2015. május 11., hétfő

30.rész*Angyal

Napszemüveget az orromra csúsztattam, s mély levegőt vettem, miközben a sötétített ablakon kifelé néztem. A hotel előtt fotósok hada állt, amely nem éppen a legjobb volt rám nézve. Eggyel sem akartam találkozni, így megkértem a sofőrt, hogy húzódjon le. Kicsit arrább megállt, de persze az ember kíváncsi természete mindig jelen van. Felénk bámultak először csak egy-ketten, majd a többieknek is felhívták a figyelmét a titokzatos autóra.
Telefonomról egy üzenetet küldtem, annak a személynek, aki igazából tehet arról, hogy az autóban ragadtam, arról, hogy visszatértem, ahhoz a férfihoz, aki a mindenemet jelentette akkor.
- Mennyire látnak be? – érdeklődtem, mire a sofőr csak kurtán válaszolt.
- Előröl egy kissé.
Igazán nagyon kecsegtető választ adott nekem. Így más tennivalóm nem volt, mint várni. Türelmetlen voltam, ez egyértelmű, hiszen csak mondhatni karnyújtásnyira volt tőlem ő. Ő, akinek szüksége volt rám.
Végre megpillantottam El-t, amint átverekedte magát a fotósokon, s sietve már a jármű felé is indult, amelybe be is szállt.
- Menjen a hátsó parkolóba, ott nincs senki – mondta egyből a sofőrnek, aki cselekedett. – Annyira örülök, hogy eljöttél – nézett rám.
- Elhiheted, hogy én még mindig nem vagyok biztos benne.
- Szüksége van rád, Nina – mondja. – Mondtam, hogy csak is akkor hívlak, ha komoly az ügy, hát ennél komolyabb kétlem, hogy lehetne.
- Csupán pár füves cigiről van szó, El. Szerintem te is meg tudtad volna oldani.
- Reméltem, hogy tőled ezt a mondatot nem fogom hallani.
- Ez övön aluli ütés volt – szálltam ki azonnal az autóból, ahogyan hátul leparkolt.
- Két heted van, hogy összeszedd, addig nem mehet pályára – kiáltja még utánam.
Céltudatosan, meg sem állva igyekeztem be az épületbe, a recepcióhoz. A nő nem igen volt hajlandó segíteni, bármennyire is igyekeztem rávenni, hogy én nem egy őrül nascar rajongó vagyok. Végül a fejemet fogva, sóhajtva, minden reményemet eldobtam, amíg meg nem szólalt egy hang.
- Valami probléma van?
Azonnal felismertem, s felé kaptam fejem. Vörös haja kuszán állt, mint mindig, mosolya pedig széles volt. Fejével biccentett, hátat fordított és a lifthez lépet, mire utána siettem, amint visszanéztem kissé önelégülten a lányra, aki csak szemeit forgatta.
Felvonóban csendben álltunk egymás mellett. Fogalmam sem volt, hogy mit is kellett volna mondanom, így inkább a kínos csend megtartása mellett döntöttem.
- Igazán aranyos cipő – szólalt meg végül, melynek következtében felnevettem.
- Köszönöm, kedvenc darab – jegyeztem meg.
Ezután végigmérte kinézetem, s arcomon megállt tekintetével; - Egyáltalán nem látszik úgy, mintha bármi problémád is lenne.
- Elmonda? – csattanok azonnal.
- Hé, nyugi. Ellie semmi sem mondott. Fogalmam sincs, hogy miért mentél el, és igazából, nem is érdekel. Ami nekem fontos, hozd helyre, amit elcsesztél – ezzel ki is lép a liftből. – Arra, a 214-es., És ha esetleg nem nyitna ajtót – bök jobbra, kezembe nyomja a mágneskártyát, majd ő balra fordul, s könnyedén elsétál.
Szavai bármennyire is fájdalmasak voltak, tudtam, hogy teljes mértékben igaza van, még ha csak egy kis fűről is volt szó.
Tettem, amit mondott. Jobbra fordultam, és a megfelelő ajtó előtt megálltam. Mielőtt bármit is cselekedtem volna, napszemüvegemet levettem, táskámba süllyesztettem, mély levegőt vettem. Szívem őrült sebességgel vert, szinte hallani lehetett. Kezemet az ajtóra tettem, s kopogtam. Szinte óráknak tűntek a pillanatok, ám az ajtó mégsem tárult ki. Hangokat nem hallottam, de biztosan tudtam, hogy odabenn találom majd.
Kártyát a megfelelő helyre csúsztattam, s a fény pirosról zöldre váltott, mire a lélegzetem kihagyott. Kilincset lenyomtam, s halkan, remegő lábakkal, bátortalanul beléptem a fülledt melegbe. Nappalinak berendezett részen, a szanaszét hagyott üres üvegeken, és a ruhákon kívül más nem volt. A szoba alkohol és a dohány szagától bűzlőtt, minek köszönhetően gyomrom felfordult, így sietve tártam ki a hatalmas ablakot. Táskámat a kanapéra helyeztem, és tovább igyekeztem a háló felé, amelynek ajtaja be volt hajtva.
Halkan tártam ki, a nyílászárót, amely mögül halk horkolás hallatszódott ki. Szívem megszakadt, miközben néztem magzatpózban fekvő testét. Szemei nyitva voltak, maga elé bámult, s szorosan egy párnát ölelt testéhez. Felsőtestét semmi sem fedte, míg alul csőszárú farmerét viselte.
Szemeim könnybe lábadtak, s hangosan felzokogtam látványától. Fájt, hogy ilyenné vált, fájt, hogy ilyenné tettem.

Homályosan láttam, elmém nem egészen volt tiszta. Szemeim előtt egy angyal állt, s könnyes arccal nézett le rám. Mély sajnálata tisztán látható volt csodás arcán. Feltérdelt mellém, kezével óvatosan végigsimította túlságosan is borostás arcom, miközben egy könnycsepp gördült végig arcán, egyenesen az ágytakaróra.
- Annyira sajnálom – hangja kétségbeesett volt, de talán csak egy pillanatig.
Felállt, s eltűnt látókörömből. Lehunytam szemhéjaim, mélyen magamba szívtam a levegőt, s próbáltam nyúlni egy szál cigarettáért, amikor is valaki könnyedén kiütötte kezemből azt. Fájdalmasan felnyögtem.
Fogalmam sem volt, hogy mi is történt. Hiszen ilyen csodás angyalok a valóságban nincsenek. Nincsenek olyanok, akik gondoskodnak az emberről, és nem verik át, törik darabokra a szívét. Ám pedig, ez a kegyetlen, még is csodás valóságnak bizonyult.
- Ebből elég, állj a lábaidra, kérlek, csak egy kicsit segíts – próbált lábaimra állítani a szépség.
- A szárnyaid – nyögtem ki nehezen.
- Milyen szárnyaim? – értetlenkedik. Hát persze. Az angyalok nem árulják el, hogy azok. Én buta.
- Azok elbírnak bennünket – magyaráztam lelkesen. – Egy angyal vagy, az én őrangyalom – susogtam.
- Mit szedtél be? – kérdezi, miközben egy másik helyiségbe próbál meg beráncigálni. – Harry, milyen szert szedtél be? Ez nem fű.
- Hm, de az – csuklottam egyet. – Vagyis, az is – nevettem el magam. – Igazán édes lehetsz, angyalka – mértem végig formás, alig takart alakját. – Mióta jártok farmerben? – kuncogtam. – Bassza meg! – ordítottam fel, amikor testemre hideg víz zúdult.
- Harry, kérlek, nézz rám – szólongatott, de csak a hidegre tudtam koncentrálni, amely átjárta testem. – Figyelj rám.
- Megfagyok – kiáltottam erőtlenül, s a földre rogytam. Lábaimat mellkasomhoz húztam, és próbáltam megszabadulni az érzéstől.
Pár pillanatig csend volt, majd hirtelen megéreztem mögöttem egy testet. Szorosan ült mögöttem, s átölelt. Fejem vállára hajtotta, ajkaival arcom bőrét cirógatta, míg én szemhéjaimat szorosan lehunytam. A víz kissé feljebb melegedett, amiért magamban hálálkodtam.
- Minden rendben lesz – suttogta fülembe, s arcomra puszit hintett.
Kezemmel megkerestem övét, s ujjainkat egybefontam magam előtt, ezáltal teljesen magamhoz láncoltam őt. Fejemet oldalra fordítottam, nyaka hajlatába fúrtam arcom, s illatát, édes illatát mélyen szívtam magamba. Régi ismerősként köszöntöttem újra. Arcomra gyenge mosoly szökött, ajkaimat nyakára nyomtam. Csókot hagyva bőrén.
- Ani, az én angyalom – susogtam, s kezeit még jobban magam köré szorítottam. 

3 megjegyzés:

  1. ez nagyon cuki de komolyan remelem mar nem megy el az ani mert igy jo minden ahogy van mondjuk a harrynek nem kellene droozni gyorsan kovit

    VálaszTörlés
  2. Istenem. A szívem szakadt meg Harry-ért .
    És most hogy Nina visszajött . . remélem minden megint rendben lesz 😊
    Köszönöm ezt a csodàs részt ! ❤

    VálaszTörlés
  3. Ismét egy tökéletes részt olvashattunk tőled és ezt köszönjük. Csak a történeteid csempésznek vidámságot a szürke hétköznapjaimba. Csak így tovább!

    VálaszTörlés

Szablon wykonała Sasame Ka z Zatracone Dusze
CREDITS
Model1 Model2 Texture1 Texture2 Texture3