46.rész*Helyes, kerekedő pocak

Kora reggel émelygés ébresztett, amiért egyáltalán nem voltam hálás. Észrevétlenül még is gyorsan igyekeztem kimászni Harry karjai közül. Motyogott valamit, de szerencsére nem ébredt fel, csupán másik oldalára fordult, és fedetlen hátára húzta a takaró meleg anyagát.

Magam mögött becsuktam az ajtót, és sietve a wc fölé görnyedtem. Hajamat hátra fogtam, miközben gyomrom tartalmát teljesen kiadtam magamból. Pár perc után lehúztam, és a mosdóhoz mentem, ahol arcomat és fogaimat is alaposan megmostam. Hajamat kontyba fogtam, és visszasétáltam a hálóba, amelyet még mindig Harry mély enyhe horkolásának hangja töltött be.

Visszabújtam a paplan alá, hiszen a levegő leült az esőnek, s kissé szeles időnek köszönhetően. Odabújtam Harry meleg testéhez, mire kissé megugrott az én testem hűvössége miatt. Megfordult, kezét átvetette rajtam és még közelebb vont magához.

- Lassan fel kell ébredned – túrtam göndör hajába.

Felmordult, és arcát mellkasomba fúrta: - Mennyi az idő?

- Nyolc – feleltem, és lejjebb csúsztam, hogy egy szintben legyen arcunk. – Vár a verseny. Valakinek nyernie is kell – mosolyogtam rá, mire gyors csókot adott és hátára fordult.

- Igazad van – vigyorgott. – Készüljünk – mászott ki az ágyból álmosan, ám annál is életvidámabban.

A puha ágyneműk közül figyeltem, ahogyan haját felkötötte. Hasamat megsimogattam, és elmerültem pár gondolat erejéig kis családunkon, ám ahogy jött, olyan gyorsan is ment a kép el, s tért elmémben Melanie és az ő gyermeke.

- Min gondolkozol? – mászott vissza hozzám és végigsimított arcomon.

Apró mosollyal megráztam fejem nemlegesen, és megszólaltam: - Szeretlek.

- Én is, bébi – nyomott csókot ajkaimra, majd a fürdőbe vonult, ahova én magam is követtem.

Figyeltem, ahogyan eltűnt a zuhanykabinba és dúdolva mosakodni kezdett. Nevetve másztam mellé én is, és bújtam habbal fedett testéhez. Fejemet államnál fogva emelte fel, és ajkai bekebelezték enyémét.

- Nem volt elég az este? – kérdeztem elhalt hangon, amikor is nyakamat hintette be forró csókjaival.

- Sohasem elég belőled – billentette előre csípőjét, ezzel tudomásomra adta vágyakozását. 

****

- Bébi, ezt lenyúlom – mutattam fel egy sötét, pöttyös inget, amely teljesen megragadott. – Sohasem láttam még rajtad – fordultam felé.

- Az nem jelenti, hogy felveheted – nevetett, s közelebb vont magához. 

- Ne legyél irigy – kuncogtam kislányosan.

- Akkor tessék előre meghálálni – hajolt közelebb.

- Elég legyen – löktem el. – A testemnek regenerálódnia is kell ám – nevetve húztam át fejemen az inget, amely utolsó pár gombja be volt már gombolva. – Ha nem hordod, minek van begombolva az utolsó pár gomb?

- Talán egyszer volt rajtam – rántott vállat.

- Akkor nekem is így kellene hordanom, nem gondolod? – fordultam a tükör felé, és megnéztem magam. Fekete melltartóm tökéletesen megmutatta magát. Soha nem lépnék ki így az utcára, de még a hotel folyosójára sem, ám Harry agyát húzni fenséges érzés volt.

Mormogott valamit, de nem értettem. Mögém állt, kezeit előre vezette és erélyesen, még is gyengéden megmarkolta melleimet.

- Az enyémek, amelyeket senki más nem láthat – csókolt nyakamba. – Gombolt össze azt a felsőt – csapott fenekemre és visszament öltözni.

Mosollyal az arcomon gomboltam össze a többi gombot, majd mentem az ágyhoz és csizmámba bújtattam lábam. Újra a tükör előtt álltam, és kabátomnak gombjaival ügyeskedtem, miközben végigmértem magam. Az eső esett odakinn, így remek választás volt a szett, amit viseltem.

- Kész vagyok – mentem ki a nappaliba, ahol is Harry várt rám.

- Remek, akkor menjünk, had nyerjem meg a futamot – kacsintott rám, ami után kézen is fogott és kivezetett a szobánkból, s ki az egész építményből. 

****

A garázsban ülve, hatalmas mosoly jelent meg arcomon, amikor megpillantottam Sophiet, édesanyjával és egy fiatal, tinédzser fiúval. Felálltam, és elindultam eléjük, ám a kislány, amint meglátott felém rohant, és szinte nyakamba vetette magát.

- Ni – köszöntött, és arcomra nyomott egy cuppanós puszit.

- Szia, kislány – mosolyogtam rá boldogan. – Sziasztok – köszöntem a két másik személynek.

- Szia, Nina – Marie köszönt két puszival. – Ő a fiam, Samuel.

- Örülök, hogy találkozunk – adtam két puszit neki is. – Nina vagyok.

- Köszönjük, hogy itt lehetünk, ez nagy élmény a gyerekeknek – hálálkodott Marie.

- Én örülök, hogy találkoztunk újra, de Harry érdeme, hogy itt lehettek. Gyertek, nézzük is meg – mondtam, és elindultam az öltöző felé karjaimban az aprócska kislánnyal. – Nézd, kik vannak itt, Haz – ahogy beléptem, felhívtam Harry figyelmét vendégeinkre.

- Megérkezett a hercegnőm? – széles mosoly terült szét arcán, s meg is szüntette a távolságot közöttünk. Átvette Sophiet, és hatalmas puszit nyomott fehér, ám kissé piros arcára. – Sziasztok – nyomott egy puszit Marie arcára is, majd a srác felé fordult. – Ki ő hercegnőm? – suttogott, de természetesen csak a hatás kedvéért.

- Samuel, a hős herceg – kacagott a kicsi, mire mi is elnevettük magunkat.

- Harry Styles vagyok, te bizonyára Soph hercegnő bátyja vagy – fogott kezet vele Harry. – Örülök, hogy megismerhetlek. Te lennél a jövő?

- Hát nagyon szeretné, de még messze van a céltól – Marie informált minket.

- A kedvence vagy – motyogta Sophie, Harry fülébe.

- Valóban? – kérdezett vissza, mire lelkesen bólogatott a kislány. – Akkor itt az ideje, hogy autóba üljön. – Mit gondolsz, kibírsz mellettem egy futamot? – nézett a fiúra.

- Ez lehetséges egyáltalán? – döbbent meg Samuel.

- Ebben a garázsban minden lehetséges – veregette vállba Harry. - Öltözz át, ott van minden, ha kell segítség szólj, de kétlem, hogy egy profi jelölt segítségre szorulna – ezzel vezetett is ki bennünket előre Harry, hogy a fiú kényelmesen átöltözhessen.

Leültünk, és onnan figyeltük, ahogyan Harry és Samuel kihajtottak a garázsból. David is jelen volt, de bármennyire is volt az egész helyzet szabálytalan, semmi sem szólt, amelyből arra következtettem, hogy Haz megbeszélte vele a dolgot. Emiatt sokkal jobban örültem az egésznek, mintsem egy kellemetlen civakodásnak.

Sophie az ölemben ült, ahonnan is tökéletes rálátása volt a képernyőre, amelyen a versenyt néztük. A tervezett szerint kiültünk volna a lelátóra, de az eső nem éppen volt a legkönyörületesebb velünk. A kicsi lelkesen csapta össze kezeit, és néha kiabált is, mintha hallanák a fiúk a lelkesedését.

- Kérsz? – nyomta orrom alá a rózsaszín színben pompázó tömény cukorból készült édességet.

- Egy picit – mosolyogtam rá, és kicsit csíptem a vattacukorfelhőből. – Hm, nagyon finom – állapítottam meg. Valóban ízlett az édesség, bár éreztem, hogy hamarosan viszont fogom látni. Nem éppen esett a legjobban, még így reggeli elfogyasztása után sem. – Mindjárt jövök – mosolyogtam a kicsire, aki átmászott édesanyja ölébe.

Sietve álltam fel és az öltözőben lévő mosdóba siettem. Kabátomtól megszabadultam, és arcomat megmostam, ám az sem segített. Pár korty vizet ittam rá, de csak rosszabb lett a helyzet. Újra, aznap már másodszorra hajoltam a wc fölé.

- Hé, kislány – hallottam meg egy anyáskodó hangot. Hátamat simogatta, és türelmesen várta, amíg összeszedtem magam. Pár perc után felálltam, lehúztam a wc-t és a mosdóhoz léptem. Újra megmostam arcomat, majd magamhoz vettem az női gondolatokkal bekészített fogkrémemet és fogkefémet. Alaposan megmostam fogaimat, elpakoltam és egy rágót vettem számba.

- Tudja? – kérdezte Ellie.

- Nem, még nem – sóhajtottam, s szembefordultam vele.

- Mikor szeretnéd? Ahogy látom nem csak reggel vagy rosszul – simított végig felkaromon. – Nem szeretnék beleszólni, de te is tudod, hogy azon felül, hogy joga van tudni, de neked is szükséged van arra, hogy melletted legyen.

- Tudom, de nehéz, nem tehetem ezt vele – ráztam nemlegesen fejem. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy választás elé kényszerítsem.

- Miről beszélsz? – értetlenül meredt rám.

- Melanie. Terhes Harrytől.

- Ez őrültség – nevetett. – Neked kellene tudnod a legjobba, hogy bárkinek minden gondolkodás nélkül szétteszi a lábát. Őszintén megmondom, nem csak azért, mert imádlak, és szeretnélek benneteket boldognak látni, de kétlem, hogy a babának köze van Harryhez.

- Állítja, hogy Haz az édesapa – sóhajtok.

- Tegyük félre ezt. Ugyan úgy joga van az apja mellett felnőnie a picinek, ahogyan te azt gondolod, hogy Mel, gyermeke is megérdemli. Kétségem sincs afelől, hogy Harry téged választ, bár igazából ehhez baba sem kell, mert tudom, hogy őszintén téged szeret.

- Fogalmam sincs.

- Mit gondolsz, meddig tudsz elrejteni egy helyes, kerekedő pocakot? – tette fel a költői kérdést, melyen én magam is mélyen elmerengtem.