25.rész*Csokoládé

Ébredésem igen kellemesre sikeredett. Ölelő, meleg karok voltak körém fonódva, míg hátam szabad felületét csiklandozta a mögöttem alvó személy kiengedett levegője. Ajkaim mosolyra húzódtak, ám szemhéjaimat továbbra sem nyitottam fel. Kezemet övére simítottam, s ujjai közé fűztem enyéimet. Finoman megszorította, amely arról tanúskodott, hogy még ébren volt.

Még közelebb bújt hozzám, nyakamba csókolt, s édes köszöntő szavakat motyogott bőrömbe kora reggeli rekedtes hangján. Lassan fordultam felé, és néztem bele csodásan izzó, zöld íriszeibe. Alsó ajkamat beszívtam, mire orrával megbökte enyémet, ajkaimat pedig sajátjaivá tette. Meztelen testünk egybesimult, miközben lábamat csípőjére húzta, s hátára fordult, ezzel elérte, hogy csípőjén ültem. Csókunkat én szakítottam meg. Homlokom övének döntöttem, mélyen szívtam magamba a levegőt, ujjamat végigvontattam enyhén borostást arcélén.

- Jó reggelt – suttogtam.

- Még jobbá tehetnénk – smaragdjait az én kékségembe mélyesztette, ajkait pajkos mosolyra húzta.

- Ne legyél telhetetlen – nyomtam csókot ajkaira, s leszálltam róla. – Készülnünk kell, ha nem akarunk elkésni – húztam át fejemet a tegnap viselt pólóját. Hirtelen megragadta csuklóm, és újra maga mellé rántott.

- Szóltam tegnap Elnek, hogy kelten minket indulás előtt fél órával – magyarázta. – Szóval, vegyük le ezt az aggató anyagdarabot – kezdte el feszegetni, mire a póló reccsent.

- Harry – szóltam rá. – Bírjál magaddal.

- Nehéz, amikor tudom, hogy semmit sem viselsz a felsőm alatt – szórt puszikat nyakamra.

- Kérlek, ne legyél ennyire falánk – kuncogtam.

- Kibaszott nehéz ellenállnom neked, és, hogy őszinte is legyek, szándékomban sem áll – nézett mélyen szemeimbe, majd ajkaim után kapott nagy hévvel.

Lábaimat szétfeszítette övéivel, a felsőjét lerángatta rólam. Állatként viselkedett. Vadsága meglepett, még is tetszett. Még mindig voltak kételyeim vele szemben, ám engedtem neki. Mindent engedtem neki, amit csak szeretett volna. Szívem őrült hevességben vert, mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt, míg ujjaim göndör, hosszú tincsei között kalandoztak.

- Ébresztő fiatalok – dübörgött a nő az ajtónkon.

Harry morgolódott, majd arcát a párnába temette, míg én csak nevettem a helyzeten. Éreztem merevedését, amely kissé akár kínossá is tehette volna a helyzetet, még sem így volt.

- Harry, Nina – szólt újra Ellie.

- Ébren vagyunk már – kiabált ki Haz.

- Remek, akkor engedjetek be – közölte kissé éles hangnemben.

Rajtam elterpeszkedő férfi azonnal rám kapta tekintetét, mire az én mosolyom csak még szélesebbé vált.

- Mit akarsz? – kérdezett vissza.

- Nem így szeretném megbeszélni – nyomatékosította.

- A francba – hunyta le szemhéjait kis időre Harry, majd újra rám nézett. – Este itt folytatjuk – puszilt meg, s mászott le rólam.

Sietve magára vett egy bokszert, míg én fehérneműbe bújtam, és egy fürdőköntösbe. Harry lépkedett az ajtóhoz, fordította el a zárat, és engedte be rajta Elliet, akinek a kezében egy süteményes doboz volt.

- Sütit kapunk? – vonta egyből kérdőre, és ragadta meg a fehér dobozt Harry.

- Nem, nem, legalábbis nem most – próbálta visszaszerezni, de már késő volt, mert a srác türelmetlenül nyitotta fel.

- Ó, gondoltál rám, igazán aranyos vagy.

- Harry, nem kellene a verseny előtt, és nem ezért jöttem – magyarázta, s a kanapé felé intett, melyre leültünk ketten, míg ő velünk szemben. – Martin vérben forgó szemekkel keresett fel, hogy beszéljek veletek. Csak, hogy tudjátok, David tud az éjjeli kicsapongásotokról.

- Teszteltük az autót – majszolt el egy süteményt, hatalmas vigyorral arcán Haz. – Kérsz? – nyújtotta felém, mire egy kis darabot letörtem magamnak. Furcsállva vizsgáltam, majd végül helyeztem számba a darabot.

- Szerencsétek van, hogy David hazautazott – nézett ránk. – És elég legyen, nem kell, hogy beálljatok verseny előtt.

- Mi van? – köhögtem a megakadt süteménydarab miatt.

- Ugyan, édes, ne mondd, hogy még nem ettél ilyen kis finomságot – nézett rám H.

- Fű, fű van a süteménybe?

- Az. Azt hittem, hogy tudsz Harry szokásairól – szaladt El homloka ráncba.

- Ebbe semmi rossz nincs – próbált meg érvelni, de én csak felemelt kezekkel a fürdőbe vonultam.

Hideg víz alatt álltam pár percen keresztül. Sikeresen összeszedtem a gondolataimat, mire a törülközőt testem köré tekertem. Hajamat leengedtem, s már vissza is sétáltam a nappaliba, amely már az üresség töltötte meg. Tovább haladtam a háló felé, ahol is Harry várt. Süteményes doboz az ágyon hevert, s megnyugodtam, hogy több nem hiányzott belőle.

- Beszélhetünk? – kérdezte, ahogyan a csomagomhoz léptem.

- Persze, hallgatlak – mondtam, s magamhoz vettem pár darabot.

- Nem vagyok drog függő.

- Igen, gondoltam, mivel most először láttam nálad – teljes nyugodtsággal mutattam rá a dologra.

- Akkor, nincs harag? – lépett mögém, és ölelt át.

- Nincs, de csak akkor, ha megígéred, soha nem is válsz függővé – pillantottam vállam fölött rá.

- Meg – nyomott csókot arcomra. – Kérsz egy kicsit?

- Harry, versenyünk lesz – korholtam finoman. – Indulj zuhanyozni és öltözni – taszigáltam kifelé.

- Csókszit kapok? – csücsörített, mire hangosan felnevettem, ajkaimat övéi ellen nyomtam, az ajtót pedig becsuktam.

Visszaigyekeztem a ruháimhoz, amelyeket magamra is kapkodtam. Szandálomat előkerestem, felvettem, majd kissé összerámoltam a szobát, amíg a srácra vártam.

****

A hotel bejáratánál újra fotósokkal találtuk szembe magunkat, ám hasonlóan, mint a múltkor, testőrök segítségével pillanatok alatt eljutottunk az autóhoz. Szerencsénkre apám nem várt ránk, bár tudtam, hogy a pályán úgy is ránk talál. A tegnapi kikelése nagyon is új volt számomra.

- Ne agyalj ennyit, árt a szépségnek – fogta meg a kezem Harry. – Minden rendben lesz.

- Könnyen beszélsz. Egy egész sütit magadba nyomtál, egyértelmű, hogy semmi nem érdekel.

- Egyél – nyomta az orrom alá a dobozt. – Egyél meg csak egyet.

Nagyokat pislogtam rá, míg ő csak várta, hogy elvegyem azt az egy nyamvadt süteményt. Féloldalasan mosolygott rám, mire felsóhajtottam, s mindegy alapon magamhoz vettem egy szeletet. Árgus szemekkel figyelte, ahogyan számhoz emeltem, s leharaptam egy kis darabot. Finom, csokoládé ízesítése azonnal megőrjített, miközben elfelejtette velem, hogy még mi is lapult a falatnyi édességben.

Míg én eltűntettem a süteményt, addig meg is érkeztünk a pályára. Kiszálltunk, amint pár korty vízzel leöblítettem az ételt. Harry kézen fogva vezetett a garázsunkhoz, ahol már apám is jelen volt.

- Végre, hogy ideértek az éjszakai száguldozók – jegyezte meg komoran.

- Martin, fogd be – sziszegtem, mire szemei elkerekedtek.

- Az apád vagyok, annak megfelelően kellene nevezned.

- Úgy hívlak, ahogy megérdemled, és ha nem haragszol, öltöznünk kell – hagytam ott, és mentem az öltözőbe.

Hangosan csaptam be magam után az ajtót, és már öltözni is kezdtem, miközben egy újabb süteménydarabot vettem magamhoz.

- Na, idefigyelj, kisasszony – rontott be Martin. – Nem hagyhatsz csak úgy ott, amikor éppen hozzád beszélek. Tudok arról, hogy tegnap éjjel azzal a Styles gyerekkel furikáztatok a pályán. Nem megengedett az ilyen viselkedés. Mélységesen csalódtam benned! Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Akár le is tartóztathattak volna, feltudod fogni, hogy mit beszélek?

- Nem vagyok hülye – keltem ki magamból.

- Mi lesz a következő, drogoztok?

- Elég legyen – fogtam meg fejemet. – Csak, csak fogd be, kérlek. A saját életem, megtudom hozni a saját döntéseim.

- Hatalmas pofáresés lesz.

- Nem ismered. Fogalmad sincs arról, hogy ki is ő – komolyan jelentettem ki. – Ha elbaszom az életem, csak a saját hibám lesz! Nem fogom hibáztatni őt, ahogyan te tetted azt anyával! – ahogyan felkiáltottam, arcomon csattant a keze, mire enyémét oda is kaptam.

Könnyes szemekkel, hatalmasakat pislogtam. Hirtelen Harry termet mellettem, aki ordibálni kezdett, ám nem hallottam szavait. Megvetően, homályos tekintettel méregettem azt az embert, aki az apámnak merte nevezni magát.

Pillanatok leforgása alatt sikerült Harrynek kitoloncolnia a helyiségből, így már csak ketten maradtunk. Szorosan vont karjaiba, miközben azt kérdezgette, hogy minden rendben van e velem. Aprót bólintottam. Ajkaimra csókot lehelt, majd pár kedves szóval illetett, s elengedett. 

- Készen állsz? – nézett rám az autóban ülve már Harry, hatalmas vigyorral, amelyet viszonoztam.

- Készen – feleltem nevetve.

Pár szelet még elfogyott a csokis finomságból, mielőtt is az autóba kerültünk volna. Gondolataim csak is akörül forogtak, hogy az utolsó verseny, hogy mennyire jó. Egyikünk sem foglalkozott senkivel, egyedül, ami számította az a sebesség volt. Azaz őrült tempó, amellyel haladtunk egyik kanyarból a másikba, míg a visszapillantóban Mark autója villant meg.

Harry jobban a gázra lépett, és tudtam, hogy már túlmentünk azon a bizonyos határon, ám azt is tudtam, hogy magasról tettünk rá mind a ketten. Nevettünk, egy-egy megcsúszásnál felnevettünk. Rádión folyamatosan a csapatmérnök hangja hallatszott, ahogyan próbálta Harryt nyugodtabb tempóra bírni, ám nem sikerült neki. Egy gomb megnyomásával megszüntette a srác a kapcsolatot, s már is újra, valóban csak mi ketten voltunk, és az őrült tempó.