47.rész*Kis csodák

Két hét telt el, amikor is utoljára találkoztunk a kicsi Sophieval és családjával. Akkor Harry megnyerte a versenyt, amely után kisebb ünneplésbe kezdtünk családiasan a hotel éttermében. Nagyon boldog voltam, amiért a gyerekeknek ilyen örömöt okozott, s okoz a mai napig Haz.

A mai napon megérkeztünk egy új városba, méghozzá abba, ahol a család is él. Az időmérőn részt vettek velünk, ahol is Samuel ismételten beülhetett Harry mellé. Ebből kisebb vita is kialakult a szervezet és pár versenyző között, hiszen nem ilyen egyszerű, ha valaki versenyautóba akar ülni.

David kiállt mellettünk, ami nem csak Harryt, de még engem is meglepett. Tett arról, hogy a versenyzők elhallgassanak, hiszen az édesanyja a fiút nem tudja támogatni a versenyzői karrierében, így egy ideje pálya közelében sem járt. Amikor ezt megtudta Haz, azonnal döntött, hogy felkarolja. Ezzel engem igen büszkévé is téve.

A büszkeség mellett, a rosszullét is velem volt. Reggelente szerencsére sikerült mindig kimásznom az ágyból, anélkül, hogy felkeltettem volna Harryt. Még mindig nem tud a baba érkezéséről, és emiatt lelkiismeretem igen sűrűn meg is szólal, ám nagyot nyelek, s tovább megyek. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de valahogy nem tudom vele megosztani azt az örömhírt, ami nekem minden nap okot ad arra, hogy felkeljek.

A hasam még nem igazán látszik, hiszen lassan még csak a második hónapba lépek. Én azért mindezek ellenére is folyamatosan észrevettem testem változásait.

- Édesem, elkészültél? – kiáltott be Harry a hálóba, ahol is a tükör előtt álltam és ruhámnak övrészét igazítottam meg.

- Igen, indulhatunk – feleltem és felkaptam táskámat.

- Milyen kifinomultan csinos – mérte végig testem, amikor a nappaliba léptem. Kezét nyújtotta felém, amelyet kérdés nélkül fogadtam el, ezáltal a közöttünk lévő távolságot is megszüntetve. – Tudod, élvezem, hogy veled jelenhetek meg a nyilvánosság előtt.

- Tudtam, hogy mindig is emiatt voltál velem – böktem oldalba, mire féloldalasan mosolygott rám, és egy kis csókkal ajándékozott meg.

- Azt hiszem este emlékeztetnem kell arra, hogy még egy előnyöd van – kacsintott, és nevetve egybefűzte ujjainkat, majd kivezetett szobánkból.

****

Megérkezve a ház elé, már kiszúrtam messziről az ablakban figyelő Sophiet, aki sietve engedte el a függönyt és rontott ki házuk ajtaján.

- Várt már a kis hercegnőd – mosolyogva szállok ki, míg Harry arcára is széles mosoly került.

- Hercegnőm – kiáltotta Harry, és a magasba emelte a csinosan felöltözött kislányt, aki kacagni kezdett.

- Harry, Ani – tárta ki felém is a kezét. Odaléptem, és egyszerre mind a kettőnket átölelt.

- Soph, kicsim – Marie hangja szakított ki bennünket az ölelkezésből. – Ne haragudjatok. Egész nap benneteket várt – mosolygott kedvesen az ajtóban állva. – Gyertek beljebb.

Köszöntöttük puszival, Harry átadta a számára hozott virágot és az üveg vörösbort, majd beljebb kerültünk a házba. Családi melegség ragadott magával azonnal. Feltőltödtem. Tényleg jó érzés volt belépni a szerény lakásukba, amiknek falait a gyerekek által készített régebbi és újabb rajzok díszítették.

Naturális színek uralták a lakás alsó szintjét. A bútorzat újszerű volt, tipikus amerikai családhoz illett. A nappalit pár gyerekjáték díszítette. Baba kupac volt a szőnyegen, míg a televízió előtt autós játék lemezek hevertek.

- Sziasztok – jelenik meg Samuel is. Kezet fogott Harryvel, még nekem két puszit adott.

- Akkor menjünk a konyhába – terelt minket az említett helyiségbe Maire.

Kellemes illatok azonnal megcsapták orromat. Örültem, hogy nem egy étteremben töltöttük az estét, hanem Marie a saját házába invitált meg bennünket.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerülünk hozzájuk, de be kell ismernem, hogy Harrynek és nekem is a szívünkbe lopta magát a kis család.

- Hoztunk ajándékot, az én hercegnőmnek – mondta Harry, ahogyan leültünk a szépen megterített asztalhoz. Sophie mellette ült, így könnyedén nyújtotta át neki a tasakot. Csillogó tekintettel nyúlj bele a kislány. – Nem tudom, hogy van e már ilyen babád, de a néni az üzletbe azt mondta, hogy most minden hercegnő kap egyet – indokolta Harry a babát, amellyel ugyan úgy kellett, lehetett bánni, mintha valós lett volna.

- Köszönöm – hatalmas gyermeki mosolyával mászott le a székről, és ölelte meg Harryt, majd nagy puszit nyomott arcára, miután nekem mondott köszönetet. – Ni, játszol velem vacsora után? – kérdezte az ölemben ülve.

- Hát persze – simítottam végig barna haján.

- Samuel, neked nem hoztunk semmit, csupán szavakat – újra Harry ragadta meg a szavakat. – Ezen túl, természetesen, ha te is szeretnéd, és édesanyád is engedélyt ad rá, akkor, a társam lennél.

- Micsoda? Ez komoly? – kérdezte döbbenettel arcán Samuel. – Anya – nézett édesanyjára.

- Ez komoly dolog – ült le Marie. – Harry, ez… Ilyet nem lehet csak úgy felajánlani. És bár nem vagyok jártas, és támogatom a fiam… veszélyes, illetve nem is hivatásos versenyző.

- Mindent megbeszélünk jó? Elintéztem már sok mindent, pár apróság van még vissza, de akkor ott kell lennie Samuelnek is.

- Térjünk vissza rá a vacsora után – bíztatóan mosolygott és a feltálalt ételek felé bökött.

Mindenki sorra szedett magának, míg Harry vidámabb témát hozott fel. Mosollyal az arcomon figyeltem, ahogyan Soph, Harry ingének ujját húzogatta, majd amikor megszerezte a férfi figyelmét megkérte, hogy szedjen neki. Haz, boldogan cselekedett a kicsi kérésnek megfelelően.

Szívem hatalmasat dobbant. Valóságos boldogsággal töltődtem fel, s kusza gondolatokkal. Tudtam, hogyha eljön az idő, akkor Harry nagyszerű apa lesz. Soha nem volt efelől kétségem, de most, Sophieval látva őt, teljes meghatódottságot okozott nekem.

- Menjünk át a nappaliba, a desszertet oda viszem – felelte pár perc után.

- Én készítettem át – informált bennünket büszkén Sophie.

- Igen, valóban nélküle nem készült volna el – kócolta össze Samuel a húga haját.

- Hééé – kiáltott fel Soph, és nyúlt, hogy testvére haját hasonlóan összekócolja.

- Fejezzétek be – szólt rájuk Marie, mire Harry felkapta a kislányt és a nappaliba kezdett el rohanni vele, míg a lány sikítozott. Samuel követte őket, így kettesben maradhattam Marieval. – Eléggé eleven, még így is – érzékenyült el, miközben kivette a hűtőből a csokoládés, narancsos tortát.

- Mi a diagnózis? – kérdeztem bizalmasan.

- Szívbeteg.. – csuklott el hangja. – Az édesapja, Matthew is szívelégtelenségben hunyt el, alig Sophie születését követően – feltörekvő könnyeit letörölte és szomorúan rám mosolygott. – Imádta Samuelt, és tudom, hogy Sophie iránt is úgy érzett volna. A várandóságom ideje alatt már sokkal többet volt mellettem, mint Samuelnél. Érezte, tudta, hogy neki ennyi jutott – hátára simítottam kezem, s hallgattam. Türelmesen vártam, hogy magától folyatassa és megosszon velem annyi információt, amennyit ő megfelelőnek gondolt. – Listán volt. Igazán elől, de sajnos, késő volt már. Az orvosok ameddig tudták életben tartották, de ennyi jutott neki. Soph nem is emlékszik rá. Fotókat látott róla, illetve meséltem is neki, de nem könnyű. Samuel segít, ahogy tud, mindent megtenne a húgért. Nagyon ragaszkodnak egymáshoz – elmosolyodott. – Emlékszem, amikor Samuel bejelentette, hogy versenyző lesz. Sophie kontrázott azzal, hogy ő lesz a társa. Amikor tehetjük, kimegyünk a pályára, ahol a fiam gyakorol, olykor Sophie is beül mellé, és az arca, az a boldogság, amely egy-egy kör után az arcán van, felülmúlhatatlan érzés. Az orvosok mondták, hogy pihenni kell, és ehhez én is ragaszkodom hozzá, de szeretem őt boldognak látni, és fájna, ha el kellene szakítanom ettől a világtól és a lakásba vagy a kórházba zárnám. Időnként egy hetet benn kell töltenie, és azaz idő, szörnyű – nézett rám. – Amikor Harry mondta, hogy Samuel a társa lehet, boldogság töltött el. Mindig is hittem a fiamban, és támogattam, de valahogy mégsem gondoltam abba bele, hogy eléri a céljait. Tudom, hogy hatalmas lehetőség számára Harry, és fogalmam sincs, hogyan is háláljam meg nektek, mindazt, amit a gyermekeim tőletek kapnak. Sophie imád benneteket, ahogyan Samuel is. Köszönöm, nagyon köszönöm nektek, hogy ennyire törődtök velük – minden szó nélkül, magam is könnyes szemmel, öleltem magamhoz. Megszólalni nem tudtam, hiszen fogalmam sem volt, mit is mondhatnék. Tudtam, hogy a sajnálkozás nem megoldás, és, hogy Marie se teljesen tolerálná a dolgot, így inkább csak hallgattam, és szorosan öleltem.

- Milyen Soph állapota? – kérdeztem kissé elhúzódva, és szemeim alját megtöröltem.

- Elől szerepel az országos listán – keserűen felelte. – Az állapota nem romlik, ami jó, de sürgősen új szívre lenne szüksége. Utálom, hogy tehetetlen vagyok.

- Minden rendbe fog jönni. Sophie erős, életvidám kislány – bíztatóan mosolyogtam rá. – Samuel pedig, ha kitartó, nagyszerű versenyző lehet.

- Köszönöm.

- Semmit sem kell köszönnöd – feleltem őszintén, és még egyszer szoros ölelésbe vontam.

Elmosolyodott, megtörölte arcát, és sietve összeszedte magát, tudva, hogy gyermekei perceken belül köreinkben lesznek. Levette a tányérokat, majd villákat is elővett a fiókból.

- Harry tudja már? – pillantott rám, mire összevontam szemöldökeim. – A babáról.

- Honnan? – értetlenül álltam, hiszen a pocakom még nem volt annyira látható.

- Két gyermeket szültem. Amolyan megérzés és megfigyelés is. Nem szokták a nők csak úgy simogatni a hasukat – mondta, mire valóban elgondolkozva rájöttem, hogy többször is végigsimítottam pocakomon.

- Nem, még nem tudja.

- Remek apa lesz belőle – adta kezembe a süteményt, ő pedig a tányérokat és villákat fogta magához, majd kisétált a konyhából, és pedig egy mély lélegzet után követtem.

****

Zuhany után hajamat leengedtem, arcomat vékonyan bekentem, és visszacsoszogtam mamuszomba a hálóba, ahol már Harry várt rám. Leoltottam a lámpát, és az ágyhoz léptem, ahol is lerúgtam magamról a szürke, kis helyes mamuszom. A takarót felhajtotta Harry, így bebújtam a meleg anyag alá, és hozzábújtam.

- Zokni? – vonta fel egyik szemöldökét, miközben az egyik kis bolyhot piszkálta.

- Hideg van – feleltem, és mellkasába temettem arcomat.

- Kapcsoljak fűtést? – cirógatta oldalamat a pólóm alatt, mire megráztam nemlegesen fejemet.

- Inkább hozzád bújok – suttogtam. Teljes testével enyéméhez simult, és a zokni kötött anyagáról a combomra vándorolt keze, amely szabadon tárult fel előtte.

- Miért nem nadrágban vagy?

- Kényelmesebb így, és úgy is lerángatnád rólam – kuncogtam, mire hirtelen a hátamra fordított.

- Milyen előrelátó vagy – önelégülten mosolygott le rám, aztán csókot csent, majd újra arcával eltávolodott kissé. – Tudod – suttogta. – Sophie egy csodálatos lány. Samuel pedig egy kamasz, de jól nevelt srác, akinek szeretném valóra váltani a versenyzéssel való álmait. Mind a ketten a szívembe lopták magukat és bármit megadnék, hogy két hasonlóan kis csodákkal ajándékozzál majd meg a jövőben – simított végig pocakomon, mire az én szemeim könnybe lábadtak. Elmosolyodtam, és lehúztam magamhoz egy kisebb csókra, majd nyakába temettem arcom, és könnyeimnek utat engedtem. 

Ps: Sziasztok! Nem igazán szoktam blogon irogatni nektek, de most megteszem. Köszönöm a megjegyzéseket, amelyek az előző részekhez érkeztek, illetve köszönöm az új rendszeres olvasókat is.
A facebook csoporthoz még mindig lehet csatlakozni.:  https://www.facebook.com/groups/177281909142492/Illetve megnyitotta kapuit a legújabb blogom. Röviden annyit mondanék, hogy maffiás, de nem az a tipikus...stb. Palermoban játszódik a történet. Harry egy hajón él.... Már négy fejezet olvasható a blogon. Örülnék, ha benéznétek, és esetleg ott is véleményt írnátok. :) http://holdigesvisszaharrystylesau.blogspot.hu/A másik történetemben pedig Harryt katonai szerepben "láthatjátok". Itt már 19 rész olsvasható.: http://partofmehs.blogspot.hu/Ez a két történetem kissé drámaibb, a NASCAR-al ellentétben, de remélem, hogy felkelti az érdeklődéseteket. :) Xx