45.rész*Hercegnők

A hatalmas terem tele volt emberekkel, szülőkkel és természetesen gyermekekkel, akik csinosan fel voltak öltözve, az estélynek megfelelően. Aranyosan mosolyogtak a zenére pedig vidáman táncoltak. Szívemet melengette a látvány.

- Nagyon édesek – nyújtott át egy pohár narancslevet Harry, míg ő sima vizet fogyasztott. Mosolyogva köszöntem meg az italt, és visszavezettem tekintetem az emberekre. Kezét derekamra vezette és egy asztal felé kezdett el irányítani. – Gondolom, senkit sem kell bemutatnom – mondta és arcon csókolt, ahogyan kihúzta a széket nekem.

Ellie mellé kerültem, és meglepettség volt arcomon, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy ők is jelen lesznek. Ed személye pedig egyértelműen érthetetlen volt számomra, azt leszámítva, hogy Harry legjobb barátja volt.

- Csodás vagy – bókolt az asztal túloldaláról a férfi, akinek mosolyogva hálálkodtam. – Nem is mondtad, hogy jöttök ti is – utaltam az összes jelenlévőre az asztalunknál.

- Sajnálom – kortyolt bele fehérborába.

- Kedves Vendégeink, köszönjük, hogy a ma estét a mi jótékonysági eseményünknek szentelik, amelynek főbb támogatója Harry Styles, a híres autóversenyző. A gyerekeket rengeteg program várja a vacsorát követően – a férfi a pódiumon lelkesen beszélt, hatalmas mosollyal arcán. – Szeretném megköszönni az alapítvány nevében, Mr.Styles és barátai jelenlétét is. Nos, kezdődjék a vacsora – csapta össze lelkesen tenyereit a házigazda és lesétált a pódiumról.

- Farkaséhes vagyok – szólt közbe Harry nevetve és beleivott borába. – Te nem iszol? – kérdezte, mire hirtelen megfeszültem, majd egy bíztató mosolyra húztam számat.

- Fáj a fejem kissé, és a gyógyszerek miatt sem szeretnék – feleltem őszintén amennyire csak tőlem telt.

- Szólj, ha rosszul érzed magad, és megyünk is vissza a hotelbe – suttogta és kis csókot csent tőlem, majd kézfejem megsimogatta és visszafordult az asztalhoz. – Jó étvágyat – mondta, és a már felszolgált ételt kezdte el vizslatni.

Hasonlóan kezdtem el cselekedni én magam is. Villámat kezembe vettem, ám egy kis hang megragadta figyelmem. Letettem az evőeszközt és a hang irányába fordultam.

- Harry – a kislány, barátom zakóját rángatta, ezzel magára vonva a férfi és az egész asztal figyelmét.

- Sophie, nem szabad – szaladt oda egy nagyjából velem egyidős lány. – Elnézést kérek – sajnálkozva pillantott ránk.

- Semmi baj nem történt – kedvesen felelte Harry és leguggolt a kislányhoz. – Sophie, igaz? – kérdezte, mire a kicsi bólintott.

- Kaphatnék egy aláírást_ – motyogta zavartam a csodálatos halvány rózsaszín ruhájában, amelynek még enyhe csillogása is volt.

- Hát persze – felelte Harry, és elvette a felé nyújtott autós kártyát, amelyen az ő képe szerepelt. Felém fordult, majd tovább az asztalhoz és dedikálta a kártyát. – Tessék – nyújtotta át.

- Készíthet anyukám egy közös képet? – szemei ragyogtak. Annyira csodálatosan gyermeki volt, hogy a meghatódottságom egyáltalán nem a hormonjaim játékának volt köszönhető.

- Hát, kölcsön vehetem a tiarádat, hogy én is hercegnő lehessek egy kis ideig? – pillantott Harry az ezüstözött, rózsaszín kiegészítőre.

- Te fiú vagy, nem lehetsz hercegnő – rázta fejét a kislány, így barna, hosszú hullámokba formált tincsei himbálózni kezdtek.

- És egy fénykép erejéig? – nézett Sophiera nagy zöld szemeivel.

- Na jó, legyen – kacagott fel, s leemelte fejéről tiaráját, majd barátom göndör tincsei közé illesztette.

- Jól nézek ki? – kérdezte Harry.

- Igen – tette kis tenyerét Soph, szája elé, ahogyan nevetett.

- Akkor készüljön az a kép – húzta maga elé a lányt, és őszinte mosolyát villantotta meg.

Elkészült a fénykép, az édesanya szabadkozott, míg a kislányra visszahelyezte a koronát Harry. Nagy puszit nyomott arcára, majd ígért neki egy táncot és útjára is engedte a vendégeket. Visszaült, rám mosolygott, és újra kezeibe vette az evőeszközeit, míg barátai kedves szavakkal illeték cselekedete miatt.

- Csodás voltál – hajoltam közelebb, és a szavakat suttogtam, arcára pedig csókot helyeztem.

Féloldalasan rám mosolygott, visszahúzott magához és ajkait egy pillanatra az enyémére illesztette. Az este további része fantasztikusan telt. Harry minden gyermekkel kedvesen pózolt, dedikálást osztogatott illetve beszédet is mondott a gyermekek betegségével kapcsolatban, és annak támogatásának fontosságáról.

A táncot, amelyet Sophienak ígért, meg is adta. Övék volt az első tánc. A kislány végig barátomhoz simult, és mosoly játszott arcán.

A következő tánc az enyém volt. Ekkor már mindenki párt ragadott és a tánctér megtelt a vidám, táncoló embertömeggel. Jókedv és kacagás volt gyerekekkel körülvéve. Imádtam ott lenni, imádtam minden percét az estének. Ám belegondolva, hogy talán megszámlált ideje van csupán pár gyermeknek, elszomorított.

Szomorú arccal ültem az autóban és vártam, hogy visszatérjünk a hotel falai közé.

- Mi a baj, édesem? – fogta meg a kezem Harry, és közelebb húzódott.

- Belegondoltam, hogy miken is mehetnek keresztül a gyerekek – feleltem, és vállának döntöttem fejem.

- Gondolj arra, hogy a ma este szerzett adomány, amelyet adtunk, amelyért összefogtunk többen is, jó kezekbe kerül. És a gyógyítást segíti elő.

- Igen tudom, de akkor is rossz belegondolni – sóhajtottam fel, és kezem hasamra csúsztattam. – Tényleg csodálatos voltál Sophieval.

- Nagyon kedves kislány – cirógatta oldalam. – Vasárnapra meghívtam őt és a családját a versenyre.

- Ez remek hír – felültem és rá mosolyogtam. – Alig várom, hogy újra találkozhassam vele – őszintén lelkesedtem.

****

Ahogyan beértünk a szobába már meg is szabadultam magas sarkú cipőmtől. Lábaim már sajogtak, mint, minden ilyen esemény után, de véleményem szerint egy csodás cipő elengedhetetlen, eltekintve kényelmességétől.

- Jól vagy? – érdeklődött Harry, amikor is megszabadultam ruhámtól a hálónkban, és hajamat kócos kontyba fogtam.

- Ne aggodalmaskodj, rendben? – álltam közel hozzá, és számmal csücsörítettem, hogy csók legyen jutalmam.

- Lopkodunk? – nevetett, és megcsókolt.

- Adod te magadtól is – csaptam fenekére, és elvonultam kislányos kuncogásommal a fürdőbe. Arcomról elkezdtem lemosni a sminket, alaposan letisztítottam, ám amikor a törülközőért megéreztem fenekemnek simulni a férfi ágyékát. Elmosolyodtam, megtöröltem arcomat, és a tükörnek segítségével megkerestem tekintetét. Már csak alsónadrágja takarta, ami rám nem éppen a legjobb hatással volt.

- Mi a gond, szépségem? – csókolt nyakamba, míg pirult arcomat szem elől nem tévesztette.

- Semmi – suttogtam és lehunytam pilláim, amikor is ajkainak puha érintése rabul ejtett.

- Látom – fordított meg hirtelen karjai között. Arcán mocskos mosolya volt jelen, mellyen elnevettem magam, majd ajkaimat övéi ellen nyomtam, s kislisszoltam karjai fogsága közül. – Hova szöksz? – kiáltott utánam, majd egyszer csak testének súlyát éreztem meg magamon. Együttesen landoltunk az ágyon, nevetve.

- Összenyomsz – paskoltam meg formás fenekét.

- Nagyon oda vagy a hátsómért – rendezgette el lábaimat, és ágyékát enyém ellen taszította.

- Ellenállhatatlan, szexi – kacsintottam rá, és újra kislányos kacagásban törtem ki.

- Hát te teljesen oda vagy, bébi – rázta lemondóan, hatalmas mosollyal az arcán, fejét. – Használjuk ki az alkalmat, hogy ennyire kitárulkozó vagy – csapott le egyből ajkaimra, míg kezei testemet kezdték el bebarangolni. 

44.rész*Valentino

Harrynek simulva igyekeztem be a hotel falainak biztonságába, míg körülöttünk biztonságiak voltak, akik a pióca újságírók elől igyekeztek oltalmazni bennünket. Ellie is mögöttünk lépkedett, majd hirtelen meglepve vettem tudomásul, amikor is Harry gyors csókot nyomott ajkaimra, közölte, hogy egy kis elintézni valója van Daviddel, és már érkezik is.

Liftben feszültség volt kézzel fogható El és közöttem. Éreztem, hogy rájött a kis titkomra, amelyet még én magam sem tudtam megszokni.

Megérkezve a megfelelő emeletre, elhagytuk a felvonót, ám El nem az ellentétes irányba indult, hanem szorgosan engem követett, amely egyértelműen adott következtetést arra, hogy számonkérésnek nézek elébe.

Besiettem a szobába, a vitaminokat kibontottam, a dobozokat a szemétbe hajítottam, majd táskám mélyébe süllyesztettem őket.

- Mikor mondod el neki? – vont kérdőre az ajtófélfának támaszkodva.

- Nem tudom – feleltem. – Fogalmam sincs, még én sem szoktam meg a gondolatot, hogy egy élet fejlődi bennem, rendben?

- Nina, te is tudod, hogy nem titkolhatod a végtelenségig – sóhajtott fel és leült mellém az ágyra. – Szerinted még is hogy titkolhatsz el egy gömbölyödő pocakot? – tette fel a kérdést. – Vagyis, ugye nem akarod… - nem engedtem, hogy befejezze a kérdését.

- Eszembe sem jutott. Ő a mi részünk, a mi gyermekünk, nem fogok semmilyen módon megszabadulni tőle – ellenkeztem kapkodva.

- Ez nagyszerű döntést, akkor már csak a megfelelő alkalmat kell megragadni, és elmondani neki. Biztos vagyok abban, hogy elalél a hírtől – mosolygott rám kedvesen.

- Kérlek, ne szólj neki semmit – komolyan néztem rá.

- Természetesen, hiszen ezt neked kell megosztanod vele – mosolya még jobban kiszélesedett. – Alig várom, hogy láthassam a kicsit. Istenem, annyira hihetetlen.

- El, nyugi – nevettem. – Inkább segíts kiválasztani a ruhát az estére.

- Szerinted engedni fogja, hogy vele tarts? – szaladt ráncba homloka. – Pihenésre van szükséged, és ő is erre fog hivatkozni.

- Ott kell lennie, és támogatni szeretném, ez fontos neki, tudom.

- Mindig is a szívén viselte a jótékonykodást – bólintott Ellie. – Akkor válasszunk valami csinos ruhát – állt fel, és húzott magával.

****

Gyors zuhanyt vettem, majd Ellie gondoskodott róla, hogy minden vitamint bevegyek. Hajamat megszárítottam, majd nagy loknikat varázsoltam belé. Arcomat kisminkeltem, és amikor elkészültem újra visszatértem a hálóba.

- Ez megfelelő lesz – mutatott fel egy Valentino ruhát, amely nem az én ruhatáramból volt, azonnal megállapítottam.

- Honnan van?

- Ragozhatnám a dolgot, de egyértelmű, hogy a szerelmed választotta neked, és küldette fel – mosolygott rám. – Természetesen mellékelt egy szóbeli üzenetet. – Hogyha nem érzed jól magad, akkor a hotelben is tölthetitek az estét.

- Remekül érzem magam, de ez a ruha méreg drága, El. És egyáltalán honnan tudta, hogy szemet vetettem rá? – méregettem még mindig a csodás darabot.

- Figyelmes férfi, becsüld meg, mert nem mindennapi az ilyen – vont vállat egyszerűen.

- Nem, emlékszem, hogy a telefonomon nézegettem, amikor náluk voltunk. Kutatott a telefonomban? – teszem csípőre kezeim.

- Nina, tombolnak a hormonjaid már most – nevetett. – Inkább gyere, vedd fel és ne ellenkezz – lépett elém, és tartotta a ruhát, hogy belelépjek. – Fordulj – mondta, majd amint megtettem felhúzta a cipzárt. – Csodásan festesz – mosolyogva mért végig.

- Köszönöm – álltam a tükörrel szembe, azt követően pedig oldalasan. Hasamra simítottam kezem, amely kissé már valóban nagyobbnak tűnt számomra, bár nem kételkedem abban sem, hogy csak én szerettem volna már látni a gömbölyű formát.

- Már most ragyogsz a boldogságtól – mosolygott rám kedvesen El.

- Mi van, ha elbukok? – tettem fel a kérdést, még mindig alig látható pocakomat simogatva. – Ha nem leszek jó anya, hogyha valami megint megakadályoz valamit, és boldogságunk csak töredéke lesz?

- Ne gondolj butaságokat – lépett mellém. – A pici, aki benned cseperedik tökéletes családban fog felnőni. Harry imádja a gyerekeket, és tudom, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy csodás gyermekkori éveket szerezzen neki, és persze téged sem fog hanyagolni. Ahogyan tudomására jut, hogy a gyermekét hordod a szíved alatt, a tenyerén fog hordozni – simította kezét hátamra. – Te pedig egy cseppet se kételkedj magadban. Bár nincs gyermekem, de tudom, hogy te tökéletes anya leszel. Persze, mindenki hibázik, ez is benne van a dologban, de ott lesztek egymásnak. Támogatjátok a másikat, miközben a mindennapjaitokat a pici édes mosolya fogja megédesíteni.

- Köszönöm, mindent köszönök – öleltem meg szorosan.

- Hé, ne sírj itt nekem – nevetett. – Elkenődik a sminked – törölte le szemem alatt kósza könnycseppjeimet.

- Bébi – kiáltotta el magát Harry, ahogyan visszatért.

- Háló – feleltem a fel nem tett kérdésére.

Lépteit közeledni hallottam, így El leült az ágyra, és úgy várta, hogy fekete szandálomba bújtassam lábfejem.

- Szisztok – mosolygott Harry, majd Ellie arcára puszit nyomott, s engem is megajándékozott vele. – Ki ez a csodaszép nő? – húzott magához.

- Merre voltál egész délután? – kíváncsiskodtam, és zakója alá csúsztattam kezem. Már készen volt ő is, s a tények mutatták, hogy másik szobában készült el. Igazán fess volt. Fekete szűk nadrágot, alig begombolt fehér inget és fekete zakót viselt, barna Chelsea csizmával.

- Gondoltam hagylak egy kicsit Ellievel, hogy egy kis csajos nap is legyen – felelte. – Daviddel beszéltem, aztán az ő szobájában el is készültem és most itt vagyok – csókolt halántékon. - Köszönöm, hogy vele voltál – mosolygott Elre, aki felállt.

- Semmiség – kedvesen felelte, és mind a kettőnket megölelt. – Most viszont megyek. Érezzétek jól magatokat. És Harry, vigyázz rá – mondta utoljára és el is hagyta a lakosztályunk területét.

****

Derekamon pihent Harry keze, amikor is kifelé sétáltunk a hatalmas építmény elé, s szálltunk be egy lesötétített autóba. Amint mind a ketten elhelyezkedünk, a sofőr már indult is. Ujjaink egybefonva pihentek Harry combján, miközben néha kisebb csókokat csent.

- Hogy érzed magad? – cirógatta meg kézfejem.

- Jól – mosolyogtam rá. – Remélem, tudod, hogy semmi szükség nem volt erre a ruhára.

- Kérlek, ne ellenkezz, csodásan áll rajtad. Hozzád illik, és tökéletes a ma estéhez – simított végig combomon. – Egy köszönetnyilvánítás is elég lesz – lopott egy kisebb csókot.

- Eljön annak is az ideje – bújtam oldalához kuncogva.

- El, bizony – helyeselt. – Viszont megérkeztünk, úgyhogy várat magára a dolog – nyomott csókot fejem búbjára, és kiszállt, majd kezét nyújtotta, amikor is követtem.

Mosollyal az arcomon szálltam ki, és csatlakoztam Harryhez. Kézen fogva sétáltunk végig a kamerák kereszttűzében, azonban nem álltunk meg sehol, még csak egy fénykép erejéig sem. Azonnal a bejárathoz húzott.