61.rész*Testvéri féltés

Mindenki meglátogatott minket a délutáni órákban. Körülrajongták Nathanielt, aki egészen jól bírta azt, hogyan kézről-kézre járt. Harry féltékenyen pislogott körbe, miközben mellettem ült, és ölelt. Fiúnk csak nézelődött, és ismerkedett a jelenlévőkkel, akik gügyögtek neki. Ezt Harry nem igen nézte jó szemmel, mert minden alkalommal megjegyezte, hogy értelmesen beszéljenek a fiához.

Szerencsére nem kellett sok időt eltöltenünk a kórházban. Harry már kora reggeli órában megérkezett, és hozott a picinek és nekem is ruhákat.

- Köszönöm – csúsztam le ágyamról.

- Egy puszi elég lesz – mosolyodott el, és szájával csücsörített.

Nevetve hajoltam felé, és csókoltam meg lágyan. A táskámhoz fordultam és pár ruhadarabot magamhoz vettem, majd a fürdőbe vonultam. Nem akartam a zuhannyal és egyéb dolgokkal szenvedni, amelyeket otthon, kényelmesen is el tudok végezni, így mindösszecsak átöltöztem, hajamat kontyba fogtam, és visszamentem a szobába. Harry fiúnkat babusgatta.

- Átöltöztetem – mondtam, és a táskából előszedtem vastagabb rugdalózóját. – Add ide, otthon annyit tarthatod, amennyit csak szeretnéd – néztem rá.

- Olyan tökéletes – mondta és a pufók arcát simogatta Nathanielnek.

- Igen, az – mosolyogtam. – Otthon is tökéletes lesz, bébi.

Átadta kezeimbe a fiúnkat, én pedig lefektettem az ágyra, és elkezdtem átöltöztetni. Amint kis sapkáját, és a ruháját is megkapta Nathaniel, egy kék kisméretű takarót is tettem rá, és úgy vettem fel. Harry a táskát ragadta meg, majd még egyszer körbepillantottunk, és már el is hagytuk a kórtermet.

Kinn sütött a nap, még is féltettem a picit. Harry szerencsére nem kinevetett, hanem hasonlóan egyetértett velem. A kocsihoz érkezve, Harry kitárta előttem a hátsó ajtót, én pedig óvatosan a hordozóba fektettem kisfiúnkat. Azonnal mozgolódni kezdett. Becsuktam az ajtót, megkerültem a járművet és beültem mellé. Megcirógattam arcát, mire kicsi ujjaival megszorította mutatóujjamat.

Harry beszállt előre, és már indultunk is. Harry halk dúdolása töltötte csak meg a teret. Én kisbabánkkal foglalkoztam, míg vőlegényem meg nem ragadta a figyelmemet.

- Arra gondoltam, hogy esetleg egy kisagyat szerezhetnénk a mi szobánkba is – felkaptam fejem a felvetésre.

- Van már ágya és saját szobája is, Harry.

- Igen, de beteszed ezt a pici babát, egy szobába egyedül? – hangja fájdalmas volt.

Elnevettem magam.

- Harry, nekünk is kell egy kis pihenés – érveltem.

- El akarod szakítani tőlünk, még csak most született – próbált tovább győzködni. – Ani, kérlek, gondold át. – Ne legyél ennyire szívtelen – szaladt ki száján, mire én megfeszültem. – Bébi, sajnálom.. én ..

Megráztam a fejem és csak kifelé kezdtem bambulni, miközben szavai visszhangoztak elmémben. Szavai fájtak, mert egyáltalán nem voltak jogosak. A fák gyorsan haladtak el mellettünk, a feszültség kézen fogható volt. És kisbabámmal foglalatoskodtam, aki megint álmaiba merült. Szerettem, teljes szívemből szerettem már akkor, amikor megtudtam, hogy a szívem alatt hordtam. Viszont, amikor a mellkasomra fektették születése után, még jobban nőtt a szeretet érzete bennem. Piciny testével, hatalmas kék szemeivel, rózsaszín ajkával.

- Ani, nem úgy gondoltam, csak kiszaladt a számon – mentegetőzött tovább, amikor már a házunk előtt parkolt le.

Kiszálltam az autóból, és lassan meg is kerültem azt, ám mielőtt kinyithattam volna fiúnk oldalán az ajtót, megragadva szembefordított magával.

- Bébi, kérlek – simított végig arcomon. – Most jött a világra a gyermekünk, ne gyötörjük magunkkal mindenféle butasággal, rendben?

Bólintottam, és kiszabadultam a gyengén fogó karjai közül. Kivettem fiamat, és magamhoz ölelve mentem be a házba, amelyben már csak Gemma és Liam tartózkodott. Maireéknak haza kellett menniük, így a reggel folyamán el is hagyták Los Angelest.

- Hát hol az én imádnivaló unokaöcsém – pattant fel Gemma a kanapéról, amikor beléptem karjaimban a picivel a házba.

- Gem, kérlek, ne nyaggasd szegényt, még csak most jött a világra – Harry jelent meg, és tette le a táskát.

- Ha most nem haragszotok, felmennék. Meg kellene etetnem, és át is szeretnék öltözni – néztem a lányra, aki gyanakvóan pillantott rám.

Kisfiammal együtt az emeletre tartottam, amikor Gemma kérdőre vonta a bátyát, hogy mit is mondott nekem. A választ már nem hallottam, mert felértem, és egyenesen Nathaniel szobájába mentem, ahol is azonnal a pelenkázóra fektettem. Hatalmas szemeivel felpillantott rám, mire szélesen elmosolyodtam.

- Haza értünk, ez lesz a szobád – mondtam neki. – Remélem, hogy tetszik. Apa, Gemma nagynénéd és Liam bácsikád csinálta.

Miközben hozzá beszéltem, megszabadítottam a plédtől, a meleg rugdalózótól és át is pelenkáztam. Visszaöltöztettem, és a hálónkba vittem magammal. Lefektettem az ágyunkra, majd egy-egy párnát tettem mellé, és sietve átöltöztem egy kényelmes viseletbe. Hajamat kontyba hagytam, és úgy mentem vissza fiam mellé, aki az új környezetet vizslatta. A díszpárnákat, eltettem az ágy előtt lévő ládába, s ölembe vettem Nathanielt. Arcára csókot nyomtam, mire ajkait mosolyra húzta.

Elhelyeztem kezemben és elkezdtem etetni. Kis kezei mellemen volt, míg ajkait körém zárta és kissé mohón enni kezdett.

- Lassan – simítottam végig arcán.

Felpillantottam, amikor az ajtó nyitódott. Harry lépett be, s maga mögött szinte azonnal be is zárta az ajtót, attól tartva, hogy a vendégeink a kis intim pillanatban bejöhetnének.

Megközelítette az ágyat, és leült mellém. Teljesen közel húzódott, és onnan figyeltet, ahogyan fia enyhítette éhségét.

- Sajnálom – csókolta meg vállam. – Csak szeretném közel tudni magunkhoz, amennyire csak lehet.

- Én is, elhiheted, de nem egészséges, ha egy párral alszik a baba, Harry. Neki is nyugodtan kell aludnia. És van babafigyelőnk, ami azonnal jelez.

- Tudom, csak abban a szobában egyedül – szinte fájdalmasan nyögött fel.

- Itt van mellettünk közvetlenül. Szeretem, teljes szívemből szeretem – néztem könnyes szemekkel Harryébe. 

- Egy pillanatra sem kérdőjelezném meg ezt, édesem. Sajnálom, amiért kiszaladt a számon az a bizonyos mondat. Már most csodálatos anyuka vagy.

Amint megetettem gyermekünket, Harry egy anyagpelenkát tett vállára, és ráfektette a picit. Én elvonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam, miután vissza is mentem az ágyhoz, ahol már teli pocakkal szundikált apja mellkasán.

- Nem vagy éhes? – suttogta.

- De – vallottam be.

- Liamék rendeltek kaját – ült fel lassan. – Lefektetem, aztán lemegyünk, oké?

Bólintottam és én is felálltam. Együtt mentünk át a kicsi szobájába, ahol Harry az ágyába fektette. Magához húzott, és úgy figyeltük a hátán alvó gyermekünket.

- Szeretlek – suttogta. – Mindennél jobban szeretlek benneteket – fordultam felé szavai hallatán. – Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a kis csodával.

Ajkai lassan az enyéméhez értek. Finoman csókolt, de mindössze csupán az ajkaink értek egybe. Pár pillanat múlva el is szakadtunk egymástól és lementünk a földszintre. A vacsora már megérkezett, desszerttel együtt. Leültünk az asztalhoz, és enni kezdtünk.

- Van egy bejelentésünk – szólalt meg Gem, mire ránéztünk. – Összeházasodunk.

- Micsoda? – nyelt félre Harry.

- Liam tegnap megkérte a kezem – lelkendezett a lány.

- Ez nem korai? – Harry megtörölte a száját. – Még csak tegnap jöttetek össze!

- Fél éve bátyus – nyögött fel Gemma.

- Akkor is, ez örültség.

- Harry, kérlek – néztem rá. – Boldogok, és szerelmesek. Amúgy, mi is hamar eljegyeztük egymást, és már gyermekünk is van. Én gratulálok nektek – álltam fel és megöleltem az újdonsült jegyeseket. – Mikor lesz a nagy nap?

- Karácsony után, egy kisszabású, nagyon közeli ismerősökkel csak, itt LA-ben.

- Tehát maradtok még? – boldog voltam a hír hallatán, hiszen ez a ház még mindig olyan nagy volt számunkra.

- Hát a szemben lévő házat megvettük – szólt közbe Liam. – Még átalakításra szorul pár helyem, mert Gemmának nem tetszett úgy, de amint kész már nem is zavarunk benneteket.

- Ne hülyéskedj, nem zavartok! – mondtam azonnal.

- Terhes vagy? – jött az asztal másik feléről a kérdés. Mindenki Harryre kapta a tekintetét.

- Harry! – szóltam rá. – Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Valami oka csak van annak, hogy a húgom fejét bekötik.

- Nem vagyok terhes – nyugodt hangon közölte Gem. Liam megfeszült mellette, amelyet szerencsére Harry nem látott. – Szeretjük egymást, ahogyan ti is. Bátyus, kérlek – lépett Harryhez a lány.

- De ha megbánt valaha is, megbánja – motyogta, és magához ölelte Gemmat, míg én Liam hátán simítottam végig.

- Amíg lehet, tartsátok titokban, de beszélek majd vele – mosolyogtam fel a férfira, aki csak elmosolyodott hálásan. Harry Liamet is megölelte, elmondta a jó báty szerepéhez szóló monológot, majd beszélgetve folytattuk a vacsorát.

60.rész*Nathaniel William

- Annyira örülök, hogy itt vagytok – mosolyogtam Gemmára és Mariere.

A gyerekszobában ülünk a puha szőnyegen és a megvásárolt ruhácskákat hajtogatjuk.

Marie, Sophie és Samuel a tegnapi nap folyamán érkeztek hozzánk. Nagyon örültem nekik, és hasonlóan meglepetés volt, amelyet Harry szervezett a hátam mögött.

Nagyon odafigyelő és a legjobbat akarja nekem, és ezt értékelem. Ám néha túlzásba esik a féltéssel. Szerencsére a lányok mellettem álltak, és Marie, mint tapasztalt anyuka, meg is nyugtatta Harryt.

- Mindent elpakoltál? – nézte át a táskámat Marie.

Szinte anyukámként viselkedett, és ez boldogsággal töltött el.

- Szerintem igen, bár fogalmam sincs, csak tippeltem, hogy mire is lehet szükségem a kórházban.

- Ahogy látom, mindent eltettél – állapította meg. – És mi van az esküvővel?

- Jelenleg nem igazán beszélünk róla. Most a pici az első, aztán, amikor már nagyobb lesz, akkor elkezdjük szervezni szépen lassan. Nem igazán szeretném elkapkodni, hiszen életem egyetlen menyegzője lesz – mosolyogtam rájuk.

- Ebbe soha nem lehetsz biztos – nevetett fel Gemma.

- Tudom, még ha most olyan szerelmes is vagyok, hogy nem látom a kapcsolatunk végét, akkor is biztosan állíthatom, hogyha évek múltán szétmegyünk, akkor sem fogok senki máshoz hozzámenni.

- Te totál bele vagy habarodva a bolond bátyámba.

- Szeretem, és boldog vagyok vele. Szerintem ennél nem kell több. Bármikor megszülethet a pici is. Mit is kérhetnék még, ha mindenem megvan?

- Mintha egy tini lányt hallanék – vigyorgott rám Gemma.

- Hát, fiatal vagyok – nevettem én is.

- Viszont későre jár, és az én Sophiemat le kell fektetnem – állt fel Marie. – Jó éjszakát lányok – nyomott puszit mind a kettőnk arcára, és már ki is lépett kisfiam szobájából.

- Neked is le kellene pihenned. Hosszú nap volt, és valóban későre jár – pillantott rám Gemma.

- Igazad van. Fáradtan is érzem magam – vallottam be. – Már nem megyek le, jó éjszakát a többieknek is – öleltem meg búcsúzóul.

Egyenesen a hálóba mentem, és meglepett, amikor halvány fény borította a helyiséget. A lámpák égtek az ágy mellett, így körbepillantottam. Harry az ablaknál állt, és kifelé bámult.

- Nem megyek oda – vetette oda hanyagul. – Megmondtam, hogy nem tudok oda menni! – emelte fel hangját. – Dehogy jössz ide te, megőrültél? – hüledezett. – Elegem van, ne keress!

Bontotta a vonalat, és mélyen felsóhajtva tincsei közé túrt.

- Mi történt? – kérdeztem, mire hirtelen megfordult.

- Nem hallottam, hogy bejöttél – nézett rám összevont szemöldökkel.

- Kivel beszéltél, Harry? – léptem közelebb, ám leültem az ágyra.

- Melanieval – felelte, és leült mellém. – Megszületett a kicsi pár órája.

- Értem – bólintottam, és pocakomra simítottam kezemet. – Hát, akkor oda kellene menned, nem igaz?

- Az anyám ott van, legyen annyi elég neki – horkant fel.

- Nem beszélhetsz így, főleg mivel a te gyermeked is!

- Érezném, ha az enyém lenne, tudnám, de semmit nem érzek, nem is vonz, hogy lássam.

- Harry – méltatlankodtam.

- Bébi, hidd el nekem, hogy tudom, ha egy nő az én gyerekemet várja. Tudom, hogy te az én fiamat hordod a szíved alatt, és ehhez nem kell semmiféle teszt, amely megerősít ebben.

- Még is megkérdezted – emlékeztettem.

- Csak kiszaladt a számon, pontosan tudtam, hogy az én gyermekemet várod. Higgy nekem, kérlek.

- Hiszek, Harry, de most nem erről van szó. Megtagadod a gyermeked. Legalább tudod, hogy milyen nemű?

- Kislány – sóhajtott fel.

- Menj, és nézd meg, kérlek – fogtam meg kezét.

- Már nem utazhatsz, Ani – mutatott rá a dologra.

- Tudom, én nem is akarok menni, nincs ott helyem – mosolyodtam el keserűen.

- Ott a helyed, ahol én vagyok. Mi összetartozunk, és nélküled nem megyek. Bármikor szülhetsz, és egyedül sem hagylak itt, még ha a ház jelenleg tele is van! – megszólaltam volna, ám elhallgattatott egy rövid csókkal. – Zuhanyozzunk le, aztán aludjunk.

- Rendben – adtam meg magam, és késen fogva közevettem őt a fürdőszobánkba.

*

Éjjel felébredtem, és azonnal hasamhoz nyúltam. Kemény volt, és enyhe fájdalmat is éreztem. Harry keze a derekamon pihent. Azonnal érte nyúltam, és megszorítva szólongatni kezdtem.

- Mi a baj, bébi?

Álmos, mély rekedtes hangjával kérdezte, miközben kissé eltávolodott, és felkapcsolta az ő oldalán lévő lámpát. Nyakamba csókolt.

- Mi a baj? – újra feltette a kérdést.

- Fáj a hasam, kemény – mondtam, és aggódó tekintettel felnéztem rá.

Bátortalanul felhajtotta pólómat, és pocakomat kezdte szemlélni. Óvatosan megsimogatta, mintha vizsgálgatná. Ha nem lett volna a helyzet annyira komoly, még jót is derültem volna a dolgon.

- Bébi, fogalmam sincs, nem vagyok orvos – nyögött fel fájdalmasan. – Menjünk be a kórházba, rendben?

Bólintottam, és lassan az ú segítségével feltápászkodtam az ágyról. A szekrényhez mentem, kikaptam egy ruhát, és amint megszabadultam Harry pólójától, már fel is kaptam.

Harisnyával, és felesleges dolgokkal nem törődtem, mindössze zoknit húztam, majd a csizmámat.

- Hol a táska? – kérdezte Harry, amint áthúzta fején a pólóját.

- A kisszobába – mondtam, mire már ki is rohant.

Felvettem egy kardigánt és lassan elindultam kifelé. Harry már mellettem is termett, és lassan, együtt indulunk le a lépcsőn, ki a garázsba, ahol beszálltam előre, míg ő hátra tette a táskát. Csatlakozott hozzám, és már indultunk is.

Végig a kezemet fogta, és kérdésekkel bombázott, hogy mit is éreztem. Próbáltam megnyugtatni, de én magam is nagyon izgultam, és valóban enyhe fájdalmakkal küzdöttem.

Pocakomat végig simogattam, és mély levegőket vettem, reménykedve abban, hogy valamicskét segíthet rajtam.

Megérkezve a kórház épülete elé, leparkolt Harry és már el is hagytuk az autót. Amennyire én megengedhettem magamnak, úgy siettünk befelé, ahol a recepción Harry el is hadarta, hogy mi is a helyzet. Aztán az események gyorsan követték egymást, én pedig szinte csak kapkodó fejjel követtem a nővérek és az orvosom utasítását.

*

Izzadtan, fáradtan, könnyes szemekkel feküdtem a kórterembe, amelyet megkaptam arra a pár napra. Egyedül voltam, és csak a fiamat szerettem volna látni, ám hiába leskelődtem kifelé az ablakon, nem pillanthattam meg se őt, se Harryt.

Türelmetlen voltam, ám széles mosolyra húzódott szám, amikor megpillantottam Harryt, amin maga előtt tolt egy üveg bölcsöt, amelyben gyermekünk feküdt.

Feljebb ültem lassan és elérzékenyültem, amikor Harry mellém gurította a fekhelyében mozgolódó fiúnkat.

Harry kivette, és karjaimba helyezte a picit, majd mellém ült, és magához húzott. Hatalmas kék szemeivel nézett fel ránk, míg édesapja ujját szorította. Ajkai hasonló rózsaszínes árnyalatúak voltak, mint Harrynek. Elmosolyodtam boldogan.

Kék kis karszalagját megcsodáltam, amelyen a neve szerepelt; Nathaniel William Styles. Megsimogattam pufók arcát, úgy csodáltam tovább.

- Köszönöm édesem – suttogta Harry a fülembe, és nyakamba csókolt.