65.rész*Davina

Amikor a kórházból hazafelé tartottunk, Harry felhozta, hogy azt szeretné, ha a fiúnk, és a kislány egy szobába kerülnének. Persze, a véleményem érdekelte első sorban, hiszen még is csak a közös gyermekünkről volt szó. Én semmi akadályát nem láttam ennek, így lelkesen mentem bele, s fogadtam el az ötletét.

Így az utunk nem haza, hanem abba az üzletbe vezetett, ahol Nathenial bútorait is megvettük. Mivel az a szoba kicsi volt, és volt még felesleges szobánk, így a nagyobb berendezésén gondolkodtunk, ha már két gyermekről volt szó.

Az üzletben szerencsére hamar megtaláltuk a megfelelő dolgokat, amelyekre szükségünk lehetett. Miután a bútorok meglettek, jöttek a ruhák, és a kislányos dolgok, amelyek nélkülözhetetlenek. Harry kissé ízlésficamot mutatott a ruhák terén, így inkább én választottam, ő pedig lelkesen belement. Nem mintha olyan sok választása lett volna.

Mivel a babakocsi vásárlás elmaradt Nathanielnél, így egy iker babakocsit szereztünk be, amelybe egymás mellett foglaltak helyet a gyerekek. Mivel a bútorok és minden, túlságosan is soknak bizonyult, így az üzletházhoz szállíttatta, amely megkönnyítette a dolgunkat. Mire kihoztak mindent – a vásárlást követő második napon –, ki is lett festve a helyiség. A szállítók össze is szerelték a bútorokat, majd a megfelelő helyre Liam és Harry tette be.

- Na, hogy áll? – kérdezte Gemma.

Éppen egy próbafülkében álltam, ugyanis vásárolni és beszélgetni mentünk, míg a fiúk vigyáztad Davinára és Nathanielre.

- Fogalmam sincs. Túlságosan kihívó – sóhajtok fel, és kilépek Gem elé.

Már túl vagyunk a karácsonyon, és a szilveszter a nyakunkon van. Harry nem árulta el, hogy hova is megyünk, de a lelkemre kötötte, hogy valami kényelmes ruhát szerezzek be. Eleinte nagyon is elleneztem a dolgot, hiszen a gyerekek még picik, de Gemma és Liam minden kérdezés nélkül felajánlották, hogy vigyáznak rájuk. Az ő házuk nincs még kész, így a mai napig a vendégszobánkban laknak, velünk. Én ennek nagyon örülök, bár nem szeretem, hogy csak így elvállalják a piciket, hiszen mi vállaltunk felelősséget értük. Nekünk kellene otthon lennünk velük.

- Csodás vagy. Basszus, szeretnék én is így kinézni a pici után – bámulja végig a külsőmet.

- Ugyan Gemma, hol vagyok ahhoz a lányhoz képest, aki voltam – fordulok vissza a tükör felé.

- Gyönyörű vagy – mosolyog rám kedvesen a tükörben. – Már tudom, hogy miért őrül meg érted a bátyám.

- Hát szerintem már más után nézett – húzom el a számat. – Nem éreztem még testileg és lelkileg sem magam úgy, hogy teljesen az övé legyek.

- Oké, öltözz vissza, és elmegyünk enni, aztán ezt megbeszéljük, mert úgy látom, hogy óriási gondok vannak nálad.

Finoman visszalökdösött a próbafülkébe, ahol visszavettem a saját ruháimat, a csillogó, rövid overallt pedig visszaakasztottam a vállfára. Hajamat megigazítottam, a táskámat magamhoz vettem és úgy hagytam el a pici helyiséget.

- Megvesszük, ugye? Jézusom, még jó hogy! Harry eldobja az eszét, ha meglát ebben – ragadja meg a kezem, és már a kasszához is húz, ahol végül a pultra helyezem a csillogó anyagot és a táskámba nyúltam a bankkártyámért.

Elhagytuk az üzletet, és tovább haladtunk, az étkezdők felé, ahol is a kínainál leültünk. Mivel sokan voltak, Gemma mondta, hogy majd ő elmegy és hoz ebédet, én addig foglaljam a helyet.

Telefonomat elő vettem, és a twitter oldalamra felmentem. Mióta Harry a párom, és kiderült, hogy Melanie kislánya is az övé, és nálunk van, sokan ellenem lázadtak, hogy ők ketten menyire is csodás párt alkottak. Illetve, hogy nem volt helyem mellette a futamok alatt, mert semmihez nem értek. Ezek a megjegyzések fájtak, és csak Harry szavai voltak, amelyek ezen gyengítettek kissé.

Melanie és Anne azóta nem járt felénk, hogy Harry törvényesen is elintézte, és a nevére vette a picit. Még mindig tartok tőlük, főleg Annetől, mert tudom, hogy ő nem nyugszik, amíg újra nem látja egy párként Harryt és Melt.

- Merre jársz? – ült le velem szemben Gemma az ebédünkkel.

- Csak elgondolkoztam.

- Ha még mindig a ruhán jár az eszed, akkor biztosítalak arról, hogy Harry oda és vissza lesz tőlem.

- Hagyjuk a ruhát – mosolyogtam rá. – Mikor tervezed elmondani Harrynek, hogy nagybácsi lesz?

- Nem tudom – húzta el kissé a száját. – Attól tartok, hogy akkor megtörik ez a jó kapcsolata Liammel.

- De el kell mondanod neki Gemma. Tudod, hogyha ő jön rá, akkor hatalmas cirkusz lesz, és erre senkinek sincs szüksége.

- Igen tudom, de tartok tőle, tényleg.

- Ha gondolod, én szívesen felhozom a dolgot, és lenyugtatom. Mármint, rád hagyom az oroszlán részét, természetesen, hiszen a te jogod elmondani neked, hogy kisbabát vársz. De szívesen előkészítem a terepet.

- Tényleg? Hálás lennék, de tényleg finoman.. tudod, hogy milyen..

- Nem kell bemutatnod – nevettem fel.

Tovább beszélgettünk mindenféléről, majd vásároltunk még és hazafelé indultunk. Még az idegen utcákon nehézkesen közlekedtem az autóval, de szerencsére hamar hazajutottunk.

Mivel már kora este volt, így a ház teljes kivilágításban díszelgett. A szatyrokat magunkhoz vettük, és bementünk a nappaliba, ahol a két fiú, és a gyerekek voltak.

- Megérkezett anya, és a nagynéni – mondta lelkesen Harry a gyerekeknek.

Mosollyal az arcomon mentem a kis családom felé, és csókoltam arcon a kislányt, majd a fiamat.

- Apa nem is kap? – lekonyult ajkakkal nézett rám Harry.

- Nem – feleltem. – Volt már fürdetés?

- Igen – felelte Liam, aki Nathanielel szórakozott.

- Akkor vacsora és alvás – mondtam, és elvettem a fiamat Liamtől.

Elindultam az emeltre, Harry pedig utánam lépkedett. Azonnal a gyerekszobába mentem, ahol az egyik fotelbe le is ültem, és az utolsó dolgot kezdtem el elvégezni.

*

Fáradtam, Harry egyik bővebb pólójában és egy bugyiban hagytam el a fürdőszobánkat, és mentem az ágyunkhoz. Végig kísérte minden léptemet a zöld tekintet, míg mellé nem érkeztem a meleg ágyunkban. Végignyúltam, és az oldalához bújtam.

- Most már van puszi apának is? – morogta, és leoltotta az éjjeli lámpát.

- Neked mindig – suttogtam, és a számat az övéire nyomtam.

Lassan csókolt, minden pillanatát kiélvezte az érzéki kapcsolatnak. Nyelve az enyémét megérintette, de vissza is húzta, és kisebb puszikkal vált el tőlem. Megszokta, hogy mostanában a szexuális életünk nem éppen volt mozgalmas, és talán emiatt sem próbálkozott jobban, amelyet bántam, de tudtam, hogy beszélnem kell vele először, mivel Gemmának megígértem.

Harry mellkasára hajtottam a fejemet, és a csupasz hasát kezdtem el simogatni. Mély levegőt vettem, mielőtt is felhoztam volna a dolgot.

- Mennyire támogatod Liamet és Gemmát?

- Hogy érted? – a vállamat simogatta, a hangja pedig halk, nyugtató volt.

- Hát a húgod. Közel egy hét múlva férjhez megy.

- Örülök, hogy boldog – őszintén felelte. – De Liamet figyelmeztettem. Tudja, hogy mi vár rá, ha átbassza a húgomat.

- És, ha esetleg már máson is gondolkodtak?

- Miről beszélsz?

Hirtelen eltávolodott tőlem és felült. Követtem példáját, így vele szembe foglaltam helyet.

- Csak arról, hogy élvezd a testvéred boldogságát, és fogadd el, bármit is terveznek.

- Ugye nem arról beszélsz, hogy felcsinálta, azaz átkozott a kishúgom?

- Egy szóval sem mondtam ezt. Csak látom, hogy mennyire ingerült leszel, ha feljön a téma, és gondoltam rákérdezek, hogy miért is van ez.

- Nem akarok erről beszélni – sziszegte.

- Ez semmire sem megoldás.

- De igen! – állt fel, és a hajába túrt.

Hiába csak a Hold gyér fénye volt, amely fényt adott a helyiségnek, láttam, ahogyan az izmai megmozdultak, ahogyan előre haladt, és a hatalmas ablakunk előtt megállt. Kimásztam az ágyból és utána mentem. Dereka köré fontam a kezeimet, és ajkaimat a hátára nyomta. Éreztem, hogy kissé ellazult a karjaim között, és ez engem is megnyugvással töltött el.

- Sajnálom, nem akartam ezt, csak rossz látni, hogy mennyire is ellenzel mindent. Tudom, hogy óvod, és ezt szeretem is benned, de kérlek, ne ellenségeskedj velük.

- Nem ellenségeskedem – morogta.

- De igen – sóhajtottam fel, és elé álltam. Hátam az ablaknak ért, míg a mellkasom Harryével lépett kontaktusba. – Mi is milyen boldog család vagyunk. Van két csodás gyermekünk, akik mindennap örömet okoznak nekünk. Nekik is lehetnek az esküvő után, és gondolj bele, hogy micsoda gyerekzsúrokat tarthatnánk, közös családi hétvégéket.

- Ne beszélj ilyenekről, kérlek. Szeretnék hinni a húgom ártatlanságában.

- Ne legyél ostoba – nevettem fel.

- Bassza meg – homlokát az enyémének döntötte. – Utálom, hogy ennyire igyekszel mindig a jó, a helyes útra téríteni. Utálom, hogy ennyire kibaszottul tökéletes vagy. Utálom, hogy ilyen könnyedén befogadtad, és megszeretted Davianat. Utálom, hogy annyira szeretlek, hogy bármit elhiszek neked, hogy bármit megteszek érted, és bármit elfogadok. Szeretlek édesem, őrülten szeretlek.

- Ez teljesen értelmetlen volt – nevettem fel.

- Tudod, hogy mennyire is értelmetlen tudok lenni – nevetett ő is, aztán az ajkaimat bekebelezte.

Forrón, vággyal telve csókolt. Próbálta visszafogni magát, de a vágy úgy lobbant fel bennem iránta, mint még talán soha. Szorítottam, és hevesen csókoltam, mire felkapott, és az ágyhoz vitt, amelynek könnyedén döntött végig.

Érintések, lázas csókok és finom csípőmozdulatok kerítettek a hatalmuk alá az éjszakában Harryvel összesimulva. 

csoport: Alexa S. blogs

64.rész*Igazság

A kora reggeli órákban ébredtünk egy hosszú éjszaka után. Nathaniel sokat sírt, így Harry közénk fektette. A pocakját simogattam, akkor kissé megnyugodott, de nem sokat aludt, így én sem. Ahogy észrevettem Harry is többet volt ébren, amely érthető is.

- Tudom, hogy megkértelek, de nem muszáj velem jönnöd – motyogja a nyakamba, miközben a fiúnkat pelenkázom át.

- Megígértem – motyogom, és már az apró rugdalózót adom rá a fiúnkra. Elnyomok egy ásítást, majd Harry magához veszi a kicsit.

- Látom, hogy fáradt vagy, bébi.

Mondta, amikor elhagytam a gyerekszobát, az a miénkbe indultam, hogy elkészüljek.

- Nem panaszkodom – a szekrényünk előtt álldogálva pillantottam már rá.

Ő az ágyon terült el a fiúnkkal, aki a hatalmas szemeivel figyelte a környezetet. Amint kiválasztottam a megfelelő szettet, lehajoltam, az arcára nyomtam egy kis csókot, majd a fürdőbe vonultam, hogy mielőbb összeszedhessem magam.

Gyors zuhanyt, és sminkelést követően, a hajamat kivasaltam, s a fejem tetején egy lófarokban összefogtam. Felvettem a kikészített ruháimat, és már abban tértem vissza a hálóba. Nevetve léptem a hatalmas ágyunkhoz, amelyen Harry próbált játszani a fiúnkkal. Leültem, és a nevető kis pofiján végigsimítottam fiamnak.

- Harry, még picike – mondtam, amint a lekonyult ajkait pillantottam meg.

- Még semmit nem lehet vele csinálni – nyögött fel szinte fájdalmasan. – Olyan pici. Attól félek, hogyha felemelem, eltöröm.

- Ne beszélj butaságokat.

- Csak alszik és eszik. Milyen jó dolga van.

- Azért te sem panaszkodhatsz!

- Oké, igazad van – nyomott egy gyors csókot a számra. – Indulhatunk? Mielőbb szeretnék ezen a mai napon túl lenni.

- Persze – álltam fel, és magamhoz vettem Nathanielt is. – Hoznád a táskámat és a kabátomat?

Bólintott, és elvette az ágyról az említetteket. Lementünk a nappaliba, ahol Gem és Liam tervezték éppen az új házuknak a belsejét. Gemma örömmel vette el tőlem a kicsit, miközben Harry a lelkére kötötte, hogy miként is vigyázzon rá, illetve, hogy nem maradunk sokáig távol.

Ahogyan beültünk az autóba, Harry már indított is, s kihatott a garázsból. Csend uralkodott közöttünk, amíg egy piros lámpánál fel nem sóhajtott keservesen.

- Minden rendben lesz – tettem kezemet a combjára, s kissé megszorítottam.

- Hogy lehetsz ennyire biztos benne? – pillantott rám, de vissza is nézett, mert a lámpa zöldre váltott.

- Mert ha bebizonyosodik, hogy te vagy az édesapja a kislánynak, akkor mi fogjuk nevelni. Lesz egy testvére, aki védeni fogja, és két szerető szülője, akik el fogják kényeztetni.

- Túlságosan is jó vagy hozzám.

- Ma komolyan megfogadtad, hogy marhaságokat fogsz beszélni?

- Nem, de őszintén melyik nő nevelné fel más gyerekét, főleg úgy, hogy a kapcsolatuk hullámvölgyében történhetett az eset.

- Olyan, aki szeret – mutattam rá a nyilvánvalóra. – Az a kislány nem ártott nekem, Harry. Nem tehet arról, hogy az anyja drogfüggő, az apja pedig mással van. Neki is esélyt kell adni arra, hogy boldog családban nőhessen fel. És, ha nem a saját szülei tudják ezt megadni neki, még mindig jobb, mintha olyan körülmények között élne, ami nem normális. Szerencsés, ha valóban te vagy az édesapja, mert akkor velünk lehet. Az igazi apja mellett.

- Szeretlek – szorította meg kissé a lábamat, és behajtott a kórház parkolójába.

Odahajoltam, amint leparkolt, és egy rövid csókkal illettem, ami után ki is szálltunk a járműből. Kezemet megfogta, ahogyan az épület bejárata felé tartottunk. Harry magabiztosan ment, egyenesen fel a gyerekosztálya, ahol is Anne és Melanie állt velünk szemben.

- Végre, hogy megérkeztetek – nézett az órájára drága anyósom.

- Hol van a kislány? – tért a lényegre Harry.

Egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, hogy nem érdekelte ez a két nő, hiába is az egyik, a saját anyja volt.

- Egy orvos vizsgálja már. Elvileg a fiad nála született – mormolta Mel.

Harry se szó, se beszéd indult meg a vizsgáló felé, ahova engem is magával húzott.

- Ide nem ronthatnak be csak így – nézett fel az orvos. – Mr.Styles – ismert fel bennünket. – Kérem, várjanak odakinn.

- Mi a baja a kislánynak?

Harry teljesen figyelmen kívül hagyta az orvos utasítását. A kislányt figyelte, aki hangosan sírt az asztalon, míg az orvos és egy ápolónő fölötte álltak.

- Elvonási tünetei vannak – közölte komor, kissé még is fájdalmas arccal az orvos. – Az édesanyja élt a szerekkel a terhesség alatt is.

- Megfojtom – sziszegte mellőlem Harry.

- Az apasági tesztet már elvégezték, de még magától is kell minta, kérem, üljön le.

Meglepett, hogy Harry minden szó nélkül teljesítette az orvos utasítását. A nővér hozzá lépett, ám én nem maradtam mellette, hanem a kislány mellé léptem.

Apró kezeivel és lábaival kapálózott, míg teljes tüdőkapacitásával keservesen sírt. Fájt így látni. Nem érdekelt, hogy Harry vére-e vagy sem. Felemeltem, és megöleltem apró testét, majd a hátára terítettem a kis rózsaszín pokrócot. Próbáltam megnyugtatni, bár pontosan tudtam, hogy nem lesz olyan könnyű dolgom, mint Nathanielel.

Sírása lassan alábbhagyott. Elcsendesedett, és kissé szuszogni kezdett, ahogyan elaludt. Simogattam, dédelgettem szeretetteljesen, majd felnéztem Harryre, aki csodálattal figyelt bennünket.

- Csodás vagy – állt fel, és mellém lépett.

Lepillantott a kislányra, aki édesdeden aludta az igazak álmát. Megcirógatta a pufók arcát, majd derekamra fonta az egyik kezét, és az arcomra csókot nyomott.

- Egy negyed óra és meg lesznek az eredmények – közölte az orvos. – Szeretnének itt maradni?

- Igen – fel sem nézve vágta rá Harry.

- Rendben – felelte. – Szólok a kinn várakozóknak is.

- Nem. Nem akarom, hogy ők is idebenn legyenek addig – ekkor már felnézett Harry, és a tekintete nem tűrt ellentmondást.

- De hát a kislány édesanyja…

- Nem érdekel – morogta mellőlem és a kanapéhoz vezetett.

Az orvos és a nővér elhagyta a szobát, mi pedig a kanapán figyeltük a kis angyalkát, aki kissé eltátott ajkakkal szundikált. Figyeltem nyugodt arcát, s amely teljesen magával ragadott. Állvonalán simítottam elsőnek végig, majd az orrán, s a szemöldökén.

- Miért tanulmányozod ennyire? – halkan tette fel a kérdést Harry.

- Nézd, mennyire szép – nem néztem fel Harryre, hanem továbbra is a kislány arcát figyeltem. – Hasonlít rád.

- Őrültségeket beszélsz – sóhajtott fel.

- Annyira bájos.

- Beleszerettél ennyi idő alatt?

- Szeretnivaló kislány, Harry – néztem rá ezúttal. – És le sem tagadhatod. Sok mindent örökölt tőled.

- Butaságokat beszélsz – cirógatta meg a derekamat.

- Majd meglátjuk – fordultam vissza az alvó gyermekhez, a beszélgetést pedig lezártam.

*

- Megérkeztek az eredmények – jött be az orvos, mögötte pedig Anne és Melanie lépkedett.

- Engedd el az unokámat – nézett rám gorombán Anne.

- Fogd vissza magad – sziszegte a fogai között Harry.

- Kérem, ezt ne itt a kórház falain belül – szólt rájuk az orvos. – Nos, az eredmény – kezébe vette a papírt, és a sorokat kezdte el a szemeivel követni. – A kislány édesapja, Mr.Styles.

- Megmondtam – ennyit mormogott Anne. – Kérem ide az unokámat.

- Ne is reméld, hogy újra a kezedbe foghatod! – szólt rá Harry. – Egyikőtök sem fogja látni. A kislánynak elvonási tünetei vannak miattad – bökött Melaniera.

- Nem veheted el a lányomat! – Melanie hangja keserves volt.

Átéreztem a helyzetét. Tudtam, hogy mennyire kétségbe tudnék esni én is, ha valaki azt mondaná nekem egyszer, hogy elveszi a fiamat, és többé nem láthatom.

- Miattad vannak elvonási tünetei. Azt hiszem, hogy amit tehetsz, hogy csendben meghúzod magad, és kerülöd a lányomat!

- Eddig el sem akartad ismerni, most meg már követelőzöl? – horkant fel a lány.

- Meg fogom védeni tőletek!

- Kérem, ezt ne itt, és ne a gyerek jelenlétébe intézzék el – szólt köbe ismételten az orvos. – Jelenleg benntartom a kislányt pár nap megfigyelésen. Viszont egy nevet szeretnék, hogy anyakönyveztetni tudjuk.

- Micsoda? Nincs még neve se? – szinte felkiáltott Harry.

Melanie lepillantott, mert a föld sokkal érdekesebbé vált a számára.

- Ezt nem hiszem el.

- Kérlek, elég legyen – ezúttal én kértem Harryt.

- Mivel maga veszélyeztette a gyermeke életét, így szeretném, ha most távoznának, és Mr.Stylesal válthatnék pár szót – nézett Melaniera az orvos.

- Az anyja vagyok!

- Én pedig a nagyanyja – Anne is felszólalt ismételten.

- Kifelé – nézett haragosan rájuk Harry.

- Kérem, távozzanak – nézett rájuk az orvos.

- Ezt még nagyon meg fogjátok bánni! – mondta Anne, aztán hátat fordított, Melanie pedig követte.

Az orvos megvárta, amíg az ajtó bezárul, és csak akkor kezdett el beszélni. Mivel a pici felébredt a kiabálásoknak köszönhetően, így én nyugtatni próbáltam újfent, míg Harry társalgást fojtatott a dokival.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/