2015. december 28., hétfő

65.rész*Davina

Amikor a kórházból hazafelé tartottunk, Harry felhozta, hogy azt szeretné, ha a fiúnk, és a kislány egy szobába kerülnének. Persze, a véleményem érdekelte első sorban, hiszen még is csak a közös gyermekünkről volt szó. Én semmi akadályát nem láttam ennek, így lelkesen mentem bele, s fogadtam el az ötletét.
Így az utunk nem haza, hanem abba az üzletbe vezetett, ahol Nathenial bútorait is megvettük. Mivel az a szoba kicsi volt, és volt még felesleges szobánk, így a nagyobb berendezésén gondolkodtunk, ha már két gyermekről volt szó.
Az üzletben szerencsére hamar megtaláltuk a megfelelő dolgokat, amelyekre szükségünk lehetett. Miután a bútorok meglettek, jöttek a ruhák, és a kislányos dolgok, amelyek nélkülözhetetlenek. Harry kissé ízlésficamot mutatott a ruhák terén, így inkább én választottam, ő pedig lelkesen belement. Nem mintha olyan sok választása lett volna.
Mivel a babakocsi vásárlás elmaradt Nathanielnél, így egy iker babakocsit szereztünk be, amelybe egymás mellett foglaltak helyet a gyerekek. Mivel a bútorok és minden, túlságosan is soknak bizonyult, így az üzletházhoz szállíttatta, amely megkönnyítette a dolgunkat. Mire kihoztak mindent – a vásárlást követő második napon –, ki is lett festve a helyiség. A szállítók össze is szerelték a bútorokat, majd a megfelelő helyre Liam és Harry tette be.
- Na, hogy áll? – kérdezte Gemma.
Éppen egy próbafülkében álltam, ugyanis vásárolni és beszélgetni mentünk, míg a fiúk vigyáztad Davinára és Nathanielre.
- Fogalmam sincs. Túlságosan kihívó – sóhajtok fel, és kilépek Gem elé.
Már túl vagyunk a karácsonyon, és a szilveszter a nyakunkon van. Harry nem árulta el, hogy hova is megyünk, de a lelkemre kötötte, hogy valami kényelmes ruhát szerezzek be. Eleinte nagyon is elleneztem a dolgot, hiszen a gyerekek még picik, de Gemma és Liam minden kérdezés nélkül felajánlották, hogy vigyáznak rájuk. Az ő házuk nincs még kész, így a mai napig a vendégszobánkban laknak, velünk. Én ennek nagyon örülök, bár nem szeretem, hogy csak így elvállalják a piciket, hiszen mi vállaltunk felelősséget értük. Nekünk kellene otthon lennünk velük.
- Csodás vagy. Basszus, szeretnék én is így kinézni a pici után – bámulja végig a külsőmet.
- Ugyan Gemma, hol vagyok ahhoz a lányhoz képest, aki voltam – fordulok vissza a tükör felé.
- Gyönyörű vagy – mosolyog rám kedvesen a tükörben. – Már tudom, hogy miért őrül meg érted a bátyám.
- Hát szerintem már más után nézett – húzom el a számat. – Nem éreztem még testileg és lelkileg sem magam úgy, hogy teljesen az övé legyek.
- Oké, öltözz vissza, és elmegyünk enni, aztán ezt megbeszéljük, mert úgy látom, hogy óriási gondok vannak nálad.
Finoman visszalökdösött a próbafülkébe, ahol visszavettem a saját ruháimat, a csillogó, rövid overallt pedig visszaakasztottam a vállfára. Hajamat megigazítottam, a táskámat magamhoz vettem és úgy hagytam el a pici helyiséget.
- Megvesszük, ugye? Jézusom, még jó hogy! Harry eldobja az eszét, ha meglát ebben – ragadja meg a kezem, és már a kasszához is húz, ahol végül a pultra helyezem a csillogó anyagot és a táskámba nyúltam a bankkártyámért.
Elhagytuk az üzletet, és tovább haladtunk, az étkezdők felé, ahol is a kínainál leültünk. Mivel sokan voltak, Gemma mondta, hogy majd ő elmegy és hoz ebédet, én addig foglaljam a helyet.
Telefonomat elő vettem, és a twitter oldalamra felmentem. Mióta Harry a párom, és kiderült, hogy Melanie kislánya is az övé, és nálunk van, sokan ellenem lázadtak, hogy ők ketten menyire is csodás párt alkottak. Illetve, hogy nem volt helyem mellette a futamok alatt, mert semmihez nem értek. Ezek a megjegyzések fájtak, és csak Harry szavai voltak, amelyek ezen gyengítettek kissé.
Melanie és Anne azóta nem járt felénk, hogy Harry törvényesen is elintézte, és a nevére vette a picit. Még mindig tartok tőlük, főleg Annetől, mert tudom, hogy ő nem nyugszik, amíg újra nem látja egy párként Harryt és Melt.
- Merre jársz? – ült le velem szemben Gemma az ebédünkkel.
- Csak elgondolkoztam.
- Ha még mindig a ruhán jár az eszed, akkor biztosítalak arról, hogy Harry oda és vissza lesz tőlem.
- Hagyjuk a ruhát – mosolyogtam rá. – Mikor tervezed elmondani Harrynek, hogy nagybácsi lesz?
- Nem tudom – húzta el kissé a száját. – Attól tartok, hogy akkor megtörik ez a jó kapcsolata Liammel.
- De el kell mondanod neki Gemma. Tudod, hogyha ő jön rá, akkor hatalmas cirkusz lesz, és erre senkinek sincs szüksége.
- Igen tudom, de tartok tőle, tényleg.
- Ha gondolod, én szívesen felhozom a dolgot, és lenyugtatom. Mármint, rád hagyom az oroszlán részét, természetesen, hiszen a te jogod elmondani neked, hogy kisbabát vársz. De szívesen előkészítem a terepet.
- Tényleg? Hálás lennék, de tényleg finoman.. tudod, hogy milyen..
- Nem kell bemutatnod – nevettem fel.
Tovább beszélgettünk mindenféléről, majd vásároltunk még és hazafelé indultunk. Még az idegen utcákon nehézkesen közlekedtem az autóval, de szerencsére hamar hazajutottunk.
Mivel már kora este volt, így a ház teljes kivilágításban díszelgett. A szatyrokat magunkhoz vettük, és bementünk a nappaliba, ahol a két fiú, és a gyerekek voltak.
- Megérkezett anya, és a nagynéni – mondta lelkesen Harry a gyerekeknek.
Mosollyal az arcomon mentem a kis családom felé, és csókoltam arcon a kislányt, majd a fiamat.
- Apa nem is kap? – lekonyult ajkakkal nézett rám Harry.
- Nem – feleltem. – Volt már fürdetés?
- Igen – felelte Liam, aki Nathanielel szórakozott.
- Akkor vacsora és alvás – mondtam, és elvettem a fiamat Liamtől.
Elindultam az emeltre, Harry pedig utánam lépkedett. Azonnal a gyerekszobába mentem, ahol az egyik fotelbe le is ültem, és az utolsó dolgot kezdtem el elvégezni.

*

Fáradtam, Harry egyik bővebb pólójában és egy bugyiban hagytam el a fürdőszobánkat, és mentem az ágyunkhoz. Végig kísérte minden léptemet a zöld tekintet, míg mellé nem érkeztem a meleg ágyunkban. Végignyúltam, és az oldalához bújtam.
- Most már van puszi apának is? – morogta, és leoltotta az éjjeli lámpát.
- Neked mindig – suttogtam, és a számat az övéire nyomtam.
Lassan csókolt, minden pillanatát kiélvezte az érzéki kapcsolatnak. Nyelve az enyémét megérintette, de vissza is húzta, és kisebb puszikkal vált el tőlem. Megszokta, hogy mostanában a szexuális életünk nem éppen volt mozgalmas, és talán emiatt sem próbálkozott jobban, amelyet bántam, de tudtam, hogy beszélnem kell vele először, mivel Gemmának megígértem.
Harry mellkasára hajtottam a fejemet, és a csupasz hasát kezdtem el simogatni. Mély levegőt vettem, mielőtt is felhoztam volna a dolgot.
- Mennyire támogatod Liamet és Gemmát?
- Hogy érted? – a vállamat simogatta, a hangja pedig halk, nyugtató volt.
- Hát a húgod. Közel egy hét múlva férjhez megy.
- Örülök, hogy boldog – őszintén felelte. – De Liamet figyelmeztettem. Tudja, hogy mi vár rá, ha átbassza a húgomat.
- És, ha esetleg már máson is gondolkodtak?
- Miről beszélsz?
Hirtelen eltávolodott tőlem és felült. Követtem példáját, így vele szembe foglaltam helyet.
- Csak arról, hogy élvezd a testvéred boldogságát, és fogadd el, bármit is terveznek.
- Ugye nem arról beszélsz, hogy felcsinálta, azaz átkozott a kishúgom?
- Egy szóval sem mondtam ezt. Csak látom, hogy mennyire ingerült leszel, ha feljön a téma, és gondoltam rákérdezek, hogy miért is van ez.
- Nem akarok erről beszélni – sziszegte.
- Ez semmire sem megoldás.
- De igen! – állt fel, és a hajába túrt.
Hiába csak a Hold gyér fénye volt, amely fényt adott a helyiségnek, láttam, ahogyan az izmai megmozdultak, ahogyan előre haladt, és a hatalmas ablakunk előtt megállt. Kimásztam az ágyból és utána mentem. Dereka köré fontam a kezeimet, és ajkaimat a hátára nyomta. Éreztem, hogy kissé ellazult a karjaim között, és ez engem is megnyugvással töltött el.
- Sajnálom, nem akartam ezt, csak rossz látni, hogy mennyire is ellenzel mindent. Tudom, hogy óvod, és ezt szeretem is benned, de kérlek, ne ellenségeskedj velük.
- Nem ellenségeskedem – morogta.
- De igen – sóhajtottam fel, és elé álltam. Hátam az ablaknak ért, míg a mellkasom Harryével lépett kontaktusba. – Mi is milyen boldog család vagyunk. Van két csodás gyermekünk, akik mindennap örömet okoznak nekünk. Nekik is lehetnek az esküvő után, és gondolj bele, hogy micsoda gyerekzsúrokat tarthatnánk, közös családi hétvégéket.
- Ne beszélj ilyenekről, kérlek. Szeretnék hinni a húgom ártatlanságában.
- Ne legyél ostoba – nevettem fel.
- Bassza meg – homlokát az enyémének döntötte. – Utálom, hogy ennyire igyekszel mindig a jó, a helyes útra téríteni. Utálom, hogy ennyire kibaszottul tökéletes vagy. Utálom, hogy ilyen könnyedén befogadtad, és megszeretted Davianat. Utálom, hogy annyira szeretlek, hogy bármit elhiszek neked, hogy bármit megteszek érted, és bármit elfogadok. Szeretlek édesem, őrülten szeretlek.
- Ez teljesen értelmetlen volt – nevettem fel.
- Tudod, hogy mennyire is értelmetlen tudok lenni – nevetett ő is, aztán az ajkaimat bekebelezte.
Forrón, vággyal telve csókolt. Próbálta visszafogni magát, de a vágy úgy lobbant fel bennem iránta, mint még talán soha. Szorítottam, és hevesen csókoltam, mire felkapott, és az ágyhoz vitt, amelynek könnyedén döntött végig.
Érintések, lázas csókok és finom csípőmozdulatok kerítettek a hatalmuk alá az éjszakában Harryvel összesimulva. 

csoport: Alexa S. blogs


2015. december 19., szombat

64.rész*Igazság

A kora reggeli órákban ébredtünk egy hosszú éjszaka után. Nathaniel sokat sírt, így Harry közénk fektette. A pocakját simogattam, akkor kissé megnyugodott, de nem sokat aludt, így én sem. Ahogy észrevettem Harry is többet volt ébren, amely érthető is.
- Tudom, hogy megkértelek, de nem muszáj velem jönnöd – motyogja a nyakamba, miközben a fiúnkat pelenkázom át.
- Megígértem – motyogom, és már az apró rugdalózót adom rá a fiúnkra. Elnyomok egy ásítást, majd Harry magához veszi a kicsit.
- Látom, hogy fáradt vagy, bébi.
Mondta, amikor elhagytam a gyerekszobát, az a miénkbe indultam, hogy elkészüljek.
- Nem panaszkodom – a szekrényünk előtt álldogálva pillantottam már rá.
Ő az ágyon terült el a fiúnkkal, aki a hatalmas szemeivel figyelte a környezetet. Amint kiválasztottam a megfelelő szettet, lehajoltam, az arcára nyomtam egy kis csókot, majd a fürdőbe vonultam, hogy mielőbb összeszedhessem magam.
Gyors zuhanyt, és sminkelést követően, a hajamat kivasaltam, s a fejem tetején egy lófarokban összefogtam. Felvettem a kikészített ruháimat, és már abban tértem vissza a hálóba. Nevetve léptem a hatalmas ágyunkhoz, amelyen Harry próbált játszani a fiúnkkal. Leültem, és a nevető kis pofiján végigsimítottam fiamnak.
- Harry, még picike – mondtam, amint a lekonyult ajkait pillantottam meg.
- Még semmit nem lehet vele csinálni – nyögött fel szinte fájdalmasan. – Olyan pici. Attól félek, hogyha felemelem, eltöröm.
- Ne beszélj butaságokat.
- Csak alszik és eszik. Milyen jó dolga van.
- Azért te sem panaszkodhatsz!
- Oké, igazad van – nyomott egy gyors csókot a számra. – Indulhatunk? Mielőbb szeretnék ezen a mai napon túl lenni.
- Persze – álltam fel, és magamhoz vettem Nathanielt is. – Hoznád a táskámat és a kabátomat?
Bólintott, és elvette az ágyról az említetteket. Lementünk a nappaliba, ahol Gem és Liam tervezték éppen az új házuknak a belsejét. Gemma örömmel vette el tőlem a kicsit, miközben Harry a lelkére kötötte, hogy miként is vigyázzon rá, illetve, hogy nem maradunk sokáig távol.
Ahogyan beültünk az autóba, Harry már indított is, s kihatott a garázsból. Csend uralkodott közöttünk, amíg egy piros lámpánál fel nem sóhajtott keservesen.
- Minden rendben lesz – tettem kezemet a combjára, s kissé megszorítottam.
- Hogy lehetsz ennyire biztos benne? – pillantott rám, de vissza is nézett, mert a lámpa zöldre váltott.
- Mert ha bebizonyosodik, hogy te vagy az édesapja a kislánynak, akkor mi fogjuk nevelni. Lesz egy testvére, aki védeni fogja, és két szerető szülője, akik el fogják kényeztetni.
- Túlságosan is jó vagy hozzám.
- Ma komolyan megfogadtad, hogy marhaságokat fogsz beszélni?
- Nem, de őszintén melyik nő nevelné fel más gyerekét, főleg úgy, hogy a kapcsolatuk hullámvölgyében történhetett az eset.
- Olyan, aki szeret – mutattam rá a nyilvánvalóra. – Az a kislány nem ártott nekem, Harry. Nem tehet arról, hogy az anyja drogfüggő, az apja pedig mással van. Neki is esélyt kell adni arra, hogy boldog családban nőhessen fel. És, ha nem a saját szülei tudják ezt megadni neki, még mindig jobb, mintha olyan körülmények között élne, ami nem normális. Szerencsés, ha valóban te vagy az édesapja, mert akkor velünk lehet. Az igazi apja mellett.
- Szeretlek – szorította meg kissé a lábamat, és behajtott a kórház parkolójába.
Odahajoltam, amint leparkolt, és egy rövid csókkal illettem, ami után ki is szálltunk a járműből. Kezemet megfogta, ahogyan az épület bejárata felé tartottunk. Harry magabiztosan ment, egyenesen fel a gyerekosztálya, ahol is Anne és Melanie állt velünk szemben.
- Végre, hogy megérkeztetek – nézett az órájára drága anyósom.
- Hol van a kislány? – tért a lényegre Harry.
Egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, hogy nem érdekelte ez a két nő, hiába is az egyik, a saját anyja volt.
- Egy orvos vizsgálja már. Elvileg a fiad nála született – mormolta Mel.
Harry se szó, se beszéd indult meg a vizsgáló felé, ahova engem is magával húzott.
- Ide nem ronthatnak be csak így – nézett fel az orvos. – Mr.Styles – ismert fel bennünket. – Kérem, várjanak odakinn.
- Mi a baja a kislánynak?
Harry teljesen figyelmen kívül hagyta az orvos utasítását. A kislányt figyelte, aki hangosan sírt az asztalon, míg az orvos és egy ápolónő fölötte álltak.
- Elvonási tünetei vannak – közölte komor, kissé még is fájdalmas arccal az orvos. – Az édesanyja élt a szerekkel a terhesség alatt is.
- Megfojtom – sziszegte mellőlem Harry.
- Az apasági tesztet már elvégezték, de még magától is kell minta, kérem, üljön le.
Meglepett, hogy Harry minden szó nélkül teljesítette az orvos utasítását. A nővér hozzá lépett, ám én nem maradtam mellette, hanem a kislány mellé léptem.
Apró kezeivel és lábaival kapálózott, míg teljes tüdőkapacitásával keservesen sírt. Fájt így látni. Nem érdekelt, hogy Harry vére-e vagy sem. Felemeltem, és megöleltem apró testét, majd a hátára terítettem a kis rózsaszín pokrócot. Próbáltam megnyugtatni, bár pontosan tudtam, hogy nem lesz olyan könnyű dolgom, mint Nathanielel.
Sírása lassan alábbhagyott. Elcsendesedett, és kissé szuszogni kezdett, ahogyan elaludt. Simogattam, dédelgettem szeretetteljesen, majd felnéztem Harryre, aki csodálattal figyelt bennünket.
- Csodás vagy – állt fel, és mellém lépett.
Lepillantott a kislányra, aki édesdeden aludta az igazak álmát. Megcirógatta a pufók arcát, majd derekamra fonta az egyik kezét, és az arcomra csókot nyomott.
- Egy negyed óra és meg lesznek az eredmények – közölte az orvos. – Szeretnének itt maradni?
- Igen – fel sem nézve vágta rá Harry.
- Rendben – felelte. – Szólok a kinn várakozóknak is.
- Nem. Nem akarom, hogy ők is idebenn legyenek addig – ekkor már felnézett Harry, és a tekintete nem tűrt ellentmondást.
- De hát a kislány édesanyja…
- Nem érdekel – morogta mellőlem és a kanapéhoz vezetett.
Az orvos és a nővér elhagyta a szobát, mi pedig a kanapán figyeltük a kis angyalkát, aki kissé eltátott ajkakkal szundikált. Figyeltem nyugodt arcát, s amely teljesen magával ragadott. Állvonalán simítottam elsőnek végig, majd az orrán, s a szemöldökén.
- Miért tanulmányozod ennyire? – halkan tette fel a kérdést Harry.
- Nézd, mennyire szép – nem néztem fel Harryre, hanem továbbra is a kislány arcát figyeltem. – Hasonlít rád.
- Őrültségeket beszélsz – sóhajtott fel.
- Annyira bájos.
- Beleszerettél ennyi idő alatt?
- Szeretnivaló kislány, Harry – néztem rá ezúttal. – És le sem tagadhatod. Sok mindent örökölt tőled.
- Butaságokat beszélsz – cirógatta meg a derekamat.
- Majd meglátjuk – fordultam vissza az alvó gyermekhez, a beszélgetést pedig lezártam.

*

- Megérkeztek az eredmények – jött be az orvos, mögötte pedig Anne és Melanie lépkedett.
- Engedd el az unokámat – nézett rám gorombán Anne.
- Fogd vissza magad – sziszegte a fogai között Harry.
- Kérem, ezt ne itt a kórház falain belül – szólt rájuk az orvos. – Nos, az eredmény – kezébe vette a papírt, és a sorokat kezdte el a szemeivel követni. – A kislány édesapja, Mr.Styles.
- Megmondtam – ennyit mormogott Anne. – Kérem ide az unokámat.
- Ne is reméld, hogy újra a kezedbe foghatod! – szólt rá Harry. – Egyikőtök sem fogja látni. A kislánynak elvonási tünetei vannak miattad – bökött Melaniera.
- Nem veheted el a lányomat! – Melanie hangja keserves volt.
Átéreztem a helyzetét. Tudtam, hogy mennyire kétségbe tudnék esni én is, ha valaki azt mondaná nekem egyszer, hogy elveszi a fiamat, és többé nem láthatom.
- Miattad vannak elvonási tünetei. Azt hiszem, hogy amit tehetsz, hogy csendben meghúzod magad, és kerülöd a lányomat!
- Eddig el sem akartad ismerni, most meg már követelőzöl? – horkant fel a lány.
- Meg fogom védeni tőletek!
- Kérem, ezt ne itt, és ne a gyerek jelenlétébe intézzék el – szólt köbe ismételten az orvos. – Jelenleg benntartom a kislányt pár nap megfigyelésen. Viszont egy nevet szeretnék, hogy anyakönyveztetni tudjuk.
- Micsoda? Nincs még neve se? – szinte felkiáltott Harry.
Melanie lepillantott, mert a föld sokkal érdekesebbé vált a számára.
- Ezt nem hiszem el.
- Kérlek, elég legyen – ezúttal én kértem Harryt.
- Mivel maga veszélyeztette a gyermeke életét, így szeretném, ha most távoznának, és Mr.Stylesal válthatnék pár szót – nézett Melaniera az orvos.
- Az anyja vagyok!
- Én pedig a nagyanyja – Anne is felszólalt ismételten.
- Kifelé – nézett haragosan rájuk Harry.
- Kérem, távozzanak – nézett rájuk az orvos.
- Ezt még nagyon meg fogjátok bánni! – mondta Anne, aztán hátat fordított, Melanie pedig követte.
Az orvos megvárta, amíg az ajtó bezárul, és csak akkor kezdett el beszélni. Mivel a pici felébredt a kiabálásoknak köszönhetően, így én nyugtatni próbáltam újfent, míg Harry társalgást fojtatott a dokival.

2015. december 9., szerda

63.rész*Elvonási tünetek

- Szóval te is itt vagy, és támogatod őket – csattan fel Anne, amikor beléptem a nappaliba. – És megérkezett az istenített Nina is. Mi az a kezedben? – arcára a döbbenet ült ki, ám Harry mellém lépett, és derekamra tette a kezét.
- A fiam – büszke hangon jelentette ki Harry.
- Teherbe ejtettél egy ilyen… - nem fejezte be Anne a mondatot, mindössze csak megvetően végigmérte a melegítőbe bújtatott fáradt testem. – Az apád gratulálni fog neked, ha ezt megtudja.
- Mit keresel itt? – szólt közbe Gemma. – Nem veszed észre, hogy te vagy itt a nem szívesen látott személy?
Liam, Gem mellé lépett, derekára simította kezét, és nyugtatni próbálta a feldühödött lányt.
- Látom neked is sikerült összeszedned valakit. Komolyan, ha apátok ez látná – sóhajtott fel drámaian.
- Mindenkiben hibát találsz – nevetett fel Gemma. – Esetleg magadba nézz előbb, és utána ítélkezz. Amúgy Liam a vőlegényem, úgyhogy ne úgy beszélj róla, mint egy utolsó senkivel – kiáltott fel Gem, mire Melanie kezében tartott hordozóban fekvő kislány felsírt hangosan.
- Még az unokámat is megsiratjátok – vette magához a kislányt.
- Milyen csendes lettél, Mel – szólalt fel ismételten Gem. – Vagy az anyám már azt is megtiltja, hogy beszélhess?
- Ostobaságokat beszélsz, Gemma – nézett rá a nő dühödt pillantással. – Melanie csupán meg van illetődve. Tudod, nem mindenkinek adatik meg, hogy egy ilyen csodát hozzon a világra… És, akkor az apa egy szajha oldalán áll. Akitől egy fattyú gyereke is született.
- Ne beszélj így a gyerekemről és a menyasszonyomról se! – kelt ki magából Harry.
- A menyasszonyodról? – kerekedtek ki Melanie szemei. – Megkérted a kezét, azok után, hogy teherbe ejtettél?
- Valaki látna már tisztán? – sóhajtott fel Harry szinte már fájdalmasan. – Nem is hasonlít rám a kislány! Nem lehetek az apja.
- Kisfiam, a felelőtlenségeidért vállalnod kell a következményeket! – csattant fel Anne.
- Nem vagyok felelőtlen – szűrte fogai között a szavakat. – Kibaszottul nem nevezhetsz felelőtlennek!
- Egyszerre két nőnek sikerült gyereket csinálnod – mutatott rá a dologra An.
- Melanie lánya nem az enyém!
Teljes őrület, ami a házunk falai között zajlott. Nathaniel is sírni kezdett a karomba, mire nyugtatni próbáltam, ám a folyamatos kiabálás egyáltalán nem tett jót neki. Szívem szerint az emeletre vonultam volna, és mindent magam mögött hagytam volna, csakhogy kis csendben lehessek a fiammal, még is magamhoz szorítva őt, álltam és vártam arra, hogy mi is fog történni. Bíztam Harryben. Azt mondta, hogy nem az ő gyermeke, és én hittem neki. Látva a kicsit, nekem is megingott a hitem abban, hogy nem az ő gyermeke. Hasonlóságot sem véltem felfedezni Harry és közte, de még Melaniera sem hasonlított igazán.
- Soha az életben nem dugtam meg gumi nélkül Melaniet! – kiáltott fel fájdalmasan Harry. – Hiába voltam részeg, akkor is volt annyi eszem, hogy egy óvszert magamra vegyek.
- Úgy látszik, hogy a megfelelő estén még sem vigyáztál kellően – mért végig engem Anne újra.
- Tudjátok mit, holnap a kórházban egy apasági tesztet csináltatunk, és minden kiderül! – mondta ki a végső döntését Harry. – De előre szólok – merev arccal bökött Melanie felé. – Ha kiderül, hogy az én lányom, nem fogom hagyni, hogy egy drogos anyja legyen!
- Micsoda? – kiáltott fel.
- A terhesség alatt is szedted azokat a szarokat, nekem nem kell itt a szentet adnod! Ismerlek, bár néha azt kívánom, hogy bárcsak ne ismernélek.
- Hogy képzeled, ezt fiam?
- Felelősséget akartatok. Azt, hogy vállaljam a következményeket. Rendben! Ha az én gyerekem, akkor én fogom nevelni, a fiammal együtt.
Kijelentése még engem is meglepett. Szóhoz sem jutottam, bár azt egyáltalán nem is bántam, hiszen nem akartam annál jobban belekeveredni a dologba.
- Nem fogom hagyni, hogy az unokámat egy ilyen nő nevelje fel! – Anne megvetően szólalt fel ismételten.
- Ne felejtsd el, hogy van már egy unokád, akit Nina nevel. De most elegem van, takarodjatok a házamból – mutatott az ajtó irányába. – Reggel a kórházban találkozunk. Mielőbb essünk túl rajta!
Végül emelt fővel bólintottak és az ajtó felé indultak. Gemma ment utánuk, és engedte ki őket végül. Én a kanapéra ültem le és fiamat nyugtattam, aki szerencsére lassan meg is nyugodott, és elaludt.
- Sajnálom – ült le mellém Harry. – Fogalmam sincs, honnan tudják a címünket.
- Semmi baj – feleltem.
- El sem hiszem, hogy ide merték tolni a mocskos képüket – ült le a fotelbe Gemma.
- Kérlek, Gem, elég – nézett rá Harry. – Liam, sajnálom, hogy így ismerted meg az anyánkat.
- Gemma már mesélt róla, úgyhogy nem igazán lepett meg a dolog – felelte őszintén. – Bár ennyire rosszra még én sem számítottam.
- Őrültek – horkant fel Gem. – Gyere, csináljuk meg a reggelit, hagyjuk magukra őket – mosolygott vőlegényére a lány.
Elindultak a konyhába, Harry pedig még közelebb csúszott hozzám. Vállamra nyomta ajkait, a fiúnknak arcát pedig megsimogatta.
- Sajnálom, kicsim – suttogta nyakamba, és csókot hintett rá.
- Nem a te hibád – őszintén néztem szemeibe.
- De igen, egyértelműen. Nem kellett volna azzal a libával kezdenem – döntötte hátra fejét a kanapéra. – Sohasem kellett volna annyira őröltnek lennem, hogy megdugjam.
- Ne ostorozd magad, kérlek – fogtam meg a kezét. – Lefektetem, utána menjünk reggelizni.
Ajkaimra gyors csókot lehelt, majd felálltunk. Én az emeletre, Harry a konyhába ment. A gondolataim folyamatosan pörögtek, ám Nathaniel azonnal el is zavarta őket, amikor mozgolódni kezdett karomban.
Beléptem a szobájába és leültem a fotelbe. Lassan kezdtem el ringatni és halkan dúdoltam is neki. Pislogott, majd újra álmaiba szenderült. Csókot hintettem arcára, és az ágyába fektettem. A babafigyelő másik része Harrynél volt, így üres kézzel hagytam el a szobát.
- Micsoda hangok – csókolt arcon Harry.
- Fogd be – mondtam neki, és a gőzölgő teámat kezdtem el szürcsölgetni.
Nem voltam nyugodt, sőt, túlságosan is aggodalmas voltak. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz a következő.

*

Az egész napunk a semmittevésből állt. A nappaliban beszélgettünk, filmeztünk és persze Harry és Gemma felváltva csókolgatták a picit, aki édesen tűrte a Stylesok szeretetét.
Estére Gemma és én készítettünk vacsorát, míg a három fiú a nappaliban szórakozott továbbra is. Gemmával a közelgő esküvőről beszéltünk. Eleinte felmerült Melanie is, de megkértem, hogy hagyjuk, mert Harryvel még úgy is egy hosszú beszélgetés vár ránk ezzel kapcsolatban.
A vacsorát követően elpakoltam, majd az emeletre mentem a hálóba. Hangokat hallottam a fürdőnk felől, így azonnal bementem. Mosolyogva figyeltem, ahogyan Harry a gyermekünket fürdette. 
- Nézd, ki van itt – mondta Nathanielnek. – Megjött anya is. Gyere ide bébi – nyújtotta felém a vizes kezét.
Megfogtam, és mellé léptem. Halántékomra csókot nyomott. Nathaniel élvezte a kellemes meleg vizet, amelyben apja fürdette az esti órákban. Megsimogattam pocakját, majd magamhoz vettem az apró törülközőt a törülköző melegítőről, és kitárva vártam, hogy Harry karjaimba helyezze a picit.
Visszasétáltam az ágyunkhoz, és a már kikészített pizsamájába bújtattam. Kis öklét folyamatosan szájába vette, miközben rugdalózott is. Leültem, s magamhoz vettem, majd elkezdtem megetetni. Harry az idő alatt lezuhanyozott. Mire a fiúnk jóllakott, Harry is visszaért hozzánk. Elvette tőlem, és magára vállalta az elaltatást is, amíg én foglaltam el a fürdőszobánkat.
Nem sokat akartam időzni, így a zuhanykabint vettem használatba. Hamar megmosakodtam, miután a fogaimat mostam meg, a hajamat pedig kiengedtem. Leoltottam a villanyt, s csak azután hagytam el a fürdőszobát. Bebújtam az ágyba, Harry mellé, aki már félig a takaró alatt feküdt.
- Eljössz velem holnap, igaz? – törte meg ő a közöttünk lévő csendet.
- Szeretnéd?
- Igen, szükségem van rád – sóhajtott fel, és közelebb bújt. – Gemmáék addig vigyáznak Nathanre.
- Komolyan gondolod? – fordultam felé, de csak értetlenül meredt rám, így folytattam. – Hogy te fogod nevelni a kislányt, ha tényleg a tiéd.
- Nem szeretném, hogy drogos legyen – felelte. – Most is folyamatosan sírt. A terhesség alatt is használt szereket. Nem csodálkoznék, ha elvonási tünetei lennének a kislánynak.
- Ne mondj ilyeneket, kérlek – néztem rá. – Minden rendben lesz vele. Holnap, ha már úgy is a kórházban vagyunk, egy orvos meg is vizsgálhatná.
- Igen, ez jó ötlet – bólintott rá.
- Aludjunk, hosszú volt ez a nap – nyomtam csókot ajkaira, és visszabújtam karjai közé.
Leoltotta az éjjeli lámpát, majd átölelt, és homlokon csókolt.
- Édesem, ha esetleg kiderül, hogy az enyém, akkor felnevelnéd, mint a saját lányodat? – suttogva kérdezte fel a kérdést.
- Persze, édesem.

2015. december 2., szerda

62.rész*Aggályok

Mielőtt a hálónkba vonultunk, még fiúnkra pillantottunk, ám ő édesdeden szundikált. Harry megsimogatta pufók arcát, majd kézen fogott és a saját hálónkba vezetett. Amint bezárult mögöttünk az ajtó, derekam köré fonta kezeit, és a nyakamba csókolt.
- Üres volt nélküled a hálónk – suttogta.
- Fogd vissza magad – fordultam meg a karjai között, és az ajkaira csókot leheltem. – Lezuhanyozom.
- Veled tarthatok? – cirógatta meg arcomat.
- Csak fürdés.
- Nehéz lesz ez a kis idő – morogta. – De nem bánom, hiszen egy kis csodával ajándékoztál meg – lassan megcsókolt, majd elszakadt tőlem és megölelt. – Menjünk zuhanyozni.
Bementünk a fürdőbe, és vetkőzni kezdtünk a zuhanyzáshoz. Hajamat kiengedve hagytam, mert a kórháznak irritáló szagát mindenképpen ki szerettem volna mosni. Amint a meleg víz megérintette a testemet, azonnal jobban éreztem magam. Harry mögöttem állt, és a vállaimat masszírozta, míg én a ránk zúduló vizet élveztem.
Pár perc után kinyúlt mellénk, megszerezte a narancsos illatú tusfürdőmet és elkezdett megmosdatni. Törődés és a szerelem is érezhető volt. Néhány csókkal halmozta el vállamat, majd a hajam került sorra.
Lopott, kisebb csókok, érintések voltak a zuhanyzásunk alatt, amely túlságosan is rövid ideig tartott. Utána is sietve szárítottam meg a hajam, és szedtem össze magam, s már csatlakoztam is Harryhez, aki már az ágyunkban feküdt. Csupán az éjjeli lámpa égett, így bemásztam mellé az ágyba.
- Mit gondolsz Gemmaékról? – kérdezte meg váratlanul.
- Azt, hogy ne legyél goromba – néztem fel rá. Államat mellkasán támasztottam meg. – Fogadd el, hogy a húgod felnőtt.
- Még csak most jöttek össze – szinte fájdalmasan nyögött fel.
- Mi is, és már babánk is van – mutattam rá.
- Nem igaz, ez is azt bizonyítja, hogy hosszú ideje együtt vagyunk.
- Mondjuk, hogy sikeresen majdnem az első együttlétünknél teherbe ejtettél, és magadhoz láncoltál – nevettem fel.
- Mintha annyira bánnád – markolt fenekembe. – De remélem, tudod, hogy sohasem szabadulsz tőlem.
- A fenébe – húztam el a számat. – Egyszer úgy is elalszol – kacsintottam rá, mire fenekembe csípett. – Ne rosszalkodj!
- Imádok rosszalkodni veled, de most térjünk vissza az eredeti témához – vigyorgott. – Nem tudod elterelni a figyelmem. Vagyis sikerülne, de jelenleg nem hiszem, hogy kellemes lenne, szóval hanyagoljuk.
- Harry.. – sóhajtottam fel.
- Oké, én nekem bűzlik ez az egész.
- Miért? Nem látod, hogy szeretik egymást? Ne akadályozd meg őket, mármint úgy sem tudnád nyilván… De tényleg, fogadd el, kérlek.
- Nehéz – sóhajtotta és hátamat kezdte el simogatni. – Még is csak a kishúgom, bébi.
- Akinek joga van a boldogsághoz.
- A boldogsághoz nem kell házasság – förmedt rám kissé.
- Akkor nekem se kell hozzád mennem?
- Megint magunkkal példálózol – mordult fel. – Mi mások vagyunk, nekünk már van egy gyerekünk.
- És, ha Gemma terhes lenne?
- Mit tudsz? – ült fel azonnal, és hangja számon kérően visszhangzott a szobában.
- Semmit nem tudok, de ne kiabálj, mindenki alszik már – korholtam finoman. – Viselkedj felnőtt módjára, és fogadd el a húgod boldogságát. Most pedig alszom, jó éjszakát – fordítottam hátat neki, és lehunytam szemhéjaim.
Morgolódott még egy kissé, majd leoltotta a lámpát, és hozzám bújt. Kezemet megkereste mellkasom előtt és megfogta. Csókkal hintette vállamat, és ő is elsuttogott egy jó éjszakát.
Szinte olyan volt, mintha csak akkor hunytam volna le szemeimet, amikor kisbabánk felsírt. Harry is a hátára fordult, és mondta, hogy majd ő áthozza. Feloltotta a saját oldalán az éjjeli lámpát és már el is tűnt a hálóból, majd pillanatokkal később egy éhes kisfiúval tért vissza.
Fáradt mosollyal az arcomon vettem át fiúnkat, majd Harry az ölelésébe vont. Mellkasához nyomódott hátam, miközben elkezdtem falánk fiúnkat megetetni.
- Annyira gyönyörű – motyogott a nyakamba Harry. – Lassan, bajnok – simogatta meg kicsi kezét, amely a mellemen pihent.
- Mohó, mint az apja – jegyeztem meg.
- Valamiben rám is kell hasonlítani – nyomott puszit vállamra.
Továbbá csendben figyeltük, ahogyan fiúnk jóllakik. Harry el is vette tőlem, a vállára fektette egy anyag pelenkára, én pedig a fürdőbe mentem. Mire visszamentem, már fel, s le járkált a fiúnkkal a kezei között.
- Visszaviszem – suttogta, ám mielőtt elhagyta a hálót, csókot nyomtam a pufók arcra.
Visszabújtam az ágyba, ám megvártam Harryt, aki vissza is tért hamar, és visszamászott mellém. Újra a karjaiba bújtam, mielőtt az álmaim elnyeltek volna.

*

Reggel ébredezve fordultam meg. Furcsálltam, hogy Harry karjai nem pihentek körülöttem, ám amint a mellettem fekvő férfira pillantottam, mindent meg is értettem. Elmosolyodtam, és szívem boldogsággal töltődött fel, amikor fiúnkat az édesapja felsőtestén pillantottam meg. Mind a kettőjük derékig volt betakarva, s édesen szuszogtak.
Közelebb csúsztam hozzájuk, és a takaró alatt mind a kettőjüket átöleltem. Nathaniel meg sem moccant, ám Harry lassan felnyitotta szemeit. Kinyújtotta kezét, és átölelve teljesen magához vont.
- Jó reggelt – hangja mélyebb, sokkal rekedtebb volt, mint máskor.
- Neked is – csókoltam meg mellkasát. – Mikor hoztad át?
- Nem rég – felelte. – Aludt még, de jobban szerettem volna, ha velünk van. Tudod fogalmam sem volt, hogy ilyen boldogsággal fog eltölteni, amikor megszületik. Már akkor nagyon vártam, és szerettem, amikor a pocakodban volt, de most. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit is érzek. És ez számomra teljesen új, és ismeretlen.
- Remek apa vagy, Harry – mondtam őszintén.
- Szeretnék minden időmet veletek tölteni – suttogta.
- Itt vagy, most is.
- Igen, de tudod, hogy az ünnepek után már kezdődik a tesztelés, hiszen a futamra tökéletesen fel kell készülnünk – sóhajtotta. – Nem akarok távol lenni tőletek.
- Itthon leszünk. Itt fogunk rád várni, még, ha nehéz is lesz a távollét.
- Nem szeretnék kimaradni semmilyen dologból. Végig szeretném nézni, ahogyan a gyermekünk felnő, amikor az első lépését teszi, vagy az első szavát mondja ki. Téged sem szeretnélek magadra hagyni.
- Tudom, de végig kell csinálnod, ez az álmod, édesem.
- Azaz álmom, hogy együtt neveljük a gyerekeinket. Azaz álmom, hogy mindennap együtt legyünk, hogy melletted ébredjek. Nem pedig egy hideg hotelszobában – szemeimbe nézett. – Gyertek velem, kérlek.
- Harry, Nathaniel nagyon pici, nem lakhatunk hotelekben, te is tudod. Azaz élet nem neki való.
- Lemondok mindent, nem érdekel, veletek maradok.
- Te is tudod, hogy ezt nem fogom hagyni. Az álmok azért vannak, hogy valóra váltsák őket. Meg kell nyerned a sivatagi futamot.
- Nem tudok mással egy autóban ülni.
- Hülyeség – mondtam, ám mire ő reagálhatott volna, a fiúnk mocorogni kezdett a hasán. Felsírt, és pedig azonnal magamhoz is vettem. – Jó reggelt, angyalkám – nyomtam puszit arcára.
- Éhes – állapította meg Harry. – Szerencsés egy srác vagy – nevetve jegyezte meg, amikor fiam mohón kapott mellem után. – Irigyellek, kissrác.
- Harry – néztem rá.
- Mi van? Tényleg szerencsés. Három óránként ilyen csodában részesülni.
- Oké, fejezd be.
Harry el sem mozdult mellőlünk, amíg a fiúnk evett. Azután elkezdtünk készülődni. Míg én a fürdőben voltam, addig Harry foglalkozott Nathanielel, majd cseréltünk. Amikor mind a ketten elkészültünk elindultunk lefelé. Lentről már hangok szűrődtek fel, ezzel alátámasztva a sejtésemet, hogy Gem és Liam már ébren voltak.
- Jó reggelt – köszöntöttem a konyhában sürgő szerelmespárt.
- Megérkezett a csodán unokaöcsém – sietett hozzánk Gemma, és elvette kezemből Nathanielt.
- Kávét? – kérdezte Liam.
- Teát – mosolyogtam rá, és a pult mögé léptem én is, hogy elkészítsem a narancsos ízesítésű teámat.
- Édes, készítenél egy kávét? – kérdezte Harry.
- Persze – feleltem, és elkezdtem mind a két italt elkészíteni.
A csengő hangja töltötte be lakásunk hatalmas terét. Harry felállt a pulttól és elindult az ajtó felé. Senkit sem ismertünk, így fogalmam sem volt, hogy ki is érkezett. Aztán eszembe villant, hogy talán ismételten valami meglepetéssel szolgál Harry. Gondolataim másodpercek töredéke alatt szertefoszlottak, amikor az érkezők hangja csapta meg fülemet. Gemmára pillantottam, akinek a kezében fiam volt. Átadta, és sebes léptekkel indult a hatalmas bejárat felé, ahol az érkezők Harryvel beszéltek.



2015. november 25., szerda

61.rész*Testvéri féltés

Mindenki meglátogatott minket a délutáni órákban. Körülrajongták Nathanielt, aki egészen jól bírta azt, hogyan kézről-kézre járt. Harry féltékenyen pislogott körbe, miközben mellettem ült, és ölelt. Fiúnk csak nézelődött, és ismerkedett a jelenlévőkkel, akik gügyögtek neki. Ezt Harry nem igen nézte jó szemmel, mert minden alkalommal megjegyezte, hogy értelmesen beszéljenek a fiához.
Szerencsére nem kellett sok időt eltöltenünk a kórházban. Harry már kora reggeli órában megérkezett, és hozott a picinek és nekem is ruhákat.
- Köszönöm – csúsztam le ágyamról.
- Egy puszi elég lesz – mosolyodott el, és szájával csücsörített.
Nevetve hajoltam felé, és csókoltam meg lágyan. A táskámhoz fordultam és pár ruhadarabot magamhoz vettem, majd a fürdőbe vonultam. Nem akartam a zuhannyal és egyéb dolgokkal szenvedni, amelyeket otthon, kényelmesen is el tudok végezni, így mindösszecsak átöltöztem, hajamat kontyba fogtam, és visszamentem a szobába. Harry fiúnkat babusgatta.
- Átöltöztetem – mondtam, és a táskából előszedtem vastagabb rugdalózóját. – Add ide, otthon annyit tarthatod, amennyit csak szeretnéd – néztem rá.
- Olyan tökéletes – mondta és a pufók arcát simogatta Nathanielnek.
- Igen, az – mosolyogtam. – Otthon is tökéletes lesz, bébi.
Átadta kezeimbe a fiúnkat, én pedig lefektettem az ágyra, és elkezdtem átöltöztetni. Amint kis sapkáját, és a ruháját is megkapta Nathaniel, egy kék kisméretű takarót is tettem rá, és úgy vettem fel. Harry a táskát ragadta meg, majd még egyszer körbepillantottunk, és már el is hagytuk a kórtermet.
Kinn sütött a nap, még is féltettem a picit. Harry szerencsére nem kinevetett, hanem hasonlóan egyetértett velem. A kocsihoz érkezve, Harry kitárta előttem a hátsó ajtót, én pedig óvatosan a hordozóba fektettem kisfiúnkat. Azonnal mozgolódni kezdett. Becsuktam az ajtót, megkerültem a járművet és beültem mellé. Megcirógattam arcát, mire kicsi ujjaival megszorította mutatóujjamat.
Harry beszállt előre, és már indultunk is. Harry halk dúdolása töltötte csak meg a teret. Én kisbabánkkal foglalkoztam, míg vőlegényem meg nem ragadta a figyelmemet.
- Arra gondoltam, hogy esetleg egy kisagyat szerezhetnénk a mi szobánkba is – felkaptam fejem a felvetésre.
- Van már ágya és saját szobája is, Harry.
- Igen, de beteszed ezt a pici babát, egy szobába egyedül? – hangja fájdalmas volt.
Elnevettem magam.
- Harry, nekünk is kell egy kis pihenés – érveltem.
- El akarod szakítani tőlünk, még csak most született – próbált tovább győzködni. – Ani, kérlek, gondold át. – Ne legyél ennyire szívtelen – szaladt ki száján, mire én megfeszültem. – Bébi, sajnálom.. én ..
Megráztam a fejem és csak kifelé kezdtem bambulni, miközben szavai visszhangoztak elmémben. Szavai fájtak, mert egyáltalán nem voltak jogosak. A fák gyorsan haladtak el mellettünk, a feszültség kézen fogható volt. És kisbabámmal foglalatoskodtam, aki megint álmaiba merült. Szerettem, teljes szívemből szerettem már akkor, amikor megtudtam, hogy a szívem alatt hordtam. Viszont, amikor a mellkasomra fektették születése után, még jobban nőtt a szeretet érzete bennem. Piciny testével, hatalmas kék szemeivel, rózsaszín ajkával.
- Ani, nem úgy gondoltam, csak kiszaladt a számon – mentegetőzött tovább, amikor már a házunk előtt parkolt le.
Kiszálltam az autóból, és lassan meg is kerültem azt, ám mielőtt kinyithattam volna fiúnk oldalán az ajtót, megragadva szembefordított magával.
- Bébi, kérlek – simított végig arcomon. – Most jött a világra a gyermekünk, ne gyötörjük magunkkal mindenféle butasággal, rendben?
Bólintottam, és kiszabadultam a gyengén fogó karjai közül. Kivettem fiamat, és magamhoz ölelve mentem be a házba, amelyben már csak Gemma és Liam tartózkodott. Maireéknak haza kellett menniük, így a reggel folyamán el is hagyták Los Angelest.
- Hát hol az én imádnivaló unokaöcsém – pattant fel Gemma a kanapéról, amikor beléptem karjaimban a picivel a házba.
- Gem, kérlek, ne nyaggasd szegényt, még csak most jött a világra – Harry jelent meg, és tette le a táskát.
- Ha most nem haragszotok, felmennék. Meg kellene etetnem, és át is szeretnék öltözni – néztem a lányra, aki gyanakvóan pillantott rám.
Kisfiammal együtt az emeletre tartottam, amikor Gemma kérdőre vonta a bátyát, hogy mit is mondott nekem. A választ már nem hallottam, mert felértem, és egyenesen Nathaniel szobájába mentem, ahol is azonnal a pelenkázóra fektettem. Hatalmas szemeivel felpillantott rám, mire szélesen elmosolyodtam.
- Haza értünk, ez lesz a szobád – mondtam neki. – Remélem, hogy tetszik. Apa, Gemma nagynénéd és Liam bácsikád csinálta.
Miközben hozzá beszéltem, megszabadítottam a plédtől, a meleg rugdalózótól és át is pelenkáztam. Visszaöltöztettem, és a hálónkba vittem magammal. Lefektettem az ágyunkra, majd egy-egy párnát tettem mellé, és sietve átöltöztem egy kényelmes viseletbe. Hajamat kontyba hagytam, és úgy mentem vissza fiam mellé, aki az új környezetet vizslatta. A díszpárnákat, eltettem az ágy előtt lévő ládába, s ölembe vettem Nathanielt. Arcára csókot nyomtam, mire ajkait mosolyra húzta.
Elhelyeztem kezemben és elkezdtem etetni. Kis kezei mellemen volt, míg ajkait körém zárta és kissé mohón enni kezdett.
- Lassan – simítottam végig arcán.
Felpillantottam, amikor az ajtó nyitódott. Harry lépett be, s maga mögött szinte azonnal be is zárta az ajtót, attól tartva, hogy a vendégeink a kis intim pillanatban bejöhetnének.
Megközelítette az ágyat, és leült mellém. Teljesen közel húzódott, és onnan figyeltet, ahogyan fia enyhítette éhségét.
- Sajnálom – csókolta meg vállam. – Csak szeretném közel tudni magunkhoz, amennyire csak lehet.
- Én is, elhiheted, de nem egészséges, ha egy párral alszik a baba, Harry. Neki is nyugodtan kell aludnia. És van babafigyelőnk, ami azonnal jelez.
- Tudom, csak abban a szobában egyedül – szinte fájdalmasan nyögött fel.
- Itt van mellettünk közvetlenül. Szeretem, teljes szívemből szeretem – néztem könnyes szemekkel Harryébe. 
- Egy pillanatra sem kérdőjelezném meg ezt, édesem. Sajnálom, amiért kiszaladt a számon az a bizonyos mondat. Már most csodálatos anyuka vagy.
Amint megetettem gyermekünket, Harry egy anyagpelenkát tett vállára, és ráfektette a picit. Én elvonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam, miután vissza is mentem az ágyhoz, ahol már teli pocakkal szundikált apja mellkasán.
- Nem vagy éhes? – suttogta.
- De – vallottam be.
- Liamék rendeltek kaját – ült fel lassan. – Lefektetem, aztán lemegyünk, oké?
Bólintottam és én is felálltam. Együtt mentünk át a kicsi szobájába, ahol Harry az ágyába fektette. Magához húzott, és úgy figyeltük a hátán alvó gyermekünket.
- Szeretlek – suttogta. – Mindennél jobban szeretlek benneteket – fordultam felé szavai hallatán. – Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a kis csodával.
Ajkai lassan az enyéméhez értek. Finoman csókolt, de mindössze csupán az ajkaink értek egybe. Pár pillanat múlva el is szakadtunk egymástól és lementünk a földszintre. A vacsora már megérkezett, desszerttel együtt. Leültünk az asztalhoz, és enni kezdtünk.
- Van egy bejelentésünk – szólalt meg Gem, mire ránéztünk. – Összeházasodunk.
- Micsoda? – nyelt félre Harry.
- Liam tegnap megkérte a kezem – lelkendezett a lány.
- Ez nem korai? – Harry megtörölte a száját. – Még csak tegnap jöttetek össze!
- Fél éve bátyus – nyögött fel Gemma.
- Akkor is, ez örültség.
- Harry, kérlek – néztem rá. – Boldogok, és szerelmesek. Amúgy, mi is hamar eljegyeztük egymást, és már gyermekünk is van. Én gratulálok nektek – álltam fel és megöleltem az újdonsült jegyeseket. – Mikor lesz a nagy nap?
- Karácsony után, egy kisszabású, nagyon közeli ismerősökkel csak, itt LA-ben.
- Tehát maradtok még? – boldog voltam a hír hallatán, hiszen ez a ház még mindig olyan nagy volt számunkra.
- Hát a szemben lévő házat megvettük – szólt közbe Liam. – Még átalakításra szorul pár helyem, mert Gemmának nem tetszett úgy, de amint kész már nem is zavarunk benneteket.
- Ne hülyéskedj, nem zavartok! – mondtam azonnal.
- Terhes vagy? – jött az asztal másik feléről a kérdés. Mindenki Harryre kapta a tekintetét.
- Harry! – szóltam rá. – Hogy kérdezhetsz ilyet?
- Valami oka csak van annak, hogy a húgom fejét bekötik.
- Nem vagyok terhes – nyugodt hangon közölte Gem. Liam megfeszült mellette, amelyet szerencsére Harry nem látott. – Szeretjük egymást, ahogyan ti is. Bátyus, kérlek – lépett Harryhez a lány.
- De ha megbánt valaha is, megbánja – motyogta, és magához ölelte Gemmat, míg én Liam hátán simítottam végig.
- Amíg lehet, tartsátok titokban, de beszélek majd vele – mosolyogtam fel a férfira, aki csak elmosolyodott hálásan. Harry Liamet is megölelte, elmondta a jó báty szerepéhez szóló monológot, majd beszélgetve folytattuk a vacsorát.

2015. november 17., kedd

60.rész*Nathaniel William


- Annyira örülök, hogy itt vagytok – mosolyogtam Gemmára és Mariere.
A gyerekszobában ülünk a puha szőnyegen és a megvásárolt ruhácskákat hajtogatjuk.
Marie, Sophie és Samuel a tegnapi nap folyamán érkeztek hozzánk. Nagyon örültem nekik, és hasonlóan meglepetés volt, amelyet Harry szervezett a hátam mögött.
Nagyon odafigyelő és a legjobbat akarja nekem, és ezt értékelem. Ám néha túlzásba esik a féltéssel. Szerencsére a lányok mellettem álltak, és Marie, mint tapasztalt anyuka, meg is nyugtatta Harryt.
- Mindent elpakoltál? – nézte át a táskámat Marie.
Szinte anyukámként viselkedett, és ez boldogsággal töltött el.
- Szerintem igen, bár fogalmam sincs, csak tippeltem, hogy mire is lehet szükségem a kórházban.
- Ahogy látom, mindent eltettél – állapította meg. – És mi van az esküvővel?
- Jelenleg nem igazán beszélünk róla. Most a pici az első, aztán, amikor már nagyobb lesz, akkor elkezdjük szervezni szépen lassan. Nem igazán szeretném elkapkodni, hiszen életem egyetlen menyegzője lesz – mosolyogtam rájuk.
- Ebbe soha nem lehetsz biztos – nevetett fel Gemma.
- Tudom, még ha most olyan szerelmes is vagyok, hogy nem látom a kapcsolatunk végét, akkor is biztosan állíthatom, hogyha évek múltán szétmegyünk, akkor sem fogok senki máshoz hozzámenni.
- Te totál bele vagy habarodva a bolond bátyámba.
- Szeretem, és boldog vagyok vele. Szerintem ennél nem kell több. Bármikor megszülethet a pici is. Mit is kérhetnék még, ha mindenem megvan?
- Mintha egy tini lányt hallanék – vigyorgott rám Gemma.
- Hát, fiatal vagyok – nevettem én is.
- Viszont későre jár, és az én Sophiemat le kell fektetnem – állt fel Marie. – Jó éjszakát lányok – nyomott puszit mind a kettőnk arcára, és már ki is lépett kisfiam szobájából.
- Neked is le kellene pihenned. Hosszú nap volt, és valóban későre jár – pillantott rám Gemma.
- Igazad van. Fáradtan is érzem magam – vallottam be. – Már nem megyek le, jó éjszakát a többieknek is – öleltem meg búcsúzóul.
Egyenesen a hálóba mentem, és meglepett, amikor halvány fény borította a helyiséget. A lámpák égtek az ágy mellett, így körbepillantottam. Harry az ablaknál állt, és kifelé bámult.
- Nem megyek oda – vetette oda hanyagul. – Megmondtam, hogy nem tudok oda menni! – emelte fel hangját. – Dehogy jössz ide te, megőrültél? – hüledezett. – Elegem van, ne keress!
Bontotta a vonalat, és mélyen felsóhajtva tincsei közé túrt.
- Mi történt? – kérdeztem, mire hirtelen megfordult.
- Nem hallottam, hogy bejöttél – nézett rám összevont szemöldökkel.
- Kivel beszéltél, Harry? – léptem közelebb, ám leültem az ágyra.
- Melanieval – felelte, és leült mellém. – Megszületett a kicsi pár órája.
- Értem – bólintottam, és pocakomra simítottam kezemet. – Hát, akkor oda kellene menned, nem igaz?
- Az anyám ott van, legyen annyi elég neki – horkant fel.
- Nem beszélhetsz így, főleg mivel a te gyermeked is!
- Érezném, ha az enyém lenne, tudnám, de semmit nem érzek, nem is vonz, hogy lássam.
- Harry – méltatlankodtam.
- Bébi, hidd el nekem, hogy tudom, ha egy nő az én gyerekemet várja. Tudom, hogy te az én fiamat hordod a szíved alatt, és ehhez nem kell semmiféle teszt, amely megerősít ebben.
- Még is megkérdezted – emlékeztettem.
- Csak kiszaladt a számon, pontosan tudtam, hogy az én gyermekemet várod. Higgy nekem, kérlek.
- Hiszek, Harry, de most nem erről van szó. Megtagadod a gyermeked. Legalább tudod, hogy milyen nemű?
- Kislány – sóhajtott fel.
- Menj, és nézd meg, kérlek – fogtam meg kezét.
- Már nem utazhatsz, Ani – mutatott rá a dologra.
- Tudom, én nem is akarok menni, nincs ott helyem – mosolyodtam el keserűen.
- Ott a helyed, ahol én vagyok. Mi összetartozunk, és nélküled nem megyek. Bármikor szülhetsz, és egyedül sem hagylak itt, még ha a ház jelenleg tele is van! – megszólaltam volna, ám elhallgattatott egy rövid csókkal. – Zuhanyozzunk le, aztán aludjunk.
- Rendben – adtam meg magam, és késen fogva közevettem őt a fürdőszobánkba.

*

Éjjel felébredtem, és azonnal hasamhoz nyúltam. Kemény volt, és enyhe fájdalmat is éreztem. Harry keze a derekamon pihent. Azonnal érte nyúltam, és megszorítva szólongatni kezdtem.
- Mi a baj, bébi?
Álmos, mély rekedtes hangjával kérdezte, miközben kissé eltávolodott, és felkapcsolta az ő oldalán lévő lámpát. Nyakamba csókolt.
- Mi a baj? – újra feltette a kérdést.
- Fáj a hasam, kemény – mondtam, és aggódó tekintettel felnéztem rá.
Bátortalanul felhajtotta pólómat, és pocakomat kezdte szemlélni. Óvatosan megsimogatta, mintha vizsgálgatná. Ha nem lett volna a helyzet annyira komoly, még jót is derültem volna a dolgon.
- Bébi, fogalmam sincs, nem vagyok orvos – nyögött fel fájdalmasan. – Menjünk be a kórházba, rendben?
Bólintottam, és lassan az ú segítségével feltápászkodtam az ágyról. A szekrényhez mentem, kikaptam egy ruhát, és amint megszabadultam Harry pólójától, már fel is kaptam.
Harisnyával, és felesleges dolgokkal nem törődtem, mindössze zoknit húztam, majd a csizmámat.
- Hol a táska? – kérdezte Harry, amint áthúzta fején a pólóját.
- A kisszobába – mondtam, mire már ki is rohant.
Felvettem egy kardigánt és lassan elindultam kifelé. Harry már mellettem is termett, és lassan, együtt indulunk le a lépcsőn, ki a garázsba, ahol beszálltam előre, míg ő hátra tette a táskát. Csatlakozott hozzám, és már indultunk is.
Végig a kezemet fogta, és kérdésekkel bombázott, hogy mit is éreztem. Próbáltam megnyugtatni, de én magam is nagyon izgultam, és valóban enyhe fájdalmakkal küzdöttem.
Pocakomat végig simogattam, és mély levegőket vettem, reménykedve abban, hogy valamicskét segíthet rajtam.
Megérkezve a kórház épülete elé, leparkolt Harry és már el is hagytuk az autót. Amennyire én megengedhettem magamnak, úgy siettünk befelé, ahol a recepción Harry el is hadarta, hogy mi is a helyzet. Aztán az események gyorsan követték egymást, én pedig szinte csak kapkodó fejjel követtem a nővérek és az orvosom utasítását.

*

Izzadtan, fáradtan, könnyes szemekkel feküdtem a kórterembe, amelyet megkaptam arra a pár napra. Egyedül voltam, és csak a fiamat szerettem volna látni, ám hiába leskelődtem kifelé az ablakon, nem pillanthattam meg se őt, se Harryt.
Türelmetlen voltam, ám széles mosolyra húzódott szám, amikor megpillantottam Harryt, amin maga előtt tolt egy üveg bölcsöt, amelyben gyermekünk feküdt.
Feljebb ültem lassan és elérzékenyültem, amikor Harry mellém gurította a fekhelyében mozgolódó fiúnkat.
Harry kivette, és karjaimba helyezte a picit, majd mellém ült, és magához húzott. Hatalmas kék szemeivel nézett fel ránk, míg édesapja ujját szorította. Ajkai hasonló rózsaszínes árnyalatúak voltak, mint Harrynek. Elmosolyodtam boldogan.
Kék kis karszalagját megcsodáltam, amelyen a neve szerepelt; Nathaniel William Styles. Megsimogattam pufók arcát, úgy csodáltam tovább.
- Köszönöm édesem – suttogta Harry a fülembe, és nyakamba csókolt.


2015. november 9., hétfő

59.rész*Sírás és kacaj

- Istenem – kapott szája elé. – Mekkora pocakod van – vigyorgott lám hatalmas mosollyal arcán Gemma.
- Oké húgi, ennyi elég lesz – szólt közbe Harry.
Gemma és Liam reggel állítottak be hozzánk, ami számomra meglepetés volt. Fogalmam sem volt arról, hogy érkeznek, ám természetesen egy pillanatig sem bántam a dolgot.
- Azt hiszem én még nem gratuláltam – mondta mosolyogva Liam. – Szóval, gratulálok – veregette vállba Harryt, aki csak büszkén mosolygott.
- És képzeljétek – ragadta meg egyből a szót. – Kisfiú lesz! Na, persze a kislánynak is örültem volna – tette hozzá azonnal.
- Ja, látod benne a tanítványod? – lökte oldalba Gemma.
- Hé, miért mindenki ezt feltételezi rólam?
- Azért bébi, mert mindenki tudja, hogy milyen szenvedéllyel rajongsz a munkádért – simultam az oldalához.
- Oké, hagyjuk, menj készülni – mondta nekem, mire bólintottam.
- Ti is jöttök? – fordultam Gem felé. – Pár dolgot be kell szereznünk és a babaszobát is be kell rendezni – magyaráztam.
- Nem, mi maradnánk, ha nem baj – mosolygott kedvesen Gem, mire csak bólintottam, és amennyire az tőlem telt, az emeletre siettem.

*


Hajamat felkontyoltam, aztán már siettem is ki a fürdőből. A hálóban felvettem csizmámat és kardigánomat, majd felkapva táskámat indultam is a földszintre, ahonnan beszélgetés hallatszott fel az emeletre.
- Kész vagyok – léptem be a nappaliba.
- Remek, akkor induljunk – állt fel Harry a kanapéról. – Érezzétek magatokat otthon – mondta Gemmának és Liamnek, majd kézen ragadott, és kivezetett a garázsba.
Mind a ketten beszálltunk az autóba, majd indultunk is.
- Van már valamilyen elképzelésed? – kérdeztem kissé felé fordulva.
- Miért tőlem kérded? Mármint ezt nem neked kellene csinálnod? – vigyorgott.
- Hát gondoltam, hogy mivel kisfiú, megragadod az alkalmat és valami őrült autós szobát akarsz létrehozni.
- Egyezzünk meg a színekben, a többit pedig majd a boltban meglátjuk, rendben? – simította combomra kezét.
- Oké – fontam egybe ujjainkat. – Mondjuk kék, zöld és fehér? – vetettem fel ötletnek.
- Én is erre gondoltam – emelte kezét szájához, és gyengéd csókkal hintette be csuklómat.
Rádiót felhangosította minimálisan, de úgy, hogy a beszélgetést tovább tudtuk folytatni a beszélgetést.
Harry behajtott a mélygarázsba, majd amint leparkolt ki is szálltunk. Megfogta kezemet, és a lifthez vezetett, ahova több emberrel együtt léptünk be. Csendben vártuk, hogy a megfelelő szintre érjen számunkra, amely a gyerekosztály volt.
Kilépve azonnal csodálni kezdtem minden apró dolgot, amely megtöltötte a hatalmas helyiséget. Minden megtalálható volt, ami csak egy baba mellett szüksége lehet az embernek.
- Akkor hol kezdjük? – kérdezte Harry.
- Bútorok?
- Rendben – indultunk el azoknak irányába. – A ruháknál úgy is rengeteg időt fogsz tölteni – jegyezte meg boldog hangon.
- Attól, hogy veled ellentétben van ízlésem, nem kell még gonoszkodnod.
- Hé, igenis van ízlésem – kérte ki magának. – Különben nem állnál itt mellettem – nyomott csókot arcomra.
- Nagyon humoros vagy.
- Ezért imádsz.
- Ne bízd el magad – hagytam ott, és már a szekrénysorok közé sétáltam, hogy a megfelelőt kiválasszam.
Mindegyik nagyon tetszett, ám amikor megálltam, Harry utolért, és mögém lépett a színes bútorok sokasága között.
- Nézd milyen szép – mutatok rá az előttem lévő darabra.
- Igen, talán a második babánál meg is tudjuk venni – nevetett. – Kétlem, hogy a rózsaszín, virágos bútort értékelné a pici.
- Annyira ünneprontó vagy – sóhajtottam fel, és tovább mentem.
- Csak emlékeztettelek arra, hogy majd a kistestvérnek, ha kislány lesz, akkor megvehetjük.
- Oké, rendben.
Tovább nézelődtünk, míg meg nem találtuk a tökéletes bútorokat. Harry feljegyezte mindegyiknek a számát, majd átmentünk a ruha és egyéb osztályra. A rugdalózok teljesen elkápráztattak.
Körülbelül három órát tölthettünk el az üzletbe, mire mindent beszereztünk. A pulthoz mentünk, ahol fizetni lehetett. Mindent megkaptunk és kifizettünk, majd két férfi segített mindent kicipelni az autóhoz Harrynek. Én a ruhákat szerettem volna kivinni, de Harry leintett, így üres kézzel hagytam el az épületet, és mentem az autójához.
Beültem előre, majd Harry is csatlakozott hozzám.
- Beugrunk valahova még kajáért? – pillantott rám, mielőtt elindult.
- Valamit főzök – mondtam. – Nem akarok már rendelt kaját enni.
- Rendben van – bólintott, és kihajtott a parkolóból.
Szerencsére nem volt messze az üzletház, ahova bementünk még alapanyagért és pár feles dologért, amire azt mondta Harry, hogy már pedig értelmes, és neki kell. Nem vitatkoztam vele, így ráhagytam mindent, és tovább haladtam.


*


- Végre, hogy megérkeztetek – pattant fel Gemma a kanapéról, Liam mellől.
- Mi ez a festék szag? – csapta meg orromat.
Sohasem rajongtam érte, de akkor ott még borzasztóbb volt.
- Én semmit nem érzek – szólalt meg Harry. – Viszont, én megyek, Liammel összerakjuk a bútorokat – lelkesen mondta, mire az említett személlyel az oldalán már kifelé is tartottak.
Besétáltam a konyhába és az élelmiszerekkel teli zacskót kezdtem el kipakolni.
- Mit segítsek? – jelent meg Gem.
- Hát gondoltam, hogy főzök valamit, meg valami édességet is készítek – feleltem, miközben a felesleges dolgokat a hűtőbe pakoltam.
- Milyen sütit szeretnél? Ha szeretnéd, szívesen megcsinálom – ajánlkozott.
- Csokoládés-narancsos muffinra – pillantottam rá.
- Az remek, de hamar meg is van. Mi lesz a vacsi?
- Lazac, zöldségek és rizs. Egyszerű, egészséges és finom – indokoltam egyből.
- És Harry egyik kedvence is – egészítette ki.
- Oké, feladom – nevettem fel. – Na, kezdjünk neki.
Gemma a zöldségeket kezdte el megfelelő darabokra vágni, és lepárolni. Én a lazaccal foglalkoztam és a rizst is odatettem. 
- Csodás házatok van – mondta Gemma. – Annyira irigyellek benneteket, olyan tökéletes pár vagytok.
- Hát a tökéletestől messze vagyunk – nevettem fel. – Vannak nálunk is gondok, de hát tudod.
- Jó, persze, de hát unalmas is lenne az élet, ha kisebb problémák nem adódnának. Szép családotok lesz kis időn belül – állt mellém. – Hé, hát ez? – ragadta meg a kezem, és a követ kezdte vizslatni ujjamon. – Eljegyeztétek egymást?
- Hát, igen – szégyenlősen néztem a lányra.
- Úr Isten! – kapta szája elé a kezét, majd szoros ölelésébe vont. – Gratulálok! És mikor lesz a nagy nap? Alig várom, hogy szervezhessük. Ugye segíthetek?
- Hát persze – néztem rá boldogan. – Hát most megszületik majd a pici, így semmiképpen sem most szeretnénk. Szóval a közvetkező tavasszal.
- Csodás lesz. Már magam előtt látom az egészet, ahogyan a hatalmas ruhádban vonulsz felé, miközben ő nagyokat pislog, és szavakat sem talál, miközben csak is téged figyel – kezével össze-vissza hadonászott, amelyeken jót nevettem.
- Oké Gem, értem, de nyugi, kérlek.
Tovább folytattuk a beszélgetést, miközben lassan elkészítettünk mindent. Egy – egy süteményt meg is kóstoltunk, és meg kellett szerényen állapítanunk, hogy nagyon is finomra sikeredett.
- Bébi – kiáltott Harry.
- Konyha – válaszoltam, mire pillanatok múlva meg is jelent.
- Micsoda illatok – vigyorogva mondta. – Gyere velem, kérlek.
Megfogtam kezét, amelyet felém nyújtott, és követtem az emeletre. Gemma is mögöttünk sietett fel, míg a szoba előtt Liam állt.
- Mit műveltetek? – gondoltam azonnal a legrosszabbra.
Egyikük sem felelt, csipán kitárult előttem az ajtó. Ámulva figyeltem, ahogyan az órákkal ezelőtti üres helyiség teljes gyermeki jelmezbe bújt. A fehér, a kék és a zöld szín csodás egyveleget alkottak. Berendezés, az apró tárgyak is remekül mutattak. Meghatott a dolog.
- Ez csodás – mosolyogtam Harryre.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – csókolt arcon.
- Ki festette azokat a cuki állatokat? – vigyorogva kérdeztem és mind a hármukat szemügyre vettem.
- Én követtem el, amíg elvoltatok – vallotta be Gemma.
- Köszönöm, csodálatos az egész, egyszerű, de nagyszerű – öleltem át Harryt. – Neked is köszönöm Liam – mosolyogtam a srácra, aki barátnője derekát ölelte át.
Még egyszer körbepillantottam a szobában, és elképzeltem, hogy kis időn belül a pici sírása és kacaja fogja betölteni a helyiséget.


2015. november 6., péntek

58.rész*Utánpótlás

A hétvége csodás volt Harryvel a hegyekbe. Romantikus, vicces, törődő és aggódó volt egyben. Reggel ágyban kaptam reggelit, az ebédet közösen készítettünk, miután csak a kanapén hevertünk. Vacsora előtt sétáltunk, ám a hó kellően eleredt, így nevetve menekültünk be a házba. Miután gyerekes módon pár hógolyóval megdobtam Harryt. Szeretett volna visszavágni, ám nem tette.
New Yorkba megérkezve kinyújtóztattam, gyorsan áthaladtunk az ellenőrzésen, és már taxiba is ültünk. Harry pocakomat simogatta, míg vártuk, hogy megérkezzünk a házához, ahol én még soha nem jártam. Nem igazán beszélgetünk, én a belvárost csodáltam, Harry pedig csak pocakomat simogatta, néha pedig csókokkal hintette be arcomat.
Megérkezve egy hatalmas épület elé, Harry fizetett, kiszállt, és amíg én is követtem, addig kiszedte csomagjainkat. Szabad kezével megragadta enyémét, és bevezetett az épületbe. Senkinek nem köszönt és ez meglepett. A portás se hajtotta túl magát, de ezt betudtam annak, hogy már tökéletesen kiismerte Harryt.
Belépve a fényáradatba mosoly került arcomra. Minden fehér, és fekete volt. Modern berendezés, hatalmas ablakok, ám maga a lakás mégis egy tipikus legénylakásnak volt nevezhető.
- Érezd megtisztelve magad – ölelt át hátulról Harry. – Még egyetlen egy nő sem léphetett be ide, anyámon és Gemmán kívül.
- Akkor tényleg megtisztelve érzem magam – vigyorgok fel rá.
- Nos, nem valami nagy, ám annál is drágább a bérlése – jegyzi meg nevetve. – Itt a nappali és a konyha, ahogy láthatod. Mondjuk, hogy a konyhában akár műteni is lehetne – nevet. – Nem sűrűn használtam.
- Igen, valahogy gondoltam – löktem oldalba, ő pedig egy kisebb puszit csent tőlem. – Itt a fürdő – húzott egy helyiség felé.
Tágas volt, hatalmas kád és zuhanykabin uralta szinte az egészet. Nem sokáig szemlélődhettem, mert már tovább is vezetett. Beléptünk a hálóba, amely kicsi volt, de még is tökéletes. Egy hatalmas ágy uralta a szobát, más bútor nem igazán volt található, hiszen a ruháit az abból nyíló gardrób szobában tárolta.
- Nos, ennyi lett volna az a lakás, ahol eddig úgy az év negyedét töltöttem – ült le az ágyára. – A többit hotelekben – nyújtotta felém kezét. Ölébe húzott, csak azután folytatta. – Most viszont lesz egy házam veletek, ahova mindig hazatérek. Ami tényleg az otthonom, az otthonunk lesz – mosolygott rám.
- Mikor szeretnél menni?
- Gondoltam, hogy ma összepakolok. Csak a ruháimat és pár dolgot viszek el, aztán reggel, ahogy felébredünk, indulunk is – válaszolta. – Hozzátok nem kellene elmenni?
- Nem – sietve vágom rá. – Eszem ágában sincs találkozni apámmal.
- De biztosan kelhet otthonról valami.
- Minden fontos nálam van – nyugtattam meg. – A többit pedig majd pótlom.
- Ahogy szeretnéd – bólintott rá.
Felálltam öléből, és kimentem táskámért, amiből elő is szedtem melegítőmet. Lecseréltem ruházatom, és felültem az ágyra, míg Harry egy nagy bőröndöt húzott elő a gardróbból. Figyeltem, ahogyan ruhákat szedett elő, és trehány módon mindet elkezdte bedobálni táskájába.
- Bébi, figyelj, add ide azokat – mutattam a ruhákra.
- Minek?
- Mert így hamar tele lesz, összegyűrődnek és még is, szebben kéne pakolnod.
- Jó így is.
- Harry – néztem rá komolyan, mire törökülésbe tornáztam magam, és elém tette a ruhadarabokat.
Elkezdtem mindent szépen összehajtogatni, és az ágy szélére helyeztem azokat, ő pedig a bőrön mélyére. Sorra minden ruhadarabot gondosan összehajtogattam, aztán bekerültek a helyükre. Viszonylag hamar is végeztünk mindennel. Pát dolgot még összeszedett a nappaliból, azokat a ruhái közé suvasztotta, majd lezárta azt.
- Végeztünk – dőlt végig az ágyon, és ölembe fektette fejét.
Mosolyt csalt arcomra, amikor ajkait pocakomra nyomata. Haját simogattam, s felpillantott rám.
- Vacsora?
- Főzni akarsz? – vontam fel szemöldökömet.
- Hát, ha a hűtő rácsaiból és a tojástartóból valamit össze lehet hozni.
Komoly arccal mondta, mire mind a ketten elnevettük magunkat.
- Rendelhetünk – mondta végül.
- Nekem megfelel – bólintottam rá, mire fel is tápászkodott szórólapokkal és a telefonjával tért vissza mellém. Kinyitotta a szórólapot, és nézegetni kezdtük. – Hm, mit szeretnél?
- Szerintem egy hamburger és sült krumpli, sok sült krumpli jó lesz, és majonéz – megnyaltam számat.
- Az egyik legdrágább étteremből rendelünk és ilyen egyszerű kaját akarsz?
- Ezt kívánja a bébi – nézek rá nagy szemekkel.
- Hát akkor mindent adjunk is meg neki – vigyorgott, és ő is elkezdte kiválasztani, amit szeretett volna.
Kis idő után leadta a rendelést, amihez még két Sacher tortaszeletet is hozzácsapott és innivalót. Ő elnyúlt az ágyon, én pedig a fürdőbe vonultam egy gyors zuhany reményében.
Tényleg hamar sikerült túlesnem rajta. Felvettem Harry egyik pólóját, egy bugyit, és térd fölé érő karácsonyi mintájú zoknit. Hajamat kiengedtem, és kiléptem a helyiségből. Harry a televíziót nézte, így mellé siettem, és oldalához dőlve leültem.
- Cuki zokni – simogatta meg combomat ott, ahol a zokni véget ért. – Soha nem fogom megértem, hogy miért nem nadrágba bújsz.
- Mert kényelmetlen – rántottam vállat.
- Inkább megfagysz, egyértelmű – csókolt nyakamba.
- Nem, így pont jó – biztosítottam.
- Felkapcsoltam a fűtést, úgyhogy lassan átmelegszik az egész lakás.
Pocakom hangot adott, jelezve, hogy éhes, ám végszóra sikeresen meg is érkezett a rendelt étel. Harry át is vette, majd a kanapé előtti üvegasztalra le is tette. Szinte azonnal rá is vetettem magam, amelyeken jókat mosolygott. Tényleg éhes voltam, és az illatok csak még jobban elérték, hogy éhesse váljak.

Másnap dél magasságában sikerült elindulnunk. Fárasztó volt az út számomra, és már a baba is tudomásomra adta, hogy az egyhelyben ülést nem kedvelte.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor megérkeztünk ahhoz a házhoz, amelyet már fényképen láttunk. Egy idős nő várt bennünket, aki szívélyesen üdvözölt is minket.
Mindent gondosan körbemutogatott nekünk. A ház bár hatalmas volt, inkább nagyobb helyiségek voltak, mintsem sok.
Ahogyan beléptünk az épületbe, egy tágas nappali fogadott bennünket, amelyből a konyha nyílt. Még egy mosdó is helyet kapott, és ennyiből is állt a földszint.
Az emeleten két szoba volt berendezve a vendégek számára, míg volt egy üres kisebb szoba is. A folyosóról nyílt egy fürdő, amely tágas volt, és minden megtalálható volt benne. A folyosó végén egy hatalmas háló terült elénk, amelyből egy mértes fürdőszoba nyílt. Ámulva néztem Harryre, akinek büszke mosoly volt arcán.
- Tetszik? – Ölelt át.
- Nagyon – vallottam be.
- Örülök, mert megvettem – vigyorgott.
- Mit csináltál? – néztem fel rá döbbentem, hangom pedig számon kérő volt.
- Tudtam, hogy tetszeni fog – rántott vállat.
A nőnél még aláírt pár papírt, majd kiment a csomagjainkért az autójába, és behozta őket. Mivel inkább csak ruháink voltak, így azonnal a hálóba cipelt mindent. Követtem én is, és ahogyan letette a csomagokat, mindet fel is nyitottam, és elkezdtem a szekrénybe süllyeszteni mindent.
- Arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk orvoshoz, szeretném már látni a picit – csókolt nyakamba. – Holnap pedig vásárolhatnánk. Berendezhetnénk a pici szobáját is.
- Azt sem tudjuk, hogy milyen nemű – mutattam rá, amikor az utolsó inget is vállfára akasztva behelyeztem a szekrénybe.
- Esetleg megkérdezhetnénk – félve mondta.
- Szeretnéd tudni? – bújtam hozzá.
- Hát, nincs kétségem afelől, hogy az utánpótlás van odabenn – nevetett. – Egyértelműen fiú, de ha hercegnő lesz, az sem probléma. Majd az anyukája nyomdokaiba lép.
- Nem engeded el az autóversenyzést, ugye?
- Eszem ágában sincs – csókolt meg.
- Lezuhanyozom, átöltözöm és mehetünk is – feleltem, és más indultam is a fürdőszoba felé.

*

A tükör előtt álldogálva vettem magamra kabátomat. Bár a pocakom már igen nagy, még is igyekeztem, hogy nőies, csinos maradni.
- Indulhatunk? – zavarta meg gondolataimat Harry.
- Persze – felkaptam táskámat, és követtem a földszintre.
Az autójába éppen, hogy beszálltunk, már indultunk is.
- Ennyire izgatott vagy?
- Nagyon – felelte. – A legközelebbi kórházhoz megyünk. Nem nagy, de elit, és a legjobb orvosok vannak.
- Egy sima mezei kórház is megfelelne.
- Ez közel van, és nagyszerű az orvosgárda.
- Nem tudlak meggyőzni, igaz? – mosolyogtam.
- Lehetetlen.
Az út igen rövid volt, talán húsz perc. Az épület valóban nem a legnagyobb volt, ám hittem Harrynek. Nem kételkedtem abban, hogy mindennek utána nézett.
Kézen fogva vezetett be egészen a rendelőig. Leültünk, és vártunk, míg egy kedves arcú lány ki nem jött. Ekkor besiettünk izgatottan.
Az orvos kedves volt. Mindent elmondtam neki, illetve az előző leleteimet is átnyújtottam neki. Megnézett mindent, majd mondta, hogy feküdjek fel az ágyra. Amint megszabadultam a kabátomtól, ezt meg is tettem.
Hideg zselét nyomott a hasamra, majd pillanatok múlva megjelent a monitoron a pici. Harry kezemet fogta, ám nem tudtam rá nézni, mert csak gyermekem mozgolódását figyeltem, mint a képernyőn, mint pedig az érzésre hagyatkozva, pocakomban.
- Akkor szeretnék tudni a nemét, igaz? – kérdezte kedvesen, mire Harry azonnal reagált is. – Akkor nézzük – pár pillanatig nézegette. – Szerencséjük van – közölte. – Megmutatta magát. Gratulálok, kisfiúk lesz kis időn belül.
Felpillantottam Harry, aki könnyes tekintettel nézett le rám. Ajkait egy pillanatra enyém ellen nyomta, és egy köszönömöt is elmotyogott örömteli hangon.

Szablon wykonała Sasame Ka z Zatracone Dusze
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3