22.rész*Megdöbbent emberek

Fájdalmasan nyögtem fel, amikor is telefonom hangosan jelezte; ideje felébredni. Hátamra fordultam, kinyúltam a készülékért, és határozott mozdulattal tettem arról, hogy elhallgasson. Szemhéjaim még mindig csukva voltak jó pár perc erejéig, majd végül mély sóhajt követően kinyújtóztam, és felültem. Semmi kedvem nem volt a naphoz. Tudtam, hogyha meglátom azt a férget, péppé verem arcát.  

Nap fénye megvilágított, s azzal együtt eszembe jutott az éjszaka. Azaz éjszaka, amelyen Ani, Nina közölte, hogy felbontatta a szerződést. Még mindig hitetlenül ültem, s meredtem magam elé. Este forró csókok csattantak el közöttünk.

Teste szorosan az ajtó és közém szorult. Keményem nyomom saját testem az övé ellen, amelynek eredménye kéjes nyögése. Nyelve édes, kecses mozgásban van enyémével. Kezem már régen testének karcsú íveit fedezi fel lenge kék felsőjének anyaga alatt. Lélegzete, mellkasa emelkedése igen szapora.

- Megőrjítesz – motyogom, mire csak fürtjeimet kissé meghúzza.

Nem felel. Ágyékát enyémének nyomja, nyögök, ahogyan ő is. Édes, finom. Kínzás már csak annak gondolata is, hogy el kell hagynom őt, hogy itt kell hagynom őt.

Kezeim derekáról lejjebb vándorolnak, fenekébe markolok, mire fejét hátraveti, így szám nyakára vándorol. Nem szívom ki, hiszen az egy olcsó jele annak, hogy egy lány jól érezte magát – teljesen lényegtelen, hogy mennyire időtartamig. Puha csókokkal halmozom el, nyelvemmel kényeztetem, míg újra ajkaira nem vándorolnak enyémek.

Szívem hevesen ver, lélegzetem néha-néha kihagy. És tudom, tudom, hogy ő más, és most itt a közhelyeket mindenki elfelejtheti. Nina egy csodás lány, akiről olyanokat feltételeztem, amelyet valójában sohasem néztem volna ki belőle. Túl ártatlan ahhoz, hogy egyszerre több vasat tartson a tűzben.

Lejjebb simítom kezeimet, combjait megmarkolom, és csípőmre húzom őket. Azonnal körém fonja hosszú, feszes lábait, és tovább csókolt. Átcsókoljuk egymást a hosszú éjszakába, és ez az ígéret, amely csak éltet.

Megfordulok, az ágya irányába lépek, míg oda nem érek, és finom lefektetem rá. Csókunkat egy pillanatra sem szakítom meg, hiszen ajkai mézédesek. Úgy támaszkodok, hogy tökéletes rálátásom legyen testére, amelyet szemügyre is veszek, ahogyan eltávolodok tőle pár perc után.

Tekintetünk találkozik. Nagyot nyel, kis kézfejét arcomhoz emeli, tenyerét rásimítja, én pedig minden nehézség nélkül hajolok bele, és adom át magam kézmozdulatának. Egy olyan apró gesztusnak, amelyet még soha senkitől sem kaptam.

Nagyokat, ártatlanul pislog fel rám, mintha egy ártatlan kislány lenne, aki most először van ebben a helyzetben. Igyekszem ezt mielőbb megszüntetni benne, így lejjebb hajolok, lassú csókba hívom. Ujjai újra rátalálnak tincseimre, én pedig ágyékomat övé ellen nyomom. Combjait széjjelebb tálja előttem, csókot jobban elmélyítem.

Ujjaim ismételten felsője alá vándorolnak, és felfelé haladnak. Önelégült mosollyal az arcomon tudatosul bennem, hogy melltartót nem visel, így kebleit minden akadály nélkül foghatom meg. Gyengéden megmarkolom, ám a csókot eszem ágában sincs abbahagyni. Egyre hevesebbek vagyunk, viszont ruhák még nem kerülnek még le rólunk.

- Harry – ejti ki nevemet. Kezemet megfogja, és piruló arccal kivezeti felsőtestét takaró textil alól. Kislányosan néz fel rám, amelyen halványan elmosolyodom. Ujjammal megcirógatom arcát.

- Mondjad – nyomok puszit orra hegyére. Felkuncog.

- Mintha tinik lennénk – kislányos, bájos.

- Te az is vagy – állapítom meg komolyan, de egyáltalán nem lenézően. Sokkal értelmesebbnek vélem, mint az ő korában lévő lányokat. – Menjek, vagy maradhatok? – tudom, hogy ennyi volt, és semmi más nem fog történni.

- Magamra hagynál? – bátortalanul teszi fel a kérdését.

- Persze – puszilom meg arcát ezúttal. – Reggel találkozunk – állok fel, ő pedig követ. – Jó éjszakát, Ani.

- Neked is, Harry – nyomok csókot még utoljára ajkaira, és az ajtó becsukódik mögöttem. 

Ásítva másztam ki az ágyamból. Magamhoz vettem pár ruhadarabot és átsétáltam a fürdőbe. Húgom szobájára pillantottam, s az ajtó csukva volt. Tudtam, hogy sehova sem ment, mivel éjszaka többször is ellenőriztem.

Nyugodtan álltam be a zuhany alá, ám hosszadalmasabb időt nem szándékoztam ott tölteni. Pár perc után már a fogaimat mostam, majd öltözködtem. Amint minden megvolt, hajamat csak ujjaimmal áttúrtam, és már mentem is tovább a konyhába.

Lakosztály csendes volt, így abban a tudatban voltam, hogy mindenki aludt, amíg Ani ajtaja ki nem nyílt. Tekintetemet azonnal vonzotta. Csodásan nézett ki, pedig csupán egy egyszerű ruhát, és csizmát viselt. Haja egyenesen volt kiengedve, míg sminket szokásához híven, nem viselt.

- Jó reggelt – köszörülte meg kicsit a torkát, amely igen halk volt.

- Neked is – köszöntöttem. – Kávét esetleg?

- Inkább teát – mosolygott zavartan.

Átsétáltunk a konyhába, ő helyet foglalt, én pedig neki is álltam elkészíteni az italokat. Csend volt, és kínosnak éreztem, amely velem nemigen történt meg azelőtt.

- Jól vagy? – törte meg végül a jeget.

- Persze – feleltem gépiesen.

- Harry, engem az igazság érdekel – nem hagyta annyiban, így bólintottam, és a csészét elé csúsztattam, majd leültem.

- Eléggé szar érzés a tudat, hogy a húgomat az a féreg megfektette – mondtam ki kereken.

- Ne beszélj róla így – mondta, mire azonnal rákaptam tekintetem gőzölgő italomról. – Mármint, Gemmáról.

- Fogalmam sincs, hogy miért is becsüli le ennyire magát.

- Harry, nem gondolod, hogy példa voltál a számára? Oké, te pasi vagy, jöhetnek az érvek minden oldalról, de akkor is te vagy az idősebb tesó, akinek példát kellett volna mutatnia a kisebbnek. Nincs testvérem, viszont véleményem szerint így kellene lennie.

- Igazán okos vagy.

- Nem okosság kérdése, csupán tények – sóhajtott fel.

- Rád hallgat – mondtam. – Esetleg nem beszélnél vele? Biztosan jobban megértenétek egymást. Esetleg elmagyarázhatnád neki, hogy mennyire is helytelen volt az, amit csinált.

- Biztos, hogy múlt időben kellene beszélnünk?

- Remélem, hogy világossá vált a számára, hogy rohadtul nem szeretném meglátni többet annak a féregnek a közelében.

- Gondolom, ma alszik, így nyugodt lehetsz – ivott bele italába. 

- Biztos, hogy elmész? – tettem fel a kérdést félve, minek hallatán megfeszült.

- Ez a kapcsolat még mindig nem normális közöttünk.

- Ugye tudod, hogy válasznak a közelében sem ér ez a kijelentés? – húztam féloldalas mosolyra szám.

- Harry, aláírtam, nincs vissza út.

- Fogalmad sincs, hogy kivel is beszélsz. Maradni akarsz? Maradsz is.

- Kapsz egy férfit magad mellé, minden rendben lesz. Amúgy sem a kedvencem a sivatag – húzta el megjátszva ajkait. - Mennyi az idő? Kilencre ott kellene lennünk.

- Bassza meg – ugrottam fel. – Két percünk van.

Mindent ott hagytunk, ahol volt, és már rohantunk is. Még mind a ketten visszasiettünk a szobánkba a fontosabb dolgainkért. Bejáratnál vártam meg, bezártam magunk mögött az ajtót, és igyekeztünk is a felvonóhoz.

- Biztos rendben van az, hogy bezártad a saját húgod? – fordult felém már a szerkezetben.

- Az ő érdekében.

- Nem vagy ésszerű – rázta lemondóan fejét.

- Lehetséges, de most akkor is ott marad. Aludja ki magát, úgy is beszélgetésem lesz vele, ami biztosan fejfájást fog okozni neki.

- Nem lennék Gemma helyébe – sóhajtott fel.

- Én is jobban élvezem, hogy nem a húgom szerepét kaptad – jelentettem ki őszintén.

- Mocskos vagy – lökött vállon nevetve.

Az ajtó kinyílt előttünk, s mind a ketten megdermedtünk. Ani félénken nézett fel rám, mire én derekánál fogva közel vontam magamhoz.

- Nem értem, hogy mi történt – mondtam neki őszintén. - Ha szeretnéd, szólok valakinek – pillantottam vissza az újságírókra, akik már bennünket figyeltek az üvegen keresztül.

- Minden rendben – mosolygott halványan.

Teljesen magamhoz húztam, ahogyan lassan haladtunk előre. Napszemüvegét orrára csúsztatta, s kezét mellkasa előtt fonta egybe. Ajtót kitártam, és együtt léptünk ki a tömegbe.

- Kérem, álljanak arrább – erőteljesen mondta az egyik biztonsági, s a többivel együtt kis utat csináltak nekünk az autóig.

Mind a ketten lehajtottuk a fejünket, a felénk áramló kérdések felett pedig szemet hunytunk. Gyorsan rántottam fel az ajtót, és engedem magam elé a lányt, aki sietve mászott be, és csúszott arrább. Követtem, és magam után becsaptam az ajtót. Felsóhajtottam, és a lányra néztem, aki mereven bámult. Követtem tekintetét, s döbbenten figyeltem az előttünk ülő személyre.

- Mit keresel itt? – tette fel a mellettem ülő lány furcsállva a kérdést.

Ps.: Először is, köszönöm a normális véleményeket az előző részhez! Másodszor viszont üzenem a kedves névtelennek, hogy a rész minősége, nem a hosszától függ!! – véleményem szerint, de ha máshogy gondoljátok, írjátok le nyugodtan. Írhatnék itt minden részben 10 oldalt word a/4-es méretben, ha a fogalmazás, ha a cselekmény egyenlő lenne a nullával – persze, ezzel kapcsolatban is lehet véleményeket írni. EMBER vagyok, és NEM pedig GÉP, aki naphosszat a laptop előtt ül és gépel. Általában leülök, amikor kedvem és időm van, majd nagyjából – ha csak az írással foglalkozom-, egy óra alatt be is gépelem a kitalált részt. Ismételem, EMBER vagyok, akinek van élete, amely igen keményen befolyásolja az írást. Ha szar kedvem van, nincs kedvem írni. Attól, hogy a csoportba, vagy itt nem írok, nem siránkozok, nem, nem tejszínhabos fagyi kehely az életem, cseresznyével a teteén. Ezzel senkit sem szeretnék megbántani, csupán gondoltam tisztázom, ha esetleg valaki azt hitte volna, hogy valaki helyettem gépel, és találja ki a dolgokat, vagy egy gép esetleg ..haha.. Igen, tudom, hogy akkor nem kéne ennyit vállalnom, blabla, én még is, sőt jelenleg újabb két történet fogalmazódott meg bennem.. de mindegy is.. nehogy szó érje a ház elejét: nem kezdek bele. Nem leszek felelőtlen, bár szerintem nem panaszkodhattok, mert ahol ti jelen vagytok – megjegyzések, érdeklődés -, oda hetente írok.Tudom, hogy hosszú lett, de ez most így megfogalmazódott bennem. Nézzétek el, vagy kössetek belém.. mindegy. Hajnal van, szóval, ha van benne hiba, közlöm London, hajnali 2:10. És nem szokásom átolvasni azt, amit kiadok a kezeim közül, mert magamat ismerve tuti átírnám. Kövezzetek meg. :D Na mindegy ez is… a következő egy hét múlva, vagy előbb, nem tudom… majd, ha lesz elegendő hosszúságú ötletem….Lehet, hogy kicsit bunkó lett, de legalább őszinte, és nem seggnyalás, ahogyan pár bloggerleányzó oldalán az menni szokott. Imádlak benneteket, de az ilyen értelmes megjegyzések mint az a kedveske is, kiakasztanak pillanatok alatt. Akinek nem inge, nem veszi magára... Csókszi. xx