2015. július 6., hétfő

37.rész*Poén és komolyság

Szorosan fogtam kezeit feje mellett, miközben ütemesen mozogtam. Szemhéjait szorosan hunyta le, s ajkait kissé eltátotta. Ütemesen mozogtam, megállás nem volt. Lábait szorosan csípőm körül tartotta, s szorított még jobban magához. Homlokomat övének döntöttem. Szemeimmel őt figyeltem, ahogyan a levegőt kapkodta. A helyiséget csak a zihálásunk töltötte be.
- Nézz rám – kérleltem. – Bébi.
Teljesítette kérésem. Szemhéjait felnyitotta, s tekintetünk találkozott. Csillogott, kissé kábult volt, de kétségem se volt afelől, hogy az én tekintetem is hasonló lehetett. Egyik kezét elvette enyémétől, és nyakamra csúsztatta, onnan pedig enyhén nedves hajamra, amely az izzadságnak köszönhetően vált azzá. Lerántott magához szó szerint, és moh módon, szenvedéllyel telve sajátította ki ajkaimat, míg csípőmet szorosabban tartotta, s fordított helyzetünkön. Felnyögtem, amikor is kissé mélyebbre sikerült hatolnom benne. Felült, és csípőjét kecses, gyors mozgásra késztette. Fejét hátravetette, combjaimon, háta mögött megtámaszkodott, s nyögések törtek fel belőle.
Látványa is már elég volt ahhoz, hogy az őrületbe kergessen, hát még céltudatos mozdulatai. Kezeimet combjaira vezettem, majd egyikkel végigsimítottam nőiességén, minek következtében megremegett. Nevemet nyöszörögte, míg én vándorló kezeimet feljebb vezettem. Melleire finoman rámarkoltam, s hirtelen, felültem. Előrehajolt, nyakamba kapaszkodott, ám a mozgást egy másodpercre sem hagyta abba. Kezeim formás fenekén állapodtak meg, ezzel is segítve mozgását.
Tekintetünk újra egybekapcsolódott, a szenvedély szinte már teljesen kézen fogható volt. A tűz, amely belülről perzselt bennünket, csak még forróbbá tette az egészet, amely már a legelején is égető volt.
Ajkaim megtalálták övéit, és lustán csókoltam, míg az eufórikus érzés lassan átvette az uralmat testünk felett. Egymás szájában halt el nyögésünk. Csípőjével leírt egy nyolcast, s átadta magát a gyönyörnek, amely nekem is megadta az utolsó pillanatot. Még pár kisebb mozdulatot tett, majd megállt, míg én hátamra hanyatlottam, s magammal húztam őt is.
Mellkasomon szuszogott, szinte teljesen mozdulatlanná meredt. Minden maradék erőmet összeszedtem, majd ujjammal álla alá nyúltam, s magam felé biccentettem. Szemhéjai le voltak csukva, ám ajkaival kissé csücsörített, amely engem tökéletesen megnevetetett. Lágy csókkal ajándékoztam meg, s teljesen magamhoz vontam, ha ez egyáltalán lehetséges volt. 

****

Csend uralta a légteret, de egyáltalán nem volt kínos. Ani nekem háttal pihent, teljesen mellkasomnak simulva. Oldalát ujjaimmal cirógattam, s olykor nyakát csókkal hintettem be. Kezemet megfogta, s ujjainkat egybekulcsolta, majd hátára fordult, és ajkait enyéim ellen nyomta, ám csak pár röpke másodperc erejéig.  
- Kielégíthetetlen vagy – mosolyogtam le rá pimaszul.
- Lehetséges, de te ez imádod – nyomott még egy puszit számra. – Most is ki kellene elégítened egy vágyam.
- Hm, csakugyan? – simítottam a takaró vékony anyaga alatt végig meztelen testén.
- Bizony – susogta.
- És elárulod a vágyad tárgyát? – ajkaihoz köze hajolva, szemeibe nézve suttogtam a szavakat. Már teljesen az őrületbe kergetett, és ezzel ő maga is tisztában volt, főleg, amikor kezdetleges erekciómat nekidörzsöltem.
- Bébi, itt véleményem szerint csak is te vagy kielégíthetetlen – nevetett, és hirtelen hátamra döntött, s csípőmre ült.
- Ne játszadozz velem.
- Alig egy órája sincs, hogy megkaptál – búgta.
- Említettem már, hogy sohasem elég belőled? – túrok bele hosszú hajába, amely szinte függönyként omlott körénk.
- Mintha rémlene valami – tetettet gondolkodást.
- Okos, fiú – nyomot államra egy puszit. – Most – aztán nyakamra. – Esetleg – mellkasomra. – Kielégíthetnéd – hasamra, mire már behunytam szemeim, s hajába túrva élveztem egyre lejjebb haladó csókjait. – Más vágyam is – hagyott csípőm mind a két szélé egy-egy nedves csókot. – Kielégíthetnéd – ült fel, és lemászott rólam.
- Hé – nyögtem fel fájdalmasan, és felpillantottam rá. Immáron, az ágy mellett állt, és haját fogta össze. – Most hova mész? – szaladt ráncba homlokom, mire elnevette magát.
- Menjünk el táncolni – lelkesen mondta.
- Mi van? – kiáltottam fel értetlenül, minek köszönhetően nevetése még erőteljesebb lett. – Táncolni?
- Jól hallottad, Harry. Még nem voltunk rendesen együtt egy helyen. Valami olyanon, amely forró, fülledt az erotikától.
- Édesem, elég erotika van az ágyban is, nem gondolod? – ültem fel, ám ő már a táskájához sietett. – Eléggé alkalmazkodó típus vagyok, mondd, hol szeretnéd, és teljesítem a kívánságod.
- Hm, mondjuk valami latin? – fordult felém.
- Bébi, ne szórakozz – sóhajtottam.
- Eszem ágában sincs.
- Nina, merevedésem van miattad. Erekciót varázsoltál a lábaim közé – kiáltok utána, amikor a fürdő ajtajába ér.
- Megdöbbennék, ha máshol jelentkezett volna – nevetve hagyott magamra, és már csak a zuhany csobogása, ami felelt fel nem tett kérdéseimre. 

****

Miután Ani felfrissülve, egy törülközővel, még mindig nedvesen tért vissza a hálóba, én bosszúsan álltam fel, immáron lankadt férfiasságommal, és léptem barátnőm elé.
- Ezt még megbánod – pusziltam meg, és a fürdőbe vonultam egy tiszta alsóval.
Gyors zuhanyzást követően, megborotválkoztam, és felvettem a zárt alsót, amely ellen nagyon is tiltakoztam, ám Nina hallani sem akart róla. Hajamat ujjaimmal áttúrtam, és visszasétáltam a hálóba, ahol is már teljes díszben várt rám, a lány.
- Csodás vagy – dicsértem, amiért hálálkodott.
A szoba még mindig a hold fényének ragyogásában állt, és ezt megtörni én magam sem akartam már. Gyorsan egy fekete nadrágot, és inget magamra kaptam, majd csizmám, s pénztárcám zsebembe süllyesztettem a telefonommal és lakáskulcsommal együtt.
- Mivel megyünk? – fordult felém, amikor már a lépcső alján voltunk.
- Azt hittem, hogy el is terveztél mindent.
- Ne morogj, mert nem akkor szexelhettél, amikor te akartál – húzott magához galléromnál fogva.
- Tudod, a kielégítetlen férfi, morcos – magyarázom. – Nem tehetek róla, hogy rohadtul szexi vagy, és már annak gondolatára is, hogy az enyém lehetsz bármikor, áll a farkam.
- Úgy tűnik, hogy még sem vagyok akkor a tiéd, amikor akarod – mosolyodott el önelégülten, s ujjainkat egybefonva folytattuk utunkat a hát előudvarába. – Most komolyan, mivel megyünk?
- Gyalog – egyszerűen feleltem, mire megdöbbent, és hitetlenkedését tisztán láttam arcán, ám nem nyugtattam meg, hiszen nem volt miért.
Valóban, ahogyan ígértem neki, gyalog indultunk el a helyre, mivel mindössze pár háztömbnyire volt innen. Az idő kellemes volt a késői óráktól függetlenül, az égbolt csillagos, és a szél is igen kellemesen fújt. Magas sarkúja a halk utcákon visszhangzott, ám ahogyan a forgalmasabb útra tértünk rá, már csak az autók hangja maradt.
- Reménykedtem benne, hogy csak poénnak szántad – mormogta.
- Én is reménykedtem a vicc dologban, amikor lemásztál rólam. Tudod, sikeresen elhitetted velem, hogy a szád csodásan örömet fog okozni nekem, erre otthagytál – nevettem el magam, s kezem fogásán kissé szorítottam. – Reméltem, hogy visszamászol, és… - mielőtt befejezhettem volna, másik kezét számra nyomta.
- Hallgass, Harry, a nyílt utcán vagyunk – állt velem szembe.
- Csak a sérelmeimet osztottam meg veled – húztam csípőjénél közelebb.
- Sérelmeidet? – kérdezett vissza. – Fejezd be – forgatta meg szemeit. – Inkább azt mondd, hogy mikor érünk már oda.
- Még mindig van kedved táncolni?
- Persze, miért?
- Reménykedtem benne, hogy feladod – vallottam be sóhajtva, mire hangosan felnevetet. – Amúgy, az út túl oldalán van a hely.
Szemei azonnal felcsillantak, s kezemet fogva forgolódni kezdett, keresve azt a helyet, ahová tartottunk. Nevettem, s elindultam, magam után húzva őt is a szórakozóhely irányába. Egyáltalán nem látszik, hogy a hely, az ami, mivel a házak közé teljesen beépült, s mindössze egy kis tábla mutatja a hely nevét, az üvegajtó mellett.
Belépve az épületbe, azonnal a forróság, a fülledt levegő csapott meg. Nem egy elit hely volt, de hallottam már arról, hogy milyen jó estéket tartanak, bár eddig nem rajongtam azért, hogy oda látogassak, Ani miatt még is megtettem.
A lányra néztem, aki a latin zenére vonagló tömeget figyelte. Tény, hogy az erotika azonnal átjárta az embert, ahogyan belépett a terembe. Látszott, hogy a szenvedély minden pár között ott volt, s tartottam attól, hogy mi talán túlságosan is ki fogtunk tűnni. Soha ezelőtt még hasonló helyen sem voltak. A tánctudásomat alapból sem firtattam inkább, de még is bíztam abban, hogy a lánnyal remek párost fogunk alkotni.
- Szeretnél inni valamit? – hajoltam hozzá, és fülébe, kissé hangosan kérdeztem, mire csak bólintott.
- Ehhez muszáj inni – vigyorgott, mire én arcomra is vigyor került.
A bárpulthoz vezettem, és egy szabad székre leültettem, míg én mögötte álltam, s rendeltem. A pultos srác két tequilát el is helyezett előttünk. Narancsot rendeltem hozzá, így azzal együtt el is fogyasztottuk az italt. Én könnyedén hajtottam fel, míg Ani kissé fintorba torzuló arccal nézett rám. Ajkaira gyors csókot hintettem, s még egy kört rendeltem, ami újra azonnal el is tűnt.
- Szabad egy táncra? – motyogtam fülébe, oldalát cirógatva ott, ahol a ruha nem fedte hófehér bőrét. 

8 megjegyzés:

  1. Nina. Jó kislány :3

    Hát. Szegény Harry. És a sérelmei :c

    Jót mosolyogtam ezen a részen^^ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Igen, célom volt egy kis mosolyt csalni arcotokra. :)
      Xx

      Törlés
  2. Harry dragam kanos maradt :D
    Imadom Ninat!♡
    Ez is, mint a tobbi remek resz lett!😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát. néha a pasik is hoppon maradhatnak. :)) Örülök, hogy tetszett.

      Törlés
  3. Nekem nagyon tetszett :) Olyan békés és nyugodt minden most körülöttük :) Hát nem csodálom hogy Harry ki akadt, de ezt sztem Nina még kamatostól vissza fogja kapja. :) Kíváncsian várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  4. Szervusz!

    Valami eszméletlen szupi volt a rész. Nagyon aranyosak voltak együtt imádom őket együtt. Remélem a következő részben benne lesz majd az ahogyan buliznak érdekel. Nem komiztam az előző fejezetekhez de nagyon jók voltak. Anne nekem egyáltalán nem szimpi megértem hogy csak a fiát védi de akkor is lehetne kedvesebb. Reménykedem hogy Harry és Nina nem kapnak össze semmin mert van egy olyan érzésem hogy lesz valami. Nyugtass meg hogy ez nem igaz. Nagyon várom a következőt!

    Oriett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. Természetesen benne lesz a buli, ebbe szerettem volna, csak aztán az inycselkedés elragadott. :) Nem ígérhetek semmit. :) Xx

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.