17.rész*Itt és most

Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy oda ne menjek, s kecsesen mozgó csípőjénél fogva magamhoz ne húzzam. Nem tagadom, hogy kellően felizgatott már csak azzal is, hogy rázta magát a forró ütemre, annak a féregnek. Féltékeny lettem volna? Lehetséges, már magam sem tudom, hogy mit is érzek. Az biztos, hogy a zuhany alatt történtek óta is csak vágyódom utána, forró teste, édes hangja után.

Melanie mozgatta csípőjét előttem állva, ezzel feneke ágyékomhoz simult. Mosolya önelégült volt arcán, mire csak még biztosabban nyomta ellenem magát. Felhajtottam még pár pohár whiskyt, majd visszavezettem tekintetem a lányra, aki továbbra is Mark karjaiban volt.

Tekintete mélyen vésődött a srácéba, miközben táncunk egyre jobban felhevült. Fejét hátra vetette a srác vállára, míg a csípőjén pihenő kezeire csúsztatta sajátjait.

- Táncolunk – húzta végig ajkait államon Mel, míg kezét seggemre vezette.

Gondoltam, hogy akkor hát szórakozzunk. Lehúztam poharam teljes tartalmát, kézen ragadtam a lányt, és bevezettem a fülledt, meleg, vonagló tömeg közé. Erősen húztam magamhoz, ám tekintetemet egy pillanatra sem szerezte meg. Szemem világa csak is Aninak járt. Az előttem, erősen vonagló lány, a száját, nyakamra nyomta. Semmi hatást nem ért el vele, de hagytam. Fogalmam sincs, hogy mikor is váltam annyira érzéketlenné, hogy egy nő ne indított volna be, de mostanra be kellett látnom, hogy azzá váltam nagyon. Egy érzéketlen bolonddá. 

Huszon hat éves létemre elértem odáig, hogy mindenféle jött-ment nők nem izgatnak fel. Mel arcán igazán láttam a vágyat, már amennyire az érzelmeket le tudtam olvasni arcáról. Régen megfogadtam magamnak, hogy sohasem fogok bedőlni újabb nőni szépségnek, s ez remekül sikerült is, egészen addig, amíg Nina meg nem jelent.

Bármennyire is tiltakoztam mindig is iránta, bármennyire is bunkóskodtam vele, be kellett vallanom magamnak is, hogy egy tökéletes – számomra legalábbis – lány. Nem mondom, hogy hosszabb időre is terveznék vele, hiszen a kapcsolatok messze állnak tőlem, egy ideje.

Tekintetem továbbra is a lány enyhén széles csípőjén voltak, s kerek, formás, tenyerembe tökéletesen simuló fenekén. Arca túl közel volt ahhoz a mocsokhoz, s a düh csak úgy elárasztott ennek felismerésére. Minden vágyam az volt, hogy odamenjek hozzá, s elrángassam messze, messze ettől a mocskos helytől, attól a mocskos embertől.

- Merre jársz? – dorombolta a lány fülembe, miután nyelvét végigvontatta nyakamon.

- Mel, ezt most ne – szorítottam meg derekát.

- Ugyan már édesem, érzem, hogy kívánsz – markolt rá péniszemre, mire szemhéjaimat lehunytam. Ajkaimat összeszorítottam, majd lenéztem a lányra. – Melanie, fogd vissza magad – sziszegtem.

- Ne szórakozz velem – puszilgatta arcom, mire szemeim újra a távolba táncoló lányra vándoroltak, aki hasonlóan engem nézett.

Hiába volt sötét, enyhén füst, s a villódzó fények, pontosan láttam a csalódottságot csodás, kék szemeiben. Kezei Mark vállán voltak, míg a srác ara a másik oldalon, így nem láthatta, hogy tekintetünk egybeforrt. Már egyáltalán nem, azaz életvidám lány állt előttem, aki percekkel azelőtt. Egyik kezével megtörölte arcát, ebből azonnal leszűrtem, hogy könnyei kegyetlenül utat törtek maguknak.

Sohasem hatott meg, ha egy lányt sírni láttam, hiszen évek felépítettem egy falat magam köré, aminek köszönhetően érzéketlen paraszttá váltam. Ám akkor ott, minden szertefoszlott, s csak is az érdekelt, hogy az a lány ott miattam sírt. Valamit sutyorgott Mark fülébe, majd kiszakadt karjaiból, s a hátsó folyosó irányába indult.

- Hova mész? – háborogva kérdezte Mel, amikor is elszakadt tőle.

- Mindjárt jövök – ennyit feleltem, s könnyedén hátat fordítva neki, hagytam el a helyszint.

Mit sem törődve az emberekkel törtem előre, s löktem félre mindenkit, hogy mielőbb a lányt utolérhessem. Hátul, az alig zajos, gyér fénnyel megvilágított folyosón láttam távolodó alakját, mire hasonlóan futólépésekben igyekeztem utána. Nem értettem, hogy azokban a gyilkos tűsarkúkban hogyan is tudott olyan tempót tartani. Csodáltam.

- Hé, állj már meg – ragadtam meg a kezét, s a falnak taszítottam a folyosó végén. – Ne sírj, kérlek – töröltem le egy éppen legördülő kövér cseppet.

- Miért csinálod ezt? – hangja megremegett. – Menj vissza hozzá, és hagyj békén, kérlek.

- Nem, nem megyek – ellenkeztem. – Miért jöttél el Markkal?

- Semmi magyarázatot sem kell neked mondanom – nézett oldalra, a földre.

- Valóban nem kell – feleltem. – De annyit kérek tőled, hogy ne kínozzuk tovább egymást.

- Hallod te magad? – nézett szemeimbe. – Neked jelent meg azután a műcsajod, hogy engem meghúztál a zuhany alatt.

- Ne beszélj így rólunk – lettem dühös, szavainak használata miatt. Dühített, hogy egy kibaszott dugásnak vélte csak azt az örömteli időszakot, amikor is együttvoltunk. – Több volt, mint egy egyszerű menet, Ani.

- Többet, soha többet nem dőlök be neked – törölte le kézfejével arcát, míg sminkét kissé el is kente. – Egyetlen szavadat sem fogom elhinni többé, és beszélni sem akarok veled.

- Ne legyél gyerekes – horkantam fel.

- Húsz éves vagyok, megtehetem, de te nem – bökött mellkasomra. – Kibaszottul tudnod kellene, hogy mit is kezdj magaddal. Nem játszhatod örökké a sértett, beképzelt tuskót, aki csak az autóversenynek él, miközben minden éjjel más lányokat dönt meg.

- Legalább van életem, és kibaszottul élvezem – mentem még közelebb hozzá, mire mellei, feszes mellkasomnak nyomódtak. – Sőt, hogy tudd, veled is kibaszott nagyot élveztem. Imádtam minden pillanatát, és, hogy őszinte legyek veled, újra csinálnám, akár itt és most.

- Ne csináld ezt – gyengült el, s vállamnak döntötte fejét, míg én csípője köré fontam karjaim. – Belefáradtam Harry. Az elején viták, ellenszenvek voltak, most meg hirtelen minden felborult, és akarjuk egymást. Ez nem normális. Barátnőd van.

- Nem a barátnőm – fújtattam.

- De valami akkor is van közöttetek, akkor is itt van, és veled van, veled egy szobában, egy ágyban, a napja minden percét veled tölti, kissé furcsa, ha mégsem a barátnőd – nézett újra szemeimben. – Bevallom, csodás volt az a pár illúzióba ringató perc, de eltelt, ez a valóság, ez a valóságod, és az enyém, nem pedig a miénk – bontakozott ki karjaim közül, s elszaladt, míg én kővé dermedve álltam ott, s meredtem utána.

Mérgemben felordítottam, majd a falba ütöttem, s megfordultam. Visszaigyekeztem a bárba, majd megkerestem Melaniet, akit a bárpultnál találtam meg iszogatva.

- Gyere, megyünk – ragadtam meg kissé erősen felkarját.

- Hé, mi történt? – tipegett magas sarkaiban. – Harry, ez fáj.

- Pofa be – mordultam rá, s kiráncigáltam az épületből egyenesen egy taxihoz. Bediktáltam hotelunk címét, és amint elindult már hátra is dőltem feszülten.

- Én maradtam volna még – dünnyögött magába.

- Mondd annak, akit érdekel – vágtam oda flegmán.

Kisebb dugóba keveredtünk, amelyből hamar elegem is lett, így a sofőrnek előre toltam egy összeget, és a lányt már ki is ráncigáltam magam után.

- Megőrültél? – visított, amint a hideg eső bőréhez ért.

- A picsába – álltam meg, s ránéztem. – Ne hisztizz!

Félve nézett rám, s azután már lelkesen követett, úgy, mint régen. A hotel előcsarnokába belépve, egyenesen a lifthez húztam. Benyomtam a megfelelő emelet gombját, s vártunk. Megérkezve, újra felkaron ragadtam, s lakosztályunkig meg sem állva vezettem, majd löktem be annak ajtaján.

- Mark – hallatszott, egy kéjes nyögés, amely megcsapta fülem.

- Lám-lám, a szende szűz is örömre talált – nevetett fel Mel.

- Kibaszottul fogd be a pofád – hördültem rá, s még erősebben fogtam meg.

Név további kántálása hallatszott, amely teljesen elborította eszemet. Melaniet belöktem szobám ajtaján, s kegyetlen módon, bosszúéhesen neki is estem.