52.rész*Ő és Te

Fáradtan nyújtózkodtam ki, miközben a csomagomat vártam a futószalag mellett állva. Megláttam a táskámat, ám egy fiatal fiú a segítségemre sietett állapotomat látva, és leemelte nekem.

- Köszönöm – hálálkodtam, és már igyekeztem is ki az épületből.

Friss levegő megcsapott, aminek következtében összébb húztam magamon mellényem, már amennyire kerek pocakom ezt engedte. Körbepillantottam, mire kapálódzó Liát pillantottam meg. Lábaimat gyors léptekre ösztönöztem, egészen addig, amíg elé nem álltam.

- Istenem, el sem hiszem, hogy milyen régen láttalak – szoros ölelésébe vont azonnal unokanővérem.

- Én is téged, bébi – nevettem, és hasonló lelkesedéssel öleltem vissza.

- Hogy kikerekedtél, istenem – kapta szája elé kezét, amikor végigmérte. – Szabad?

- Persze – bólintottam, mire azonnal mohón kezét pocakomra simította.

- El sem hiszem, hogy kisbabád lesz – érzékenyült el. – Menjünk, mindent tudni akarok! – fogta meg táskámat és csomagtartóba helyezte, majd mind a ketten beültünk előre. – Na és milyen itt lenni újra, oly sok év után? – kérdezte, amint elindultunk.

- A körülmények rányomják bélyegét az egészre, így ezért nem a legjobb érzés, de tudom, hogy változni fog – pillantottam rá, ám ő csak az utat figyelte.

- Oké, figyelj, mihez lenne ma kedved? Mit szólnál, ha elmennénk egy késői ebédre a kedvenc kis éttermedbe? Végre megéreznéd újra a hazai ízeket.

- Remek ötlet – bólintottam rá. – Mi a helyzet a kis családoddal?

- Luca már teljesen be van zsongva, hogy végre láthat. Minden futamot nézett a tévében. Ha véletlen nem voltunk otthon, akkor az apjával felvetette – nevetett fel. – Aztán egyszer csak bejelentették, hogy már nem vagy az a Styles gyerek mellett, majd újra feltűntél, de már csak, mint néző. Beszéltünk, miért nem mondtad, hogy mi van?

- Nem tudom, próbáltam megoldani.

- Na jó, nem törlek most le, ehhez egy csajos nap kell – felelte, és felhajtott a felüljáróra. 

****

Megállva a házuk előtt, ki is szálltunk sietve, hiszen Luca már lelkesen szaladt kifelé, míg mögötte Steven, édesapja jelent meg.

- Ni – szaladt, ám Lea hirtelen elém állt.

- Bébi, Nina kisbabát vár, úgyhogy csak óvatosan – oktatta ki a kislányt, aki csak bólintott.

- Nagylány – guggoltam le, és öleltem meg szorosan.

- Hiányoztál – sóhajtott fel a hat éves kislány.

- Te is nekem – álltam fel a kezét megfogva. – Szia, Steven – nyomtam egy puszit arcára.

- Mi a helyzet, kislány? – ragadta meg bőröndöm. – Elég volt a száguldás?

- Mondhatjuk – húztam el a számat, mire el is indultunk befelé.

Belépve a házba semmi új nem fogadott. Ugyan olyan családias, a szeretetet árasztó kis családi ház volt, ahova évekkel azelőtt is betértem.

- A vendégszobába teszem a csomagod – mondta Stev, és már ment is a lépcső irányába.

- Ni, játszol velem? – húzott be a tágas nappalba a kicsi.

- Édesem, hagyjad levegőhöz jutni keresztanyádat – szólt rá finoman Lia. – Pihenj le, ha szeretnél, aztán elkészülünk és elmegyünk a városba, ha az úgy jó.

- Szerintem lezuhanyozom, átöltözöm és menjünk.

Bólintott, mire én csókot nyomtam Luca arcára, és már igyekeztem is fel a szobába, ahol pár évvel ezelőtt is laktam néhány hét erejéig. A csomagom már a szekrény mellett elhelyezett bőröndtartón hevert, így odaléptem, amint megszabadultam mellényemtől és csizmámtól.

Elővettem neszesszerem és a fürdőbe indultam. A zuhanyt megengedtem, hogy felmelegedjen, amíg levetkőzöm. A szekrényből magamhoz vettem egy fehér törülközőt és felakasztottam a zuhany mellé. Beálltam a forró vízsugár alá, arcomat felfelé fordítottam. Éreztem, ahogyan a könnyek végigszáguldanak arcomon, és összekeverednek a kellemes vízzel.

Előttem volt csodás arca, éreztem magamon kezének érintését, csókjának forró nyomát és meleg, szeretettel telt ölelését. Megremegtem, és fájdalmasan felzokogtam. Kezemet pocakomra simítottam, és a mozgolódó babám mosolyt csalt arcomra. Végigsimítottam pocakomon, és szívem azonnal megsajdult újra, hogy eszembe villant, Harry ezt nem érezheti.

Gyorsan megráztam fejem, és megtöröltem arcom. Mély levegőt vettem, és mosakodni kezdtem. Hajamat is megmostam, a habot leöblítetem, majd elzártam a vizet és hajamra tettem egy törülközőt, míg egy másikat testem köré tekertem.

A tükörről letöröltem a párát, majd megtörölköztem és magamra vettem fehérneműt. Fiókból kiszedtem a hajszárítót és szőke tincseimet kezdtem el megszárítani.

A tükörben végig pocakomat néztem, és valahogy még mindig fogalmam sem volt arról, hol is, hogyan kellene megállapodnom, hiszen a picivel nem utazgathatom, és élhetek hotelekben, ahogyan azt az elmúlt majdnem egy évben tettem. Persze, még én sem tudhatom, hogy hogyan is fog alakulni az utolsó pár hónapom, de reménykedtem abban, hogy ez a kis idő mind a kettőnket elgondolkodtat, és a helyére tesz.  

Eltettem a készüléket vissza a helyére, majd kivasaltam hajam, és egy szoros copfba fogtam fejem tetején. Szemeimet csupán szempillaspirállal emeltem ki. Ezek végeztével visszamentem a szobába, ahol is bőröndömből előszedtem pár dolgot, és magamra is kaptam. Utolsó simításképpen fújtam magamra a parfümömből, táskámat felvettem és indultam is lefelé.

- Micsoda dög – jelent meg a folyosón Lia. – Dögös kismama.

- Ugyan már – nevettem. – Induljunk inkább.

- Rendben – vette fel kabátját ő is, majd még visszarohant és elköszönt lányától, és férjétől. 

****

A kis vendéglő, ahova régebben is jártunk, kellemes hangulatú volt. Rendeltünk két epres limonádét, majd amint az kihozták, megrendeltük az ételeket is.

- Na, mesélj, mi történt? – aggódóan méregetett.

- Még mindig nem tudom, hogy Melanie gyermeke kié. Harrynek mellette kell lennie, ha az övé.

- Édesem, ugyan annyi joga van veled is lennie. Te is a gyermekét várod, de, ha ez még sem lenne így. Mármint, nem lennél állapotos, akkor is joga van eldönteni, hogy ki az a nő, aki mellett boldog, akivel ő élni szeretne.

- Igen tudom, de a gyermeknek joga van az apja mellett felnőnie.

- Fejezd be ezt az ostobaságot, kérlek – nyögött fel fájdalmasan. – Minek is vagy most itt?

- Nem tudta, hogy terhes vagyok, vagyis én nem mondtam el neki, de tudta végig. Tegnap elmondta, hogy tudja, aztán megkérdezte, hogy az ő gyereke e.

- Miért kérdezte ezt? – értetlenül meredt rám.

- Ezt én sem tudom – nevettem fel keserűen. – Megsértett. Fájt, hogy azt feltétételezte rólam, hogy más gyermekét hordom a szívem alatt.

- Tettél valamit, amiért ilyen bizalmatlanul viszonyult hozzád?

- Talán azért tette fel a kérdést, mert nem osztottam meg vele azt, hogy állapotos vagyok.

- Ez akkor is nonszensz. És most mit fogsz csinálni?

- Időt adok neki, és magamnak is, hogy átgondoljuk a dolgokat.

- Tudja, hogy itt vagy?

- Nem – húztam el kissé számat. – Tudja, hogy vannak itt rokonaim, meg ilyesmik. Ha gondolkozik, és ha szeret, meg fog találni.

- Elé kellene állnod, hogy megbeszéljétek.

- Fogalmam sincs.

- Figyelj, este hívd fel, és beszélj vele. Ennyit megérdemel ő is, és te is.