2015. augusztus 31., hétfő

43.rész*Vitaminokba rejtett hazugság

Hasamat fogtam, és próbáltam mielőbb kiadni mindent magamból. Harry termett pillanatok leforgása alatt mellettem, és hátamra simította kezét, míg a másik kezemből a bukósisakomat hanyagul a földre hajította.
- Nina, hé – fogta hátra hajam, míg én görcsösen estem össze a kemény betonfelületen.
- Mi történt? – hallottam meg Ellie hangját. – Hívják a mentőt – kiáltotta el magát.
- Állítsák le a gyakorlatot – adta ki parancsba David valakinek. -  És küldjetek valakit Harry autójáért.
- Bébi, kérlek – aggodalmas volt a hangja, de nem csak ő volt rémült, hanem én magam is. Fogalmam sem volt, hogy mi is történt.
- Szédülök – motyogtam szinte érthetetlenül.
- Micsoda? – kérdezett vissza Harry, de már csak karjaiba tudtam omolni. – Hé, Ani, kicsim, maradj velem, kérlek.
Éreztem, ahogyan felemelkedett velem, majd sétálni kezdett, aztán más csak emberek egybemosott szavai maradtak meg, akik körülvettek bennünket, amikor is lefektetett egy ágyra, a mentőautó belsejébe.
- Maradok, maradok vele – ordított Harry, amikor ki akarták taszítani mellőlem, míg én szorosan fogtam kezét. Minden erőmet fogásának szenteltem, s szerencsére meg is tartottam.
- Rendben, menjünk – adta ki az utasítást az egyik mentős.
Szemhájaimat lehunytam, mindent kizártam és álmaimba merültem.

****

Nyöszörögve kaptam hasamhoz, majd egy fintorral arcomon igyekeztem teljesen magamhoz térni. A szobát betöltő őrült csipogás teljesen az őrületbe kergetett. Próbáltam kizárni, de nem sok sikerrel jártam.
Lassan, sok apró pislogást tettem meg, mire szemeim megszokták az éles fényt, amelyet a nap sütése okozott. Oldalra fordítottam fejem, így megpillantottam az ágyam mellett lévő személyeket. Ellie kedvesen rá mosolygott, majd kezét Harry vállára tette, akinek arca kezei között pihent. Azonnal felkapta fejét, majd arcán aggódó mosolya jelent meg.
- Édesem – állt fel azonnal, és az ágyam szélére ült, miközben a nővérhívót megnyomta. – Hogy érzed magad? – fogta meg kezemet, és ajkaihoz emelte.
- Jobban, sokkal jobban – sóhajtottam.
- Felébredt, Ms.Agdal, azonnal szólok a főorvos úrnak – jelent meg a nővér, aki megállapítva ébrenlétem már sietett is az orvoshoz.
- Kaphatok egy kis vizet? – néztem kérlelően barátomra, aki szavaim hallatán azonnal fel is állt, felbontott egy palack vizet és töltött egy pohárba, amelyet át is nyújtott. – Köszönöm – hálálkodtam, és nagyokat kortyoltam az enyhén hűs folyadékból.
- Örülök, hogy felébredt kisasszony – lépett be a szobámba egy nálunk nem sokkal idősebb férfi. – Partick vagyok, az orvosa – mondta, miközben fellapozta a kórlapomat. – Nos, hogy érzi magát?
- Jól – feleltem.
- Hasi fájdalom? – pillantott fel rám a lapokról.
- Jelenleg nincsenek – állapítom meg. – Mennyit aludtam?
- Összesen pár órát – adta meg a választ. – Nos, a helyzet, hogy pár vizsgálatot el kell végeznünk, de szinte biztos a diagnózis. Viszont szeretném ezt önnel közölni kisasszony – komoly tekintettem meredt rám.
- Miről van szó? A barátja vagyok – kelt ki magából Harry.
- Hé, bébi – fogtam meg kezét, mire figyelmét visszaszereztem. – Minden rendben – mosolyogtam rá bíztatóan. – Kérlek.
Felsóhajtott, szemhájait pár pillanatra lehunyta és enyhén kócos hajába túrt. Lehajolt, ajkait enyéimre helyezte, majd eltávolodott: - Rendben. Kinn leszek – suttogta, majd elengedte kezem és nehezen, de végül kisétált a kórteremből.
- Miért nem hallhatta ő is? – utaltam Harryre, ahogyan kérdően néztem az orvosra.
- Azonnal jön egy nőgyógyász, aki pár vizsgálat után alátámasztja a diagnózist.
- Kérem, ne rébuszokban beszéljen. Mi a bajom? – ültem kissé feljebb, ahogyan kérdőre vontam a doktort, aki összecsukta a kórlapom.
- Ha igazam van, márpedig ritkán tévedek, ön állapotos.
- És ezt miért ilyen titokban kellet a tudomásomra adnia? – vontam kérdőre azonnal az orvost.
- Úgy gondoltam, hogy először önnek kell megbarátkoznia a gondolattal – közölte kimérten. – A nőgyógyászunk kitűnő, hogyha gondolja….
- Nem ide valósiak vagyunk – szólok közbe sietve.
- Rendben. Akkor én távozom is.
Figyeltem, ahogyan elhagyja szobámnak területét, majd Harry sietve bejött, és azonnal ágyam szélén foglalt helyet. Kezemet övéi közé vette, és aggodalmas tekintetével méregetett.
- Mit mondott? – félt válaszomtól.
- Semmi probléma – erőltettem fáradt mosolyt arcomra, amelyet elhitt, állapotomnak köszönhetően. – Jön egy nőgyógyász, aki a hasi fájdalmaim miatt megvizsgál, ennyi az egész – magyaráztam.
- Biztosan? Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem – kétségbeesett volt.
- Tudom, és köszönöm. De most kapok végre egy csókot? – húztam közelebb.
Gyors puszit nyomott ajkaimra, majd az ajtó újra nyílt, és egy új orvos jelent meg, aki bemutatkozott és Harryt megkérte, hogy távozzon, tekintettel a vizsgálat menetére.
- Örömmel jelentem be, hogy állapotos. A második hónapban van – mosolygott fel rám. – Gratulálok.
- Köszönöm – feleltem, s mélyen magamba szívtam a levegőt.
- Gondolom első baba – mosolygott rám kartonom fölül.
- Igen, az első.
- És amennyire a meglepettséget látom, véletlen is.
- Ha kérhetem, Harrynek nem említené? – húztam el kissé számat, s magamhoz vettem a poharam, amelybe még volt víz.
- Természetesen – csukta be a füzetet, és kedvesen rám nézett az idős úr. – Kötelességem elmondani, hogyha abortuszra szeretne menni, akkor nagyjából két héten belül döntenie kell, de természetesen más lehetőségek is vannak, hogyha nem szeretnék a babát.
- Nem tudom, sajnálom, jelenleg nem tudnék tiszta fejjel dönteni.
- Rendben van. Ha bármi kérdése van, nyugodtan keressen meg – állt fel, és hagyta el a szobát.
Harryt meg kellett nyugtatnom, amint visszatért hozzám, hogy minden a legnagyobb rendben. Nem igazán hitte el, de mosolygott, és csókokat csent tőlem. Ellie hozott ruhát, amelyet egy gyors zuhany után magamra is vettem. Szerencsére vitaminokkal és ilyen hasonló készítményekkel lettem ellátva. Szerencsére csak recepteket kaptam, így mindent eltudtam intézni Harry közreműködése nélkül. 
A kijárat felé közeledve rossz előérzetem támadt, és ez be is bizonyosodott, amikor Harry gyorsan magához vont, míg másik oldalamon egy testőr volt, mag mögöttünk Ellie lépkedett. Fejemet lehajtottam, amelyet szerencsére nagy részben a szemüvegem és hajam kellően takart.
Az autóba kapkodva másztam be, ahogyan Harry és El is. Amint a sötétített üvegek között voltunk, megnyugodva dőltem Harry vállának.
- Megállhatnánk egy patikánál? – kérdeztem.
- Persze, de szeretném, ha Eric menne be – simogatta oldalam barátom.
- Inkább El, kérlek – néztem Harry túloldalán elhelyezkedő nőre. – Megtennéd.
Reménykedtem, hogy igent mond, és szerencsére azt is tette. A recepteket sietve aláírtam, majd átnyújtottam neki, ami után vissza is dőltem, gondolataimmal együtt Harry oldalának.
- Jól vagy? – suttogta nyakamba, a patika előtt parkolva.
- Igen – szorítottam meg kissé combját.
- Nem fáj a hasad? – simította tenyerét az említett területre, mire megfeszültem. Szemhéjaimat szorosan lehunytam, és kezére helyeztem enyémét.
- Nem, minden rendben – bújtam hozzá még jobban.
- Mehetünk – szállt be El, és átnyújtotta a szatyrot.
- Köszönöm – néztem rá hálálkodva, ám tekintete azonnal elárulta, hogy pontosan tudja, mit is rejtegetek magamban.

2015. augusztus 23., vasárnap

42.rész*Őrületes tempó

Fáradtan nyújtóztattam ki végtagjaimat, amikor is megérkeztük a hotelhez, ahol a többi versenyzőt is elszállásolták. Ásításomat igyekeztem elnyomni, mire Harry elmosolyodott mellettem.
- Megérkeztünk – szorította meg kissé combom, majd tárcáját előszedve kifizette a fuvart.
Kiszálltunk, s a sofőr segítségével kipakoltunk, elköszöntünk és már indultunk is be a hatalmas épület hűs falai közé. Mivel már esteledett, így semmire sem vágytam jobban, mint egy meleg fürdőre, és puha ágyra. Fáradtnak éreztem magam, mintha napok óta szemhunyásnyit sem aludtam volna.
A recepción bejelentkeztünk, majd percek múltán megkaptuk a mágneskártyákat és már mentünk is a megfelelő emeletre, a megfelelő szobába. Táskáimat hanyagul hagytam magam mögött, ahogyan cipőimet is. Ruháimat, minden szemérmesség nélkül hajítottam le magamról őket, és a földön, lépteimet, utamat jelölve elejtettem azokat. A fürdőben azonnal megengedtem a forró vizet és meg sem várva, hogy a kád megteljen a habos vízzel, ültem bele, s vártam türelmesen.
Pár pillanat múlva testem előre csúszott a méretes kádban, míg mögém befészkelte magát Harry, elzárta a csapot, és testének húzott. Kényelmesen helyezkedtem el mellkasán, s szemhéjaimat lehunytam, miközben oldalam fel, és levontatta hosszú ujjait.
- Nagyon fáradékony vagy mostanában – motyogta fülembe.
- Csak a sok utazás, és a stressz, hogy a szerelem…
- Ne, most ne hozd fel – csókolt halántékon.
- Szeretnék ágyba bújni hamar – ásítottam. – A holnapunk hosszú lesz, tudom, hogy nem fogsz addig eljönni a pályáról, amíg be nem ülsz egy kocsiba.
- Ülünk – javított ki azonnal.
- Meglátjuk – vetettem hátra fejem vállára.
Fürdő után gondoskodóan emelt ki a kád már hideg vízéből, és tekert testem köré egy törülközőt, mellyel alaposan áttörölte minden porcikámat. Amint végzett, kiterítette az anyagot, majd egy szárazzal megtörülközött ő is, és már a karjaiba is kapott.
- Tudok menni – motyogtam már álmosan.
- Igen, látom – nevetett.
Átsétált könnyedén a hálóba, és egyik kezével lesöpörte a díszpárnákat az ágyról, a takarót pedig felrántotta.
- Van láda – mutattam az ágy végébe.
- Remek – fektetett le, majd az ablakhoz sietett és elhúzta a sötétítőt, így más kellemes homály uralta a szobát.
Bemászott mellém, takarót félig ránk terítette, és derekamat szorosan átölelve magához húzott. Arcomat mellkasába fúrtam, s mielőbb igyekeztem békére találni karjai védelmében. Semmilyen gondolat kivételesen nem gyötört, mindössze átadtam magam a kellemesség érzésének.

****

Édes cirógatásra ébredtem magamhoz. Szemhéjaim nehezek voltak, így jó pár lusta pislogást követően tudtam csak nyitva tartanai szemeimet. Még közelebb bújtam a mellettem fekvő férfihez, aki hátam fedetlen bőrét simogatta. Ajkát homlokomra nyomta, és teljes testével felém fordult.
- Jó reggelt – motyogta bőrömbe.
- Neked is – csípőjéről kezem tovább csúszott és fenekén állapodott meg, amely teljesen fedetlenül simult tenyerembe.
- Rosszalkodunk? – rekedtes hangja simogatott.
- Szeretek veled rosszalkodni – vallottam be kislányosan, és kissé megcsíptem formás hátsóját.
- Te mos megcsíptél? – háborodott fel, és az én fenekem is megkapta a maga adagját. – Mint a gyerekek – fordított hirtelen hátamra. – Azt hiszem meg kell mutatnom, hogy melyik korosztályba is tartozunk.
- Te az idősebbikbe – húztam el számat, mire az övét ő eltátotta.
- És már szemtelenkedsz is – rázta lemondóan fejét, míg haja össze-vissza követte a mozdulatot.
- Megtehetem – túrtam bele enyhén göndör fürtjeibe.
- Valóban? – kapta el fogaival alsó ajkam, s meghúzta kissé.
- Valóban – feleltem, amint elengedett. Hirtelen lehunytam szemhéjaim, és hasamhoz kaptam. – Basszus.
- Mi a baj? – aggodalmaskodott azonnal, és a területet kezdte el óvatosan simogatni.
- Semmi, ne aggódj, már jobb – feleltem gyengén. – Csak a boldog egy hetem közeledik – húztam el a számat.
- Biztos – simított végig arcomon.
- Igen – emelkedtem meg kissé, és csókot csentem tőle. – Menjünk készülni. Éhen halok – mosolyogtam bízatóan, mire még egy csókkal ajándékozott meg, s lemászott rólam.
Fürdőbe mentünk mind a ketten, ahol nem kapkodva készülődni kezdtünk. Sminket hanyagoltam a melegre való tekintettel, hajamat pedig egy laza kontyba fogtam fejem tetején. Amint fogaimat is megmostam, visszaigyekeztem a szobába, ahol is táskámból előkaptam egy nadrágot hasonló felső társaságában. Magamra is kaptam a fehérneműek felvétele után a nyári darabokat, majd papucsomat is elővéve késznek nyilvánítottam magam.
- Milyen csinos – hallottam meg hátam mögül egy hangot, mire mosollyal az arcomon fordultam a tulajdonosával szembe.
- Nem kell túlozni.
- Ebben semmi túlzás nem volt – ragadta meg a kezemet. – Indulhatunk? A pályán reggelizünk, rendben?
- Igen, persze – kaptam fel táskámat, és már Harry után siettem, aki az ajtóban várt rám.
Kiérve az épület elé Harry sietve magához rántott. Fotósok már piócaként tapadtak ránk, a kamerájukat nyomkodták, miközben kérdésekkel is bombáztak bennünket.
- Igaz, hogy gyermeke lesz, Harry? – hangzott a kérdés több formában is, mire megfeszültem, de lépéseimet egyszerre nyújtottam is.
Harry kitárta a járműnek ajtaját, amint nehézségek árán végül elértük, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, bemásztam. Csatlakozott hozzám, és már közölte is a sofőrrel, hogy hova megyünk.
- Sajnálom – vont magához.
- Nem kell, bocsánatot kérnek – feleltem őszintén. – Nem tőled tudják – sóhajtottam fel. – Bármit megtennék azért, hogy te hord a szíved alatt a gyermekem.
- Harry.. – fordultam felé, de egy rövid csókkal elhallgatatott.
- De egyszer így lesz – mosolygott rám reménykedve, vággyal teli tekintettel.
Nem feleltem semmit, csupán közelebb férkőztem hozzá.
A pálya nem volt annyira messze, így talán negyed órányi utazás után már meg is érkeztünk a hatalmas létesítményhez, ahol már akkor emberektől hemzsegett a hatalmas tér. A számlát kifizettük és már mentünk is be. Furcsa volt újra a bokszutcában sétálni, a benzingőz és a forró gumi illata körül. Mindenhol versenyzők, szerelők, menedzserek és néhány családtag is jelen volt.
- Héj, visszatért a drogos apuka – kiáltott oda egy túlságosan is ismerős hang, mire Harry megtorpant. Kezemen szorítása kissé erősebbé vált, mire másik kezemet mellkasára simítottam.
- Nyugodj meg – suttogtam neki, és igyekeztem tovább húzni. – Ne süllyedj le a szintjére.
Rám emelte tekintetét, majd tovább indultunk, míg gyerekes módon nevettek a mögöttünk lévők.
- Csak irigykednek – mondtam neki, amint beértünk a garázsunkba.
- Arra, hogy egy mindenkivel lefekvő nőnek nem nevezhető személy gyereket vár tőlem? – förmedt rám, mire megálltam az öltözőnk ajtajában s elszörnyedve néztem rá. – Sajnálom – lépett hozzám. – Még semmi sem biztos. Figyelj, öltözzünk át, és üljünk be, menjünk pár kört.
- Jobban leszel tőle?
- Mindenképpen, de csak, ha mellettem leszel.
- Harry, kérlek – mentem közelebb hozzá.
- Beülünk, megyünk pár kört, aztán elmegyünk, bekapunk valamit – vette le arcomról a napszemüvegem, hogy szemeimbe nézhessen.
- De csak egy kör – néztem rá.
- Ahogy óhajtja, hölgyem – mosolygott le rám, majd csókot adott, és már indult is öltözni.
Követtem, s mosollyal, és magamban mély vággyal kezdtem el átöltözni az overallba. Amint elkészültünk, kimentünk a meleg levegőre. A szerelők néztek, de semmit sem szóltak, mindössze várták, hogy mit is teszünk. Meglepődve figyelték, ahogyan beültünk az autóba. Mivel a pályán már ment a gyakorlat, így Harry könnyedén hajtott ki a garázsból. A lámpánál megállt, s várt. Kezét enyémére tette, egy kissé megszorította, majd amint a lámpa zöld színre váltott, gázra lépett, s elindult.
Tempó őrületes volt. Tudtam, hogy ennyi kihagyás után nem fogja csak úgy lazán hajtani az autóját. Mindent beleadott, igazán ő maga volt. Mosollyal az arcomon figyeltem, ahogyan kanyarból-kanyarba vezette az autót. Élvezte egyértelműen.
Elhaladtunk újra a célnál, még egy kört megkezdve, amikor is megpillantottam a pálya szélén álló Martint, Ellie oldalán. Tudtam, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
Ahogyan a métereket tettük meg, úgy éreztem, hogy a rosszullét kerülget. Kapaszkodtam, de a gyomrom forgott, és a hasam is éles fájdalommal ajándékozott meg. Hangosan felnyögtem, de a motor búgása teljesen elnyomta hangomat.
- Harry, állj meg! – kiáltottam, hogy hallja.
- Hé, minden rendben? – kérdezte, de a tempóból csak minimálisan vett vissza.
- Állj már meg! – ordítottam, mire azonnal lefékezett. Szerencsére az övnek, semmi baj nem történt, de ahogyan megállt, kicsatoltam az övet, kitártam az ajtót és minden tartalmát a gyomromnak kiadtam magamból. 

2015. augusztus 17., hétfő

41.rész*Átkozott város

Megkönnyebbülten, kissé talán nyugodtabb állapotban hagytuk már el a zuhanykabint. Harry körém tekert egy törülközőt, majd szorosan még egyszer karjaiba vont. Közelsége melengette szívem, bár a gond még mindig közöttünk lebegett. Ajkaimat bekebelezte egy pár pillanatig, felültetett a pultra, elengedett, s a tükör felé fordult, hogy gyorsan arcszőrzetét eltüntesse. Figyeltem minden egyes, biztos, gyors mozdulatát, amellyel az arcára felvitt habot tüntette el az éles penge segítségével. Ajkát széles mosolyra húzta, amikor is észrevette figyelő tekintetem. Odahajolt, ajkát enyémére nyomta, mellyel nevetést váltott ki belőlem.
- Nagyon vicces – nyúltam egy törülközőért, s arcomról eltüntettem a fehér habot.
- Hát, legalább nevetsz – szorította meg combom kissé, s tovább folytatta tevékenységét, amellyel pár perc elteltével végzett is. Megtörölte arcát, majd bekente, s lábaim közé furakodott. Felemelt, majd amint nyaka köré fonta kezem, már ki is vitt a szobába. – Menjünk el reggelizni, vagy maradjunk a hotelben?
- Menjünk el – feleltem minden megfontolás nélkül, mire letett, és készülődni kezdett, ahogyan én is.
Hajamat simán, lágy hullámaiban hagytam, míg sminket sem tettem fel, mindössze szempilláimat pödörtem át fekete festékkel. Azt követően a táskámhoz léptem, s kiszedtem egylaza, kényelmes szettet. Nem vittem túlzásba, hiszen semmi kedvem nem volt kiöltözni, szinte már életkedvem sem volt, így ez is nagy teljesítménynek számított nálam.
Amint elkészültünk már el is hagytuk szobánkat. Napszemüveget azonnal arcunk elé vettük, amikor elhagytuk a hotelnek épületét.
- Mikor szeretnél visszamenni? – kérdezte szorosan kezemet fogva.
- Szerintem nem kellene.. – motyogtam halkan.
- Miről beszélsz? – döbbent meg, s egy kávézóba rántott be maga után. 
Behúzott egy bokszba, ahol is mellettem telepedett le, s kérdően nézett rám továbbra is. Kezét combomra helyezte, s várta, hogy megmagyarázzam kételyeimet.
- Térre lenne szükségünk – nyögöm is fájdalmas nehézséggel.
- Hogy mire? – kiált fel szinte, egyáltalán nem korához méltóan. – Te megőrültél, lány.
- Elnézést, hozhatok valamit? – szakítja félbe a pincérnő párbeszédünket.
- Egy kávé és narancslé lesz rántottával és pirítóssal – adta le a rendelés.
- Mást esetleg? – kérdezte a lány.
- Nem – förmedt rá barátom, mire fülét-farkát behúzva már el is hagyta asztalunkat a fiatal pincérnő.
- Lehetnél kedvesebb is az emberekkel – motyogtam, s hátra dőltem, a kényelem érdekében.
- Kibaszottul nem érdekel, mit gondolnak mások, amikor a barátnőm éppen szünetre akarja tenni a kapcsolatunkat – sziszegte. – Kibaszottul ne baszakodj velem, Nina.
- Harry, az a gyerek a tiéd, és szüksége van rád – néztem mélyen szemeibe.
- Még távolról sem biztos, hogy én vagyok az apja. Senkit nem dugtam meg rajtad kívül óvszer nélkül, érted, hogy miért is vagyok annyira biztos abban, hogy megpróbálnak átbaszni?
- A szádat kicsit kordában tudnád tartani? – szaladt ráncba homlokom. – Káromkodással semmire sem fogsz menni.
- Ne idegesíts fel még jobban – sóhajtott fel. – Reméltem, hogy erős vagy, hogy kitartasz mellettem, és nem fogod hagyni, hogy anyám nyavalyái beskatulyázzanak, de tévedtem. Mindent elhiszel neki, és amennyire csak lehet, menekülőre fogod. Tudod, ha szeretnél, mellettem maradnál.. – nézett rám. – Bíztam abban, hogy a szerelmünk erős, mindent túlél. Tudod, amikor elhagytál, a poklot jártam meg, és csak, hogy tudd, ha újra megteszed, biztosan állíthatom, hogy visszakerülök oda, mert nélküled az életem mit sem én, Nina.
- Harry, teljes szívemből, őszintén szeretlek – könnyes szemekkel szinte suttogtam a szavakat. – Kételkedsz bennem?
Elhallgattam, s tekintetemet leszegtem. Könnyeimet minden erőmmel igyekeztem visszatartani, és csalódottságomat magamban tartani. A lány letette lénk a reggelinket, mire Harry leintette az újabb kérdését követően. Elhagyta asztalunk, én pedig belekortyoltam narancslevembe.
- Nem hagysz más lehetőséget – felelte.
- Hogy én nem hagyok? – horkantam fel. – Harry, hallod magad? Nem én nekem lesz gyerekem egy olyan személytől, akit megvetek.
Azonnal rám kapta tekintetét, s összeszűkült szemekkel vizslatott.
- Együk meg a reggelinket és menjünk vissza a szobába – hajolt közel, és ajkaimra lehelte szavait.
- Nem söpörheted a szőnyeg alá a problémát – mutattam rá.
- Semmi probléma sincs – felelte. – Van egy gyerek, akinek nem is biztos, hogy én vagyok az apja. De, ha bebizonyosodik, hogy még is én voltam a szerencsétlen, amiről persze a gyerek nem tehet, akkor támogatni fogom őket anyagilag, úgy is csak azért tartja meg. Most kavarognak bennem az érzelmek és benned is. Tisztafejjel, ha minden kiderül, újra átbeszéljük, rendben? – pillantott rám.
- Rendben – adtam be derekamat végül.
Bólintott, s elkezdte már is befalni a még gőzölgő reggelijét. Lassan én magam is nekikezdtem, s lassan, csendben el is fogyasztottunk mindent. A téma nem jött fel többé, bár a hangulat továbbra is feszült maradt kettőnk között.

****

- Csomagolj! – adta ki parancsba Harry, amikor beléptünk a szobánk ajtaján.
- Miért is? – szaladt ráncba homlokom-értetlenségem tükrözéseképpen.
- Egy percet sem maradok ebben a városban. Esélyt sem adok annak, hogy rosszabbra forduljanak a dolgok közöttünk – rám sem nézett, mindössze közölte, miközben a táskáját kezdte el összerakni, már amennyire azt normális pakolásnak, s nem pedig kapkodásnak lehetett nevezni.
- Nem egy átkozott város miatt fogsz elveszíteni – néztem rá komolyan, mire ő is felnézett rám.
- Sohasem… - szüntette meg a közöttünk lévő távolságot másodpercek töredéke alatt. – Nem hagyom, hogy elhagyj – rántott magához, és nyakamba temette arcát. – Ne is ijesztgess ilyen őrültséggel.
- Harry, meg kell nyugodnod – suttogtam, és szorosan magamhoz öleltem.
- Eddig én voltam a nyugodt, de úgy tűnik, hogy átjött rám a para – nevette el magát, majd arcomra csókot hintett. – De akkor is elmegyünk, és csatlakozunk a versenyhez. Nem bírom már a benzin illata nélkül.
- Féltékenynek kellene lennem? – tettem fel nevetve a kérdést.
- A kicsikémet nehéz felülmúlni, de ha jobban megnézlek – mért végig merengő tekintettel, majd fenekemet megmarkolta. – A te karosszériád jobb – kacsintott rám, mire csak hangosan felnevettem. Egy utolsó csókot hagyott számon, és már ment is tovább pakolni, majd én magam is neki álltam összeszedni a cuccaim.
Szinte fél órán belül voltunk, amikor is végeztünk mindennel, bár tény, hogy azt az egy estét megsínylette a lakosztály. Londinerrel levitette csomagjainkat Harry egy taxiba, míg a számlát rendezte a recepción, amely után könnyedén ragadta meg kezemet, és vezetett az autóhoz, amely ránk várt, hogy a reptérre szállítson bennünket.
A járműben vállának dőltem, ujjainkat egybefonta, halántékomra puszit hintett, mire el is szenderültem a gondtalan világomba. 

2015. augusztus 5., szerda

40.rész*Kötelezettségek

Kezemet Ani derekán tartottam továbbra is szorosan, miközben az asztalnál elhelyezkedő két személyt vizslattam. Egyikükkel sem szimpatizáltam igazán, ahogyan szerelmem sem. 
Nem értettem, miért is fogadta azonnal ellenségévé anyám Ninát, hiszen kedves lány, és ő is alig várta, hogy végre megismerje, most pedig ellenségeként tekint rá. 
Bosszúsan néztem anyámra, aki önelégült mosollyal az arcán kortyolt bele borospoharába, amely egyértelműen már nem az első lehetett számára.
- Nem foglaltok helyet? - kérdezte bájosan anyám, és a két üres székre intett.
Felsóhajtottam, majd barátnőmre néztem, aki bosszúsan, de leült, én pedig mellé. Kezemet térdére helyezte, bár nem tudtam, hogy az ő nyugtatása miatt, vagy pedig a magaméért. 
- Mit isztok? - kérdezte anyám. - Esetleg bort? 
- Vizet - vágtam rá azonnal, barátnőm nevében is. Jobbnak láttam, hogyha tiszta marad a fejünk. 
- Nem is köszöntesz, édes? - a vékony kellemetlen hang azonnal a fejfájásomat okozta. A lány felé pillantottam, és erőltetett mosolyt festettem arcomra. 
- Melanie, örülök, hogy látlak - hazudtam, miközben Nina térdén járt ujjam fel, s le.
- Na és te Nina, édesapádat nem üdvözlöd? - anyám döbbenten érdeklődött.
- Attól, hogy meghívta, még nem lesz vele jobb a kapcsolatom.
Meglepődtem barátnőm éles nyelvén, de büszkeséggel is töltött el, hogy nem hagyja magát senkinek sem befolyásolni. Saját elképzelései szerint élt, és saját döntései irányítottak. 
- Hogy lehetsz ennyire hálátlan az édesapáddal, amikor ő nevelt fel? 
- Maga semmit nem tud az életemről - horkant fel a lány.
- Többet tudok, mint az hinnéd - jegyezte meg anyám.
- Anne - szólt közbe azonnal Martin, Ani édesapja. 
- Beavatnátok minket is? - szaladt ráncba homlokom. 
- Majd, ha eljön az ideje - mosolygott rám anyám. - Miért nem beszélünk Melanieról? 
Furcsa volt anyám kijelentése, de hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot. Végigmértem a lányt, és meglepődtem, amikor poharát szájához emelte, és annak tartalma csupán narancslé volt. Nagyot kortyolt a gyümölcsléből, és anyámra mosolygott. Ahogyan jobban végigmértem, dekoltázsos ruhát viselt, de az alja bővebb volt. Egyáltalán nem az ő stílusa. Felém fordult, és mosolygott ártatlanul, s tudtam, hogy semmi jó sem származhat abból, hogy megjelent. 
- Oké, fejezzétek be a szórakozást, miért hívattatok ide bennünket? - emelem meg kissé a hangom, hiszen a játszadozásból elegem lett.
- Terhes vagyok - közölte egyszerűen, mintha csak egy bevásárlólista egyik felsorolását adta volna tudtomra.
- Gratulálok - bólintottam. - Akkor, mi mennénk is - álltam volna fel, de hirtelen megragadta kezem. 
- Harry, te vagy az apa - mondta komoly arccal.
- Ilyennel nagyon nem illik poénkodni - förmedtem rá.
- Igazat mond, fiam - szólt közbe anyám. - Azért hívtam ide Martint, mert Ninának mennie kell. Az unokámnak rendes családban kell felnőnie. 
- Ti komolyan szórakoztok - álltam fel, és döbbent barátnőmet is magammal rántottam.
Végigsiettem az asztalok között, egyenesen a kijárat felé, ahol a járda mellett sorakozó taxik egyikének kitártam ajtaját, és türelmetlenül vártam, hogy Ani beszálljon. Amint megtette, csatlakoztam hozzá, majd bemondtam a címet. 
Az út alatt végig csendben ültünk, kis távolsággal kettőnk között. Feszült volt a helyzet, bár kérdés sem fért ahhoz, hogy a gyerek nem az enyém. Biztos volt benne teljes mértékben. Természetesen már ha volt egyáltalán baba.
Megérezve a házhoz, mondtam a sofőrnek, hogy várjon meg. Ninával az oldalamon az emeletre siettem, ám ahogyan beértünk azonnal csomagolni is kezdtem. 
- Mit csinálsz? - első szavai voltak, mióta elhagytuk az éttermet.
- Nem gondolod, hogy egy olyan házban maradok, ahol a kapcsolatunkat gyűlölik. Csomagolj te is.
Nehezen, de Ani is neki állt összepakolni a kinn lévő dolgait. Amikor mind a ketten végeztünk, elindultunk lefelé, Bepakoltam hátra, majd csatlakoztam Anihoz. A sofőrt megkértem, hogy a legközelebbi nevesebb hotelhez vigyen minket, és kényelmesen hátradőltem. A lány újra magába zárkózott. Egyértelmű volt, hogy jobban megrázta a hír, mint engem. 
Kezét enyémébe vettem, ujjainkat egybefontam. Nem ellenkezett, de nem is ujjongott érintésem miatt. Felsóhajtottam, és vártam, hogy végre megérkezzünk. 
Ahogyan ez megtörtén kifizettem az egész összeget a férfinek egy kis borravalóval, és kiszálltam. Nina már táskájával állt, és rám várt. Kiszedtem saját táskám, s kézen ragadva az épületbe vezettem, ahol sietve léptem a recepcióhoz. 
- Jó estét - köszöntem a fiatal srácnak. - Egy szobát szeretnénk kivenni. 
- Jó estét! Milyen hosszú időre? 
- Pár éjszaka, még mi sem tudjuk - feleltem. 
Bólintott, és a számítógépen kezdett el pötyögni pár dolgot, miután személyigazolványomat elkérte. Amint az adatokat bevitte a gépbe, már két mágneskártyát át is nyújtott. Megköszöntük, és indultunk az emelet felé. 
Beesve a szobába, ledobtam táskám, ahogyan a lány is. Lerúgta cipőjét, és ruhájától is pillanatok alatt megszabadult. Figyeltem, ahogyan táskámhoz lépett, majd minden egyszerűséggel egyik felsőmet elsajátította. Belebújt és az ágy felé igyekezett. Hanyagul ledobta a díszpárnákat, a takarót feltúrta és bemászott alá. 
Én sem tétlenkedtem tovább. Levetkőztem egy alsóra, leoltottam a villanyt, és bemásztam mellé. Csípőjénél fogva magamhoz vontam, de hirtelen szembefordult velem, s mellkasomba fúrta arcát. 
- Édesem, mondj valamit - simogattam haját, és suttogva kérleltem. 
- Gratulálok - motyogta. Hangja megtört volt, s meg tudtam mondani, hogy közel került a síráshoz. 
- Te is tudod, hogy nem az enyém a baba - öleltem szorosabban magamhoz. - Biztos vagyok abban, hogy érezném, ha az enyém lenne. Már legalább két hónaposnak lennie kellene. Lehetetlenség. 
- Hogy lehetsz ennyire biztos benne? 
- Sohasem feküdtem le vele óvszer használata nélkül - sóhajtottam fel. 
Felnézett rám, államat behintette egy csókkal, és visszabújt mellkasomhoz. 
- Még is azt állítja, hogy a tiéd. Te is tudod, hogy nem lehetsz biztos abban, hogy nem szakadt e el. Részegedtetek le együtt, nem kétlem - sóhajtott fel. 
- Bébi, kérlek - nyögtem fel fájdalmasan.
- Az a baba nem tehet arról, hogy megfogant, Harry. Édesanyádnak igaza van, bármennyire is ellene kellene lennem. Családban kell felnőnie - csuklott el hangja.
- Igen. Ha valóban az enyém megfog kapni mindent, de ennél többet nem tudok nyújtani számára, mert a szerelmem te vagy, és nem az anyja. Egy gyermek nem fog összetartani bennünket, bármennyire is azt szeretnék páran. Aludjunk. Reggel visszatérünk rá, jó? 
- Rendben - ásította, és már álmaiba is merült.

****

Felébredtem, karjaim között a szeretett nővel. Mélyen, édesen aludt, míg én csodáltam. Ajkaimat arcára nyomtam, majd kimásztam óvatosan mellőle, és egy pohár vízért igyekeztem a mini bárhoz.Az üveget felbontottam és végül lustaság miatt egyszerűen beleittam, miközben lassan visszasétáltam az ágyhoz. Az éjjeliszekrényre helyeztem az üveget, s a takaró alá másztam, hogy újra magamhoz vonhassam alsó barátnőmet. Amint megérzett magam mellett, mellkasomhoz bújt, és átölelt.
- Jó reggelt, bébi - suttogtam, és feje búbján megcsókoltam. 
- Hm, mennyi az idő? 
- Tizenegy óra - feleltem. 
- Egy picit még aludhatok? - érdeklődött, ám mire válaszolhattam volna, elhúzódott és felült. 
- Mi a baj? - kérdeztem arcát megcirógatva. - Kérlek, felejtsd el - húztam magamhoz.
- Hogy tudnám elfelejteni, hogy a szerelmemnek mástól lesz gyermeke? - szipogott. - Sajnálom, de ne kérd tőlem, hogy elfogadjam. Szerettelek volna én megajándékozni picikkel, de sajnos közbeszólt a sors - mosolyodik el gúnyosan. 
- Ne mondj ilyet - fogtam kezeim közé arcát. - Még rengeteg gyermekünk lehet. A világ legboldogabb emberévé tennél, hogyha közös gyermekeink lennének. Szeretlek, kicsim. 
- Nem szakíthatlak el a családodtól - ellenkezett azonnal, mire elkerekedtek a szemeim. - Nem lenne helyes, ha együtt maradnánk, míg a gyermeked apai példa nélkül nő fel. 
- Ani, kezdesz hülyeségeket beszélni - álltam fel, és hozzá siettem. Zokogott. 
- Kérlek, engedj el - nézett fel rám könyörgően.
Vékony teste remegett karjaim között. Csodás arca könnyektől volt nedves, tekintete pedig bánattal volt telve. Ajkaimat enyhén remegő ajkai ellen nyomtam és lágyan megcsókoltam. Eleinte ellenkezett, majd végül átadta magát az érzésnek. Felemeltem menyasszonyi stílusban - miközben eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer valóban hófehér ruhában fogom így vinni -, és a fürdőbe vittem. Felültettem a márványpultra, majd megszabadítottam pólómtól, s bugyijától. Én is lerúgtam bokszerem, majd lábai közé állva felemeltem ismételten és a zuhany alá vittem. Megengedtem egy kellemesen langyos vizet, s mind a ketten aláálltunk. Még mindig fájdalommal telve sírt mellkasomba, ám lecsúsztam vele a csempézett fal mentén, és még szorosabban öleltem magamhoz. 
- Mellette kell lenned. 
- Ne kérd tőlem, hogy hagyjalak el...


Szablon wykonała Sasame Ka z Zatracone Dusze
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3