53.rész*Budapest

Este, amikor visszaértünk Lia otthonába, még játszottam a kicsi lánnyal, miközben az édesanyja a vacsorát készítette el. Steven is neki segédkezett, így mindenféle csajos játékot kipróbálhattam.

A vacsora elkészültével asztalhoz ültünk, és miközben a kicsi csacsogását hallgattuk, úgy fogyasztottuk el az ízletes magyar ételt.

- Mi a helyzet az ifjú versenyzővel, mikor ismerhetjük meg? – kérdezte Steven, amikor borát ízlelgette.

- Bébi, megbeszéltük, hogy nem hozod fel – förmedt rá Lia.

- Semmi gond – mosolyogtam kedvesen. – Reményeim szerint mielőbb bemutathatom nektek.

- Micsoda? – döbbent meg Lia. – Ez komoly? Felhívod? – hatalmas vigyor volt az arcán.

- Igen – bólintottam. – Viszont nem szeretnék még hazamenni, így ráveszem, hogy idejöjjön. Aztán keresünk egy hotelt. Meg szeretném mutatni neki a várost.

- Először is, itt is maradhattok, senkit sem zavartok, tényleg – nézett rám a mosogató felől Lia. – A második, hogy nagyon merészen tervezel már előre.

- Reménykedem – iszom meg az utolsó korty vizemet. – Viszont, ha nem haragszotok, most lefeküdnék. Hosszú volt számomra a nap, és így a hatodik hónapban már nem éppen a legfürgébb vagyok – nevettem fel.

- Ni, de ugye te viszel reggel iskolába? – Luca csilingelő hangja vonta magára figyelmem.

- Hát persze, hiszen megígértem – csókolom arcon. – Jó éjt – köszöntem el és az emelet felé vettem az irányt.

*

Szobámba érve a bőröndömhöz léptem, amelyből magamhoz vettem egy fehérneműt és Harry eltulajdonított pólóját, amely kedvenc bandájának az egyik turnépólója volt. Muszáj volt, hogy érezzem, még ha távol is volt tőlem, így ezt a ruhadarabot elcsentem tőle.

Ezekkel a fürdőbe vonultam, ahol egy nagyon gyors zuhanyt vettem. Megmostam fogaimat, hajamat kiengedtem a kusza kontyból és visszatértem a hálóba. Leoltottam a villanyt, és mindössze az éjjeliszekrényen elhelyezett kislámpa világította be gyér fénnyel a helyiséget.

Telefonomat magamhoz vettem, míg orromba Harry kellemes illata kúszott a felsőnek köszönhetően. A névjegyzékbe léptem, és minden megfontolás nélkül már hívtam is. Nem hagytam időt magamnak, hiszen tudtam, hogy akkor akár meg is gondolhattam volna magam. Szinte alig csörgött ki a telefon, amikor is felvette.

- Nina? Bébi… - hangja kétségbeesett volt. Én pedig a könnyeimmel küszködve szám elé kaptam kezem. – Kicsim, kérlek, mondj valamit.

- Hiányzol – a legelső szó, ami nagyon is uralt, hagyta el számat.

- Édesem, te is nekem – sóhajtott fel. – Miért mentél el? Hol vagy? Minden rendben? Hogy vagytok?

- Nem, semmi sincs rendben – feleltem. – Beszélnünk kell.

- Hol vagy most? – kicsit már nyugodtabb hangja lett.

- Magyarországon, Budapesten – feleltem.

- Micsoda? – kiáltott fel.

- Kérlek, nyugodj meg – kérleltem gyengéden.

- Bocsánat, de egyszerűen feldühített, amikor nem voltál mellettem – fájdalmassá vált hangja, amelybe szívem kellően bele is sajdult. – Megígérted, hogy többet nem teszed.

- Sajnálom, tényleg – töröltem le kézfejemmel arcom.

- Hogy vagytok?

- Minden rendben, bár a bébi, már kissé szétrúgja a ház oldalát.

Kövér kacaj hallatszott, amely azonnal melengetni is kezdte szívemet.

- Vagy csak a gázpedált kereste.

- Lehetséges – dőltem kényelmesen hátra és kezemet a pocakomra simítottam.

- És egyedül vagy? – félsz hallatszott ki hangjából.

- Nem – feleltem. – Unokatesómnál vagyok. Liának hívják, van egy angol férje, Steven, és van egy lányuk Luca, hat éves, imádnivaló. Rengeteget játszottunk és holnap én viszem iskolába is – újságoltam el.

- Legalább nem telt olyan szörnyen a napod, mint az enyémé – sóhajtott.

- Holnap idejössz? Szeretnék még maradni.

- Az első géppel indulok – informál. – Már a laptopon jegyet nézek – nevet fel. – De semmit nem fogok aludni.

- Muszáj lesz. Holnap megbeszélünk mindent, illetve Lia mondta, hogy maradjunk itt, ne menjünk át hotelbe.

- És mi a véleményed róla?

- Hát, kényelmesebb, mint egy idegen hotel. Ők még is a családom része, és otthonos a környezet is – magyaráztam. – Kényelmesebben ellennénk itt.

- És ő, tudod… ők beszélnek angolul?

- Igen, beszélnek – nevettem fel. – Steven, mint azt említettem angol. Lia teljesen magyar származású, de ő is anyanyelvi szinten beszél, ahogyan Luca is. Steve csak angolul beszél hozzá kiskora óta.

- Rendben, akkor annyira nem lesz kínos.

- Hát nézzük a jó oldalát, Luca élvezni fogja, hogy angolul beszélhet. Imádja.

- Alig várom, hogy holnap tíz legyen – sóhajtott fel, és hallottam, ahogyan pakolni kezdett.

- Mit csinálsz?

- Pár óra múlva indul a gép, ami reggel, ottani idő szerint tíz órakor ott is lesz.

- Tényleg a legkorábbival jössz.

- Hiányzol kicsim, mind a ketten hiányoztok.

- Szeretnék mindent megbeszélni veled, nem szeretnélek elveszíteni, és tudom, hogy már közel állok hozzá, ezekkel a húzásaimmal – tört fel belőlem. – Nem akarom, hogy más karjaiba menekülj, azért, mert nem vagyok elég bátor ehhez az egészhez.

- Bébi, inkább veszekszem veled, mint, hogy mással szeretkezzem – hangja nyugodt volt.

- Szeretlek – sírtam el magam újra.

- Szeretlek.

- Most menj. Pakolj, le ne késsed a gépet. Nekem pihennem kell, lefáraszt a kis lakóm.

- Rendben bébi, pihenj.

- Kinn leszek érted, mire megérkezel.

- Nem szükséges, egy taxit is foghatok – ellenkezett.

- Lia és én kimegyünk érted, ne vitatkozz!

- Oké, bébi – nevetett fel. – Most aludj, és hamarabb eljön a holnap, mint azt gondolnád.

Elköszöntünk, és bontottuk a vonalat. Az ébresztőt beállítottam, hogy kényelmesen eltudjak, majd készülni reggel Luca iskolába vitele előtt.

Telefonomat az éjjeliszekrényre helyeztem, majd leoltottam a villanyt, és a takarót teljesen magamra húzva, szinte azonnal már az álmaim világában is voltam.

*

Fürdőben lezuhanyoztam, majd egy teljesen natúr sminket felvittem arcomra, ám számat piros rúzzsal festettem ki. Hajamat szoros copfba fogtam, és a hálóba igyekeztem, ahol már a kikészített ruhámat vettem magamra. Fújtam a parfümömből, táskámat felkaptam és elindultam lefelé.

- Jó reggelt – mosolyogtam Liára, és Lucára, akik a konyhában voltam.

- Neked is – kedves mosollyal üdvözölt Lia. – Ülj le, mindjárt kész a reggeli.

- Ni – ölelt meg szorosan a kicsi.

- Mi ez a kis bajusz? – töröltem meg szalvétával arcát, amely tiszta maszatos volt a kakaótól. – Steven?

- Már dolgozik, fontos tárgyalása van – informált, és az asztalra helyezte helyes kis kosárban a pirítósokat és rántottát is külön feltálalta. – Beszéltél vele?

- Igen, tízre ér be a gépe, megígértem, hogy kimegyünk érte, de ha nem érsz rá…

- De persze, kimegyünk – mosolygott rám, és ő is leült. – Kicsim, egyél – mondta Lucának, aki a babájának mesélt valamit, ami az ölében volt.

- Lucy baba is jön az iskolába? – kérdeztem, miközben elkezdtem vajjal megkenni egy pirítóst.  

- Nem, ő itthon marad – ültette a mellette lévő székre a babát, és nekiállt reggelijének.

- Kicsim, estére érkezik egy vendégünk, Harry. Ő Nina nénéd barátja.

- A szerelme? – kérdezte egyenesen.

- Igen, a szerelmem – nevettem.

- Csak angolul lehet majd beszélni, amíg itt vannak, rendben? Illetlenség, ha magyarul beszélsz, mert ő nem érti majd.

- Nem beszél? – összevont szemöldökkel kérdezte, miután azonnal egy tojásdarabot tolt be szájába.

- A magyar nyelvet nem beszéli – mondtam.

- Rendben – rántott vállat, és további figyelmét csak a reggelijének szentelte.

Miután befejeztük a reggelit, Lia elpakolt, míg én segítettem átöltözni Lucának. Haját két copfba befontam, és már mentünk is le az előszobába. Ő a rózsaszín gumicsizmáját vette fel, amely tökéletesen illett fekete szoknyájához, és rózsaszín felsőjéhez. Magára vette fekete átmeneti dzsekijét, míg én a csizmámba bújtam bele.

- Indulhatunk? – jelent meg Lia, és ő is felöltözött.

- Igen, készen vagyunk – fogtam meg a kicsi kezét.

- Milyen csinos vagy – mért végig vigyorral arcán.

- Fogd be – nevettem el magam, és a napszemüveget felvettem, mivel az ősz ellenére a nap erőtlenül, de sütött.

- Induljunk – ragadta meg a slusszkulcsot.

*

Hamar eltelt a délelőtt. Lucát letettük az iskolába, majd Lia elintézett pár dolgot és már indultunk is tovább egyenesen ki a város szélére, a reptérre. Izgatott voltam, és ezt Lia is észrevette, ezét nem igazán beszéltünk. Néha pár szót váltottunk, de inkább csak kifelé bámultam, és a rádióból hallatszódó dalokat dúdoltam a gondolataim elterelése érdekében.

Kiszálltunk, én pedig Liába karoltam, míg befelé tartottunk az épületbe, az érkezői részlegre. Megálltunk kissé arrább, hiszen azért voltak jó páran, én pedig babámat féltve, inkább kimaradtam az emberek zsúfoltságából.

Szívem hevesen vert, míg türelmetlenül toporogtam.

- Nyugi – simított végig kezemen Lia. – Egy és fél napot voltatok külön.

- Hidd el, hogy nekünk az rengeteg idő – jegyeztem meg. – Ott van – mondtam, amikor megpillantottam arcát és tekintetét.

Szemei kerestek, így elindultunk irányába, de közben ő is észrevett bennünket. Bőröndjét húzta maga után, míg vállán szokásos fekete táskája volt. Elengedtem Liát, és előrébb léptem. Egymás karjaiba omlottunk. Könnyeim kicsordultak, miközben menedéket keresve bújtam ölelő karjai közé.

- Itt vagyok édesem, itt vagy – simított végig hátamon, majd kissé elhúzódott. – Szia, bébi – simított végig pocakomon, és egy gyengéd puszit is nyomott rá. – Hiányoztatok ám, mind a ketten anyával – felállt, miután még egy csókot nyomott pocakomra, és ezúttal ajkaimra nyomott egy puszit. – Szia – mosolygott le rám, szerelmesen.

- Szia – csentem még egy kis csókot tőle, és kézen fogtam. – Bemutatlak unokatestvéremnek.

Mondtam, és megvártam, amíg megfogja bőröndjét.

- Lia, Harry, Harry ő itt Lia, aki édesanyám családjából maradt nekem – mutattam be őket egymásnak.

- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek – mosolygott rá kedvesen unokanővérem. – Remélem tetszeni fog az ország, illetve amennyit majd látsz belőle.

- Biztosan, és hasonlóan örülök én is – felelte udvariasan Harry.

- Akkor induljunk – mondtam.

Lia mellettem lépkedett, míg a másik oldalamon Harry ment, aki szorosan fonta egybe ujjainkat. Csendben haladtunk az autóig, ahol is a csomagtartóba Harry bepakolt. Lia addig beült előre, én pedig hátra, Harryvel.

Szorosan oldalához bújtam.

- Milyen volt az út? – érdeklődött Lia.

- Fárasztó. Sohasem tudok aludni a repülőn – válaszolt Haz.

- Félelem?

- Nem, ahhoz már túl sokat repültem – nevetett fel. – Egyszerűen nem tudok elaludni. Pár percre néha sikerül, de annál többre még sohasem sikerült.

- Értem. Én is hasonlóan vagyok, és az utazás után egy napot át tudnék aludni, ám persze Luca, a kislányom ezt nem engedi meg – vidám hangon mesélte Lia.

- Igen, egy gyermek nagy felelősség, és áldozatokkal is jár. Bár még nincsen, de már nem sok kell, és én is megtapasztalom – csókolt halántékon.

- Alig várom, hogy láthassam – lelkesedett Lia. – Annyira szép pár vagytok. Biztos vagyok abban, hogy csodás gyermek lesz. Tényleg, tudjátok már a nemét?

- Nem – feleltem.

- Ugye voltál vizsgálatokon? – félve kérdezte meg Harry.

- Igen, persze – nyúltam táskám mélyére és egy fekete-fehér képet vettem elő, amelyet kezébe is nyomtam.

- Ő az? – kérdezte, mire bólintottam. – Mielőtt eljöttem, Marieval voltam a kórházban, akkor készült.

- Istenem, köszönöm bébi – csókolt meg szűziesen.

Könnyeket láttam meg szemeiben, ahogyan a képet vizslatta, és az én tekintetem is ennek láttán elhomályosult. Felpillantottam a visszapillantóra, és egy másodpercre Liával találkozott tekintetünk, aki meghatódottan vette fel a forgalommal a harcot.

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket. Xx
csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/