30.rész*Angyal

Napszemüveget az orromra csúsztattam, s mély levegőt vettem, miközben a sötétített ablakon kifelé néztem. A hotel előtt fotósok hada állt, amely nem éppen a legjobb volt rám nézve. Eggyel sem akartam találkozni, így megkértem a sofőrt, hogy húzódjon le. Kicsit arrább megállt, de persze az ember kíváncsi természete mindig jelen van. Felénk bámultak először csak egy-ketten, majd a többieknek is felhívták a figyelmét a titokzatos autóra.

Telefonomról egy üzenetet küldtem, annak a személynek, aki igazából tehet arról, hogy az autóban ragadtam, arról, hogy visszatértem, ahhoz a férfihoz, aki a mindenemet jelentette akkor.

- Mennyire látnak be? – érdeklődtem, mire a sofőr csak kurtán válaszolt.

- Előröl egy kissé.

Igazán nagyon kecsegtető választ adott nekem. Így más tennivalóm nem volt, mint várni. Türelmetlen voltam, ez egyértelmű, hiszen csak mondhatni karnyújtásnyira volt tőlem ő. Ő, akinek szüksége volt rám.

Végre megpillantottam El-t, amint átverekedte magát a fotósokon, s sietve már a jármű felé is indult, amelybe be is szállt.

- Menjen a hátsó parkolóba, ott nincs senki – mondta egyből a sofőrnek, aki cselekedett. – Annyira örülök, hogy eljöttél – nézett rám.

- Elhiheted, hogy én még mindig nem vagyok biztos benne.

- Szüksége van rád, Nina – mondja. – Mondtam, hogy csak is akkor hívlak, ha komoly az ügy, hát ennél komolyabb kétlem, hogy lehetne.

- Csupán pár füves cigiről van szó, El. Szerintem te is meg tudtad volna oldani.

- Reméltem, hogy tőled ezt a mondatot nem fogom hallani.

- Ez övön aluli ütés volt – szálltam ki azonnal az autóból, ahogyan hátul leparkolt.

- Két heted van, hogy összeszedd, addig nem mehet pályára – kiáltja még utánam.

Céltudatosan, meg sem állva igyekeztem be az épületbe, a recepcióhoz. A nő nem igen volt hajlandó segíteni, bármennyire is igyekeztem rávenni, hogy én nem egy őrül nascar rajongó vagyok. Végül a fejemet fogva, sóhajtva, minden reményemet eldobtam, amíg meg nem szólalt egy hang.

- Valami probléma van?

Azonnal felismertem, s felé kaptam fejem. Vörös haja kuszán állt, mint mindig, mosolya pedig széles volt. Fejével biccentett, hátat fordított és a lifthez lépet, mire utána siettem, amint visszanéztem kissé önelégülten a lányra, aki csak szemeit forgatta.

Felvonóban csendben álltunk egymás mellett. Fogalmam sem volt, hogy mit is kellett volna mondanom, így inkább a kínos csend megtartása mellett döntöttem.

- Igazán aranyos cipő – szólalt meg végül, melynek következtében felnevettem.

- Köszönöm, kedvenc darab – jegyeztem meg.

Ezután végigmérte kinézetem, s arcomon megállt tekintetével; - Egyáltalán nem látszik úgy, mintha bármi problémád is lenne.

- Elmonda? – csattanok azonnal.

- Hé, nyugi. Ellie semmi sem mondott. Fogalmam sincs, hogy miért mentél el, és igazából, nem is érdekel. Ami nekem fontos, hozd helyre, amit elcsesztél – ezzel ki is lép a liftből. – Arra, a 214-es., És ha esetleg nem nyitna ajtót – bök jobbra, kezembe nyomja a mágneskártyát, majd ő balra fordul, s könnyedén elsétál.

Szavai bármennyire is fájdalmasak voltak, tudtam, hogy teljes mértékben igaza van, még ha csak egy kis fűről is volt szó.

Tettem, amit mondott. Jobbra fordultam, és a megfelelő ajtó előtt megálltam. Mielőtt bármit is cselekedtem volna, napszemüvegemet levettem, táskámba süllyesztettem, mély levegőt vettem. Szívem őrült sebességgel vert, szinte hallani lehetett. Kezemet az ajtóra tettem, s kopogtam. Szinte óráknak tűntek a pillanatok, ám az ajtó mégsem tárult ki. Hangokat nem hallottam, de biztosan tudtam, hogy odabenn találom majd.

Kártyát a megfelelő helyre csúsztattam, s a fény pirosról zöldre váltott, mire a lélegzetem kihagyott. Kilincset lenyomtam, s halkan, remegő lábakkal, bátortalanul beléptem a fülledt melegbe. Nappalinak berendezett részen, a szanaszét hagyott üres üvegeken, és a ruhákon kívül más nem volt. A szoba alkohol és a dohány szagától bűzlőtt, minek köszönhetően gyomrom felfordult, így sietve tártam ki a hatalmas ablakot. Táskámat a kanapéra helyeztem, és tovább igyekeztem a háló felé, amelynek ajtaja be volt hajtva.

Halkan tártam ki, a nyílászárót, amely mögül halk horkolás hallatszódott ki. Szívem megszakadt, miközben néztem magzatpózban fekvő testét. Szemei nyitva voltak, maga elé bámult, s szorosan egy párnát ölelt testéhez. Felsőtestét semmi sem fedte, míg alul csőszárú farmerét viselte.

Szemeim könnybe lábadtak, s hangosan felzokogtam látványától. Fájt, hogy ilyenné vált, fájt, hogy ilyenné tettem.

Homályosan láttam, elmém nem egészen volt tiszta. Szemeim előtt egy angyal állt, s könnyes arccal nézett le rám. Mély sajnálata tisztán látható volt csodás arcán. Feltérdelt mellém, kezével óvatosan végigsimította túlságosan is borostás arcom, miközben egy könnycsepp gördült végig arcán, egyenesen az ágytakaróra.

- Annyira sajnálom – hangja kétségbeesett volt, de talán csak egy pillanatig.

Felállt, s eltűnt látókörömből. Lehunytam szemhéjaim, mélyen magamba szívtam a levegőt, s próbáltam nyúlni egy szál cigarettáért, amikor is valaki könnyedén kiütötte kezemből azt. Fájdalmasan felnyögtem.

Fogalmam sem volt, hogy mi is történt. Hiszen ilyen csodás angyalok a valóságban nincsenek. Nincsenek olyanok, akik gondoskodnak az emberről, és nem verik át, törik darabokra a szívét. Ám pedig, ez a kegyetlen, még is csodás valóságnak bizonyult.

- Ebből elég, állj a lábaidra, kérlek, csak egy kicsit segíts – próbált lábaimra állítani a szépség.

- A szárnyaid – nyögtem ki nehezen.

- Milyen szárnyaim? – értetlenkedik. Hát persze. Az angyalok nem árulják el, hogy azok. Én buta.

- Azok elbírnak bennünket – magyaráztam lelkesen. – Egy angyal vagy, az én őrangyalom – susogtam.

- Mit szedtél be? – kérdezi, miközben egy másik helyiségbe próbál meg beráncigálni. – Harry, milyen szert szedtél be? Ez nem fű.

- Hm, de az – csuklottam egyet. – Vagyis, az is – nevettem el magam. – Igazán édes lehetsz, angyalka – mértem végig formás, alig takart alakját. – Mióta jártok farmerben? – kuncogtam. – Bassza meg! – ordítottam fel, amikor testemre hideg víz zúdult.

- Harry, kérlek, nézz rám – szólongatott, de csak a hidegre tudtam koncentrálni, amely átjárta testem. – Figyelj rám.

- Megfagyok – kiáltottam erőtlenül, s a földre rogytam. Lábaimat mellkasomhoz húztam, és próbáltam megszabadulni az érzéstől.

Pár pillanatig csend volt, majd hirtelen megéreztem mögöttem egy testet. Szorosan ült mögöttem, s átölelt. Fejem vállára hajtotta, ajkaival arcom bőrét cirógatta, míg én szemhéjaimat szorosan lehunytam. A víz kissé feljebb melegedett, amiért magamban hálálkodtam.

- Minden rendben lesz – suttogta fülembe, s arcomra puszit hintett.

Kezemmel megkerestem övét, s ujjainkat egybefontam magam előtt, ezáltal teljesen magamhoz láncoltam őt. Fejemet oldalra fordítottam, nyaka hajlatába fúrtam arcom, s illatát, édes illatát mélyen szívtam magamba. Régi ismerősként köszöntöttem újra. Arcomra gyenge mosoly szökött, ajkaimat nyakára nyomtam. Csókot hagyva bőrén.

- Ani, az én angyalom – susogtam, s kezeit még jobban magam köré szorítottam. 

29.rész*Ellie

Laptompommal az ölemben ültem a kényelmes kanapén. Az agyam folyamatosan kattogott ugyan azon a dolgon, s már szinte az őrület határára kerültem miatta. Ám tartottam magam. Tudtam, hogy Harry az ügyfelem, s régi barátom, ám Nina bizalommal fordult hozzám, nekem pedig eszem ágában sincs ezt megtörni.

Borospoharamat számhoz emeltem, s kortyoltam egyet a hideg italból, mikor is kopogtattak ajtómon. Gépet az asztalra helyeztem poharammal együtt, és már mentem is a látogatómat beengedni. Ám ahogyan az ajtó kitárult, úgy fagytam le.

- Ed, mit keresel itt? Nem Harryvel kellene lenned? – azonnal lecsaptam rá kérdéseimmel.

- Ennyire ne örülj nekem – morogta. – Bemehetek? – biccentett a nappali irányába.

- Persze, ne haragudj – álltam el az útból és engedtem beljebb.

- Tölthetek magamnak is?

- Ed, nem borozgatni jöttél reményeim szerint, úgyhogy, kérlek, térj a lényegre.

- Redben. Harrytől jöttem természetesen – kezdett is bele. – A fű és az alkohol, ami jelenleg segíti. Éppen a naplementét nézte a terasza padlóján fekve. Csak akkor fog visszatérni Harry, ha Nina is visszatér hozzá – mondta ki kereken.

- Nina elérhetetlen.

- Harryt sem nézheted hülyének, nem még engem, édesem – sóhajtott fel. – Tudom, hogy tartod vele a kapcsolatot.

- Honnan veszel ekkora hülyeséget?

- El, jól ismerlek. Tudok mindent.

- Nem tartom vele a kapcsolatot, csupán tudom, hogy merre jár, és hogyan is érhető el. Szóval, tévedtél.

- De nem teljesen – szalad ráncba homloka. – Eltudod érni könnyedén. Esetleg meg is kérhetnéd, hogy jöjjön vissza, legalább annyi időre, hogy a helyére tegye ezt az eszementet, aki jelenleg tönkreteszi az életét. Te is tudod, hogy Nina hatna rá. Elérné, hogy letegye azt a sok szart. Ne miattam, hanem Harry miatt emeld fel azt a telefont.

- Ez nem ilyen egyszerű, Ed – sóhajtva leültem, arcomat pedig tenyerembe temetettem. – Megígértem neki, hogy csak vészhelyzet esetén hívom, és semmi esetre se mondom el, hogy merre jár, és miért is hagyott itt mindent.

- Bármennyire is érdekel, hogy miért jutott erre a döntésre, ezt most félre kell tennem és a barátom érdekeit kell szem előtt tartanom. Úgyhogy kérlek, Ellie, ne miattam, hanem Harry miatt, tedd meg. Legalább beszéljen vele, magyarázzon el neki mindent. Csak is Harrynek tartozik magyarázattal. Ennyivel legalábbis biztosan.

- Megpróbálom, rendben? De semmit sem ígérhetek. Ha nemleges választ kapunk, akkor el kell fogadnunk - feleltem, mire egy megrtő bólintást kaptam. Megérően rám mosolygott, majd elhagyta szobám. 

****

Már sötétség uralta a várost, mire mindent átgondoltam, és a telefonomat a kezembe vettem. Kisétáltam a kellemes melegségébe, az erkély korlátjának megtámaszkodtam, s tárcsáztam azt a számot, amelyet megadott Nina. Pár csörgés után felvették a készüléket, de senki sem szólt bele.

- Én vagyok, ne aggódj – nyugtattam meg azonnal.

- Sose lehet tudni – hangja halk volt. – Mi történt El?  - aggódott azonnal.

- Harry a drogokhoz és az alkoholhoz fordult – mondtam el lényegre törően a dolgot.  

- Micsoda? Ugye ez csak valami pocsék vicc? Ez lehetetlenség. Már régen túllépett rajtam, El. Tudom, hogy egy másik lánnyal hetyeg. Melanie az?  – komoly volt, túlságosan is. Aggodalma egy pillanatra sem lankadt. Szinte magam előtt láttam döbbent, s egyszerre féltő, haragos arcát.

- Nina, senkije sincsen. Téged emleget. A társát kitette a pálya közepén, mert olyan kedve volt. Sohasem kértem senkitől sem szívességet, de most kénytelen vagyok. Egyszerűen nincs jobb ötletem, hogy mi is segítene rajta.

- Semmit sem tehetek.

- De igen, egy valamit megtehetsz – jelentettem ki.

- Nem megyek vissza, Ellie. Eljöttem, és még mindig fáj.

- Nem gondolod, hogy neked is jobb lenne látnod, és esetleg tisztességes módon lezárni a dolgot?

- Tudod, hogyha odamegyek, könnyen kísértésbe eshetek – hangja meggyötört volt. – Esélyt sem szeretnéd adni a dolognak. Biztos vagyok abban, hogy valami más megoldás is létezik.

- Akkor kérlek, avass be engem is – közöltem kissé durván, mire a csend be is állt közöttünk jó pár másodperc erejéig. – Sajnálom. Én csak aggódom érte. Ed sem tudott rá hatni, így már te vagy az egyetlen, akire számíthatok.

- Mi van az édesanyjával és Gemmával?

- Szerintem tudod, hogy mit tett Gemel, úgyhogy jelenleg nem beszélnek. Anne pedig nem szerezhet tudomást erről. Ez Harrynek a kérése volt még a legelején, évekkel ezelőtt.

- Ez nem olyan dolog, amelyet kötelesek vagytok betartani – csattan egyből. – A francba is, az édesanyjának joga van tudnia, hogy mit is csinál az elméletben felnőtt fia.

- Tisztában vagyok vele, de meg van kötve a kezem, sajnálom.

- Remélem, tudod, hogy mondhatni, egy emberi életről beszélsz.

- Pontosan tudatában vagyok a dolgoknak, elhiheted.

- Én nagyon, őszintén sajnálom Harryt, komolyan, de….

- Be se fejezd a mondatot, Nina. Te tetted ezt vele, és neked is kell helyrehoznod – keményítettem be. – Tudod, hogy mennyire is tisztellek, és hogyan is tekintek rád, de ez most a te sarad.

- Igen, valóban én jöttem el, de felnőtt ember, akinek tisztán kellene gondolkoznia, és nem a drogokba és alkoholba menekülni, ha bármiféle problémája van. Attól, hogy otthagyta egy lány, tovább kell élnie az életét – kelt ki magából, s kezdett el igaza mellett érvelni. – Ő hány lánynak törte össze a szívét? – tette fel a költői kérdést.

- Értelek, Nina, elhiheted, hogy én is melletted állok, és a te véleményeddel értek egyet.

- De jelenleg az ő helyzetét kell szemelőt tartanod. Tudom – fejezte be helyettem a mondatot. – Annyit ígérek, hogy átgondolom, rendben?

- Hálás vagyok érte. Kérlek, amint eldöntötted értesíts – nyugodtabban, s bizakodva intéztem kérésem felé.

- Természetesen – nyugodtan mondta. – De kérlek, ne mondd el neki, hogy beszéltünk.

- Ahogy szeretnéd.

- Köszönöm – ezzel bontotta is a vonalat.

Lezártam a készüléket, megittam az utolsó korty boromat, s a sötét meszességbe bámulva az életemen merengeni kezdtem.