28.rész*Naplemente

Nemtörődöm módon sétáltam végig a garázsok előtt, egyenesen a miénkig, ahol is a már két hete jelenlévő társam várt rá, akiről elég, ha annyit nyilatkozok: seggnyaló. Davidnél már sikeresen benyalta magát, jelenleg nálam igyekszik, de én magasról tettem, s teszek is rá, minden alkalommal.

Akadt olyan alkalom, hogy felemlegette az előző társaimat, akik ő előtte voltak, s mindig ahhoz a személyhez tért vissza, aki a legnagyobb fájdalmat okozta, s az űrt hagyta bennem.

Hideg vizet tartalmazó palackomat számhoz emeltem, s pár korttyal el is tűntettem a hűs italt. Köszönés nélkül siettem a naptól védett helyre, és tovább az öltözőbe, ahol is magamra kapkodtam a megfelelő ruhadarabokat. Társam, Drew is ott volt, de minden könnyedséggel néztem át rajta, s hagytam el a helyiséget.

- Beszélhetnénk? – állt elém El, ahogyan kiléptem az öltöző ajtaján.

- Megcsinálom az időmérőt, és itt sem vagyok – szűrtem fogaim között.

- Meg kell jelenned egy konferencián, ahol is nyilatkoznod kell a hirtelen váltásról.

- Hogy nekem kell nyilatkoznom? – ráncoltam össze homlokom. – Édesem, kibaszottul el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy meg fogok ott jelenni.

- David ki fog nyírni, ha nem tolod oda a segged.

- Azért vagy, hogy tartsd a hátad, ha valamit is csinálok. Itt az ideje, hogy a munkáddal foglalkozz, és ne mások magánéletével – mutattam rá, kikerültem, és fejemre húztam a maszkot, s bukót. Tekintetünk még egy pillanatra találkozott, de hamar elkapta, így minden könnyedséggel szálltam be az autómba, amelybe még mindig éreztem a finom, kellemes női illatot. Az ő illatát.

Megvártam magam elé meredve míg Drew is csatlakozott hozzám, a motor felbőgött, és már ki is hajtottam a garázsból. Beálltam a lámpa elé a bokszutca végén, és vártam, hogy zöld színt kapjak. Kormányra erősen fonódtak ujjaim, míg tekintetem a lámpára irányult. Ahogyan váltott a fény, úgy léptem azonnal a gázra, és hajtottam a pályára, igen nagy tempóban.

Tisztán hallani lehetett, ahogyan mellettem a kísérőm levegő után kapkodott, s szemeim sarkából láttam, ahogyan kapaszkodási lehetőséget keresett. Ám hidegen hagyott. Semmi sem érdekelt.
Valami történt 150 km/h körül. A kipufogó elnyomott minden mást, s a motor a szív ritmusában dübörögött. A látókör leszűkült az útra, majd hirtelen már nem is az úton voltam, hanem benne, a részévé váltam teljesen. Eszembe jutott az első közös utunk, az első időmérőnk, a találkozás a verseny, a közös nyerések, amelyeket partik, és forró esték követtek. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire magába bolondít egy nő, egy fiatal lány oly kevés idő alatt, ám megtörtént. Gondolataimba merültem nyugodtan egészen addig, míg a mellettem lévő férfinek nevezett egyén fel nem ordított. 

- Kibaszottul őrült vagy? - hangja teljesen félelmet sugárzott. - Meg akarsz ölni? - sipákolt, mintha csak egy kislány lett volna. De nem, a nőket sem bánthatom, hiszen ő annál is rosszabb volt. 

- Pofa be – ennyit szűrtem fogaim között, és a kanyarba hajtottam kellő sebességgel, hogy a tőlem megszokott, legjobb időt futhassam.

- Meg fogsz ölni bennünket, cseszd meg.

Mélyen szívtam magamba a levegőt, majd a fékre léptem, és a pálya közepén, ahol is sikeresen megálltam, felé fordultam.

- Takarodj az autómból, most! – ordítottam rá.

- Harry, ezt nem teheted – fülemre, rádión keresztül szólalt meg Ellie.

- Azt mondtam, hogy kifelé – emeltem még feljebb a hangom.

- Te egy őrült vagy – rázta a fejét, miközben kicsatolta a négypontos biztonsági övet.

Figyeltem, ahogyan kikászálódott a járműből, s becsapta annak ajtaját. Ahogyan ez megtörtént újra, mintha mi se történt volna léptem a gázpedálra, és hajtottam tovább. Áthaladtam a kezdővonalon, és újabb körbe kezdtem, hogy ezúttal valóban a legjobb időt futhassam.

****

Unottan ültem hotelszobán erkélyének kellemesen meleg padlózatán. Körülöttem boros üvegek hevertek, míg egyet igen erőteljesen szorongattam. Másik kezemben a – talán -, harmadik füves cigimet szívtam, s a lemenő nap sugarait figyeltem, miközben a város zaját hallgattam. Tisztán hallottam, hogy vagy öt percen keresztül verte valaki az ajtót, de magasról tettem rá, s tovább ültem önsajnálatom közepette.

- Haver, megértem, hogy lapátra tettek, de attól még ajtót nyithatnál két slukk között – hallottam meg legjobb, mondhatni, egyetlen barátom hangját. Edét.

- Visszatalált hozzád a menyecskéd? – húztam meg vörösboros üveget.

- Csupán egy üzenetet hagyott, hogy szükséged lehet rám – ült le velem szembe. Ám ő inkább a kényelmes fonott szófát választotta a kemény föld helyett. – Szóval elmondod, hogy mi is történt?

- Nem fogok nyavalyogni.

- Most is azt teszed valójában, annyi különbséggel, hogy kussolsz, és csak magadat ostorozod.

- Elhagyott – jelentettem ki. – Ezen nem lehet mit ragozni.

- Átbasztad?

- Nem – háborodtam fel azonnal. – Melanie óta nem volt más, de azt tudod. Minden remekül ment – nevettem fel. – Túl szép volt.

- Biztosan volt valami oka, ami miatt csak így itt hagyott.

- Igen, van egy kibaszott ok, amit a te feleséged baszik elmondani – szívtam mélyen magamba az utolsó slukkot. – Tudom, hogy tudja. Látom rajta, engem senki sem tud átcseszni.

- És amiért nem mondja el neked, azonnal leiszod magad, és teleszívod az agyad? Azt hittem, hogy leszoktál ezekről.

- Hát amint láthatod visszaszoktam.

- David…

- Mi a fasznak emlegeti mindig mindenki őt? – horkantam fel. – Ő csak egy kicseszett pénzeszsák, aki dirigálni tud, de semmihez nem ért. Leszarom, hogy mit mond, mit tesz. Jelenleg ez megnyugtat.

- Amíg szívod, és pár óra múlva el nem múlik a hatása.

- Ed, kinek a pártján állsz? – feküdtem a hátamra, és az eget kezdtem el bámulni.

- A magamén. Rohadtul nem szeretnélek elvonón látni. Tudomásom szerint abbahagytad már jó pár éve az ivást és a füvezést is, szerencsére orvosi segítség nélkül. Minek van most szükséged erre a sok szarra? Felnőtt vagy, egy huszonhat éves normális ember, akinek meg kellene oldania a problémáit, és nem elmenekülni előlük.

- Nem menekülök én sehova – ráztam nemlegesen a fejem.

- Gyerekesen viselkedsz – jelentette ki.

- Mintha te egy minta pasi lennél.

- Legalább nem menekültem szerekhez.

- Beleszerettem. Felfogtad? – ültem fel hirtelen, így már szemtől szemben voltunk. – Megbolondított az a boszorkány. Teljesen elcsavarta a fejem, ellopta a szívem, és darabokra törte azzal, hogy elhagyott minden szó nélkül. Kaptam egy búcsú éjszakát, amely csodás volt, de csak volt.

- Még sohasem hallottalak így beszélni.

- Én se magam, elhiheted, hogy őszinte vagyok. Te tudod a legjobban, hogy egy dugás sose számított, de vele minden más volt, annak ellenére is, hogy az elején mennyire utáltuk a másikat.

- Szerintem azaz utálat csak egyoldalú volt. Egyszerűen ő csak nem hagyta magát.

- Kemény a csaj – húztam féloldalas mosolyra szám. – Imádtam. Annyira vad volt. Vele éltem, és nem gondoltam egyetlen egy szar cuccra sem.

- Azt mondta El, hogy azért sikerült vele is kissé élvezned a füvet.

- Mennyire petykás … - szűrtem fogam között. – Igen, de csak sütemény volt. Nem akartam rászoktatni, és én sem akartam nagyon esélyt adni arra, hogy újra a rabja legyek.

- Még is sikerült.

- Ha itt lenne, nem fordultam volna ezekhez.

- Nem foghatod mindig másra a dolgokat, haver.

- Ed, hozd vissza nekem. Vagy csak derítsd ki, hogy hova is ment – álltam fel, és a korláthoz sétáltam. – Meg kell találnom azt az imádott boszorkányt. 

- Mit vársz tőlem?

- El tudja, hogy merre van. Nekem sose mondaná el, szedd ki belőle – vontam vállat.

- Harry, tudod, hogy mi a helyzet közöttünk.

- Félredugtál, ő megharagudott rád, és beadta a válópert, amit még mindig nem írtál alá – foglaltam össze a dolgokat. – Itt az esély, hogy újra beszéljetek, mint normális emberek, és esetleg, tudod, szóba hozhatnál engem és Ninát is.

- Te messze nem vagy épelméjű – nevetett fel, s mellém állt.

- Nagyjából a negyedik cigim szívom – feleltem.

- Ideje lenne abbahagynod.

- Ne terelj. Megteszed?

- Tudod, hogy a legjobb vagy, de ilyet még te se kérhetsz tőlem – ellenkezett.

- Ugyan már. Egy idő után a bugyijába juthatnál megint – gyújtottam meg a szálat.

- Oké, elég. Több tiszteletet, a feleségemről beszélsz – kérte ki magának igen nagy éllel hangjában. – Amennyit tudok, megteszek az ügy érdekében, de csak is normális kereteken belül.

Kijelentésének hallatán széles mosoly terült szét arcomon, minek örömére beleszívtam a cigarettámba, s tovább bámultam vele együtt csendben a színes égboltot.