45.rész*Hercegnők

A hatalmas terem tele volt emberekkel, szülőkkel és természetesen gyermekekkel, akik csinosan fel voltak öltözve, az estélynek megfelelően. Aranyosan mosolyogtak a zenére pedig vidáman táncoltak. Szívemet melengette a látvány.

- Nagyon édesek – nyújtott át egy pohár narancslevet Harry, míg ő sima vizet fogyasztott. Mosolyogva köszöntem meg az italt, és visszavezettem tekintetem az emberekre. Kezét derekamra vezette és egy asztal felé kezdett el irányítani. – Gondolom, senkit sem kell bemutatnom – mondta és arcon csókolt, ahogyan kihúzta a széket nekem.

Ellie mellé kerültem, és meglepettség volt arcomon, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy ők is jelen lesznek. Ed személye pedig egyértelműen érthetetlen volt számomra, azt leszámítva, hogy Harry legjobb barátja volt.

- Csodás vagy – bókolt az asztal túloldaláról a férfi, akinek mosolyogva hálálkodtam. – Nem is mondtad, hogy jöttök ti is – utaltam az összes jelenlévőre az asztalunknál.

- Sajnálom – kortyolt bele fehérborába.

- Kedves Vendégeink, köszönjük, hogy a ma estét a mi jótékonysági eseményünknek szentelik, amelynek főbb támogatója Harry Styles, a híres autóversenyző. A gyerekeket rengeteg program várja a vacsorát követően – a férfi a pódiumon lelkesen beszélt, hatalmas mosollyal arcán. – Szeretném megköszönni az alapítvány nevében, Mr.Styles és barátai jelenlétét is. Nos, kezdődjék a vacsora – csapta össze lelkesen tenyereit a házigazda és lesétált a pódiumról.

- Farkaséhes vagyok – szólt közbe Harry nevetve és beleivott borába. – Te nem iszol? – kérdezte, mire hirtelen megfeszültem, majd egy bíztató mosolyra húztam számat.

- Fáj a fejem kissé, és a gyógyszerek miatt sem szeretnék – feleltem őszintén amennyire csak tőlem telt.

- Szólj, ha rosszul érzed magad, és megyünk is vissza a hotelbe – suttogta és kis csókot csent tőlem, majd kézfejem megsimogatta és visszafordult az asztalhoz. – Jó étvágyat – mondta, és a már felszolgált ételt kezdte el vizslatni.

Hasonlóan kezdtem el cselekedni én magam is. Villámat kezembe vettem, ám egy kis hang megragadta figyelmem. Letettem az evőeszközt és a hang irányába fordultam.

- Harry – a kislány, barátom zakóját rángatta, ezzel magára vonva a férfi és az egész asztal figyelmét.

- Sophie, nem szabad – szaladt oda egy nagyjából velem egyidős lány. – Elnézést kérek – sajnálkozva pillantott ránk.

- Semmi baj nem történt – kedvesen felelte Harry és leguggolt a kislányhoz. – Sophie, igaz? – kérdezte, mire a kicsi bólintott.

- Kaphatnék egy aláírást_ – motyogta zavartam a csodálatos halvány rózsaszín ruhájában, amelynek még enyhe csillogása is volt.

- Hát persze – felelte Harry, és elvette a felé nyújtott autós kártyát, amelyen az ő képe szerepelt. Felém fordult, majd tovább az asztalhoz és dedikálta a kártyát. – Tessék – nyújtotta át.

- Készíthet anyukám egy közös képet? – szemei ragyogtak. Annyira csodálatosan gyermeki volt, hogy a meghatódottságom egyáltalán nem a hormonjaim játékának volt köszönhető.

- Hát, kölcsön vehetem a tiarádat, hogy én is hercegnő lehessek egy kis ideig? – pillantott Harry az ezüstözött, rózsaszín kiegészítőre.

- Te fiú vagy, nem lehetsz hercegnő – rázta fejét a kislány, így barna, hosszú hullámokba formált tincsei himbálózni kezdtek.

- És egy fénykép erejéig? – nézett Sophiera nagy zöld szemeivel.

- Na jó, legyen – kacagott fel, s leemelte fejéről tiaráját, majd barátom göndör tincsei közé illesztette.

- Jól nézek ki? – kérdezte Harry.

- Igen – tette kis tenyerét Soph, szája elé, ahogyan nevetett.

- Akkor készüljön az a kép – húzta maga elé a lányt, és őszinte mosolyát villantotta meg.

Elkészült a fénykép, az édesanya szabadkozott, míg a kislányra visszahelyezte a koronát Harry. Nagy puszit nyomott arcára, majd ígért neki egy táncot és útjára is engedte a vendégeket. Visszaült, rám mosolygott, és újra kezeibe vette az evőeszközeit, míg barátai kedves szavakkal illeték cselekedete miatt.

- Csodás voltál – hajoltam közelebb, és a szavakat suttogtam, arcára pedig csókot helyeztem.

Féloldalasan rám mosolygott, visszahúzott magához és ajkait egy pillanatra az enyémére illesztette. Az este további része fantasztikusan telt. Harry minden gyermekkel kedvesen pózolt, dedikálást osztogatott illetve beszédet is mondott a gyermekek betegségével kapcsolatban, és annak támogatásának fontosságáról.

A táncot, amelyet Sophienak ígért, meg is adta. Övék volt az első tánc. A kislány végig barátomhoz simult, és mosoly játszott arcán.

A következő tánc az enyém volt. Ekkor már mindenki párt ragadott és a tánctér megtelt a vidám, táncoló embertömeggel. Jókedv és kacagás volt gyerekekkel körülvéve. Imádtam ott lenni, imádtam minden percét az estének. Ám belegondolva, hogy talán megszámlált ideje van csupán pár gyermeknek, elszomorított.

Szomorú arccal ültem az autóban és vártam, hogy visszatérjünk a hotel falai közé.

- Mi a baj, édesem? – fogta meg a kezem Harry, és közelebb húzódott.

- Belegondoltam, hogy miken is mehetnek keresztül a gyerekek – feleltem, és vállának döntöttem fejem.

- Gondolj arra, hogy a ma este szerzett adomány, amelyet adtunk, amelyért összefogtunk többen is, jó kezekbe kerül. És a gyógyítást segíti elő.

- Igen tudom, de akkor is rossz belegondolni – sóhajtottam fel, és kezem hasamra csúsztattam. – Tényleg csodálatos voltál Sophieval.

- Nagyon kedves kislány – cirógatta oldalam. – Vasárnapra meghívtam őt és a családját a versenyre.

- Ez remek hír – felültem és rá mosolyogtam. – Alig várom, hogy újra találkozhassam vele – őszintén lelkesedtem.

****

Ahogyan beértünk a szobába már meg is szabadultam magas sarkú cipőmtől. Lábaim már sajogtak, mint, minden ilyen esemény után, de véleményem szerint egy csodás cipő elengedhetetlen, eltekintve kényelmességétől.

- Jól vagy? – érdeklődött Harry, amikor is megszabadultam ruhámtól a hálónkban, és hajamat kócos kontyba fogtam.

- Ne aggodalmaskodj, rendben? – álltam közel hozzá, és számmal csücsörítettem, hogy csók legyen jutalmam.

- Lopkodunk? – nevetett, és megcsókolt.

- Adod te magadtól is – csaptam fenekére, és elvonultam kislányos kuncogásommal a fürdőbe. Arcomról elkezdtem lemosni a sminket, alaposan letisztítottam, ám amikor a törülközőért megéreztem fenekemnek simulni a férfi ágyékát. Elmosolyodtam, megtöröltem arcomat, és a tükörnek segítségével megkerestem tekintetét. Már csak alsónadrágja takarta, ami rám nem éppen a legjobb hatással volt.

- Mi a gond, szépségem? – csókolt nyakamba, míg pirult arcomat szem elől nem tévesztette.

- Semmi – suttogtam és lehunytam pilláim, amikor is ajkainak puha érintése rabul ejtett.

- Látom – fordított meg hirtelen karjai között. Arcán mocskos mosolya volt jelen, mellyen elnevettem magam, majd ajkaimat övéi ellen nyomtam, s kislisszoltam karjai fogsága közül. – Hova szöksz? – kiáltott utánam, majd egyszer csak testének súlyát éreztem meg magamon. Együttesen landoltunk az ágyon, nevetve.

- Összenyomsz – paskoltam meg formás fenekét.

- Nagyon oda vagy a hátsómért – rendezgette el lábaimat, és ágyékát enyém ellen taszította.

- Ellenállhatatlan, szexi – kacsintottam rá, és újra kislányos kacagásban törtem ki.

- Hát te teljesen oda vagy, bébi – rázta lemondóan, hatalmas mosollyal az arcán, fejét. – Használjuk ki az alkalmat, hogy ennyire kitárulkozó vagy – csapott le egyből ajkaimra, míg kezei testemet kezdték el bebarangolni.