16.rész*Üresség

Újabb versenyhétvégét tudhatunk magunk mögött, amelyen Harryvel szinte nem is kommunikáltam. Beültem mellé, s azonnal visszafelé kezdtem számolni, hogy mikor is szállhatok ki a járműből. Rosszul voltam a közelében, s ezt ő is tudta. Ő maga sem erőltette a beszédet, inkább csak szokásához híven kissé lekezelően közölt pár dolgot.

Melanie napjainknak szilárd részvevője lett. Egyértelmű volt, hogy komoly múlttal rendelkeznek Harryvel, amelyet pontosan még nem sikerült megtudom, ám belefáradtam már most az egészbe. Amikor csak tudom, kerülöm őket. Külön szobát kérvényeztem magamnak, ám elludasították, miszerint igen is egy lakosztályon belül kell maradnom Gemmával, Harryvel és persze a csodás Melanieval, aki minden reggel tesz arról, hogy pocsékul induljon a napom.

- Hé, minden rendben? – ült le mellém Ellie az öltözőben.

- Persze – mosolyogtam rá erőltetetten.

- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – bizalmasan mondta, mire bólintottam könnyes szemekkel. – Én magam sem szívlelem ezt a Melaniet, ez maradjon kettőnk között.

- Ismered? – kíváncsiskodtam.

- Tehát nem tudod a részleteket – állapította meg. – Harry életének még régebben volt hosszabb ideig a részese. Akkoriban ismertem meg Harryt, és lettem a menedzsere.

- Annak már jó pár éve – állapítottam meg.

- Valóban – helyeselt. – Már akkor is kiállhatatlan volt a csaj. Ne is foglalkozz vele. Azt élvezi, hogy minden figyelem rá irányul.

- Régen is ennyire… - kerestem valami finom kifejezést külsejére, ám El beelőzött.

- Mű volt? – kérdezte hatalmas mosollyal arcán. – Igen, már akkor is szerette a műtéti beavatkozásokat.

- Sohasem értettem az olyan férfiakat, akik a mű nőket részesítették előnybe.

- Én se – nevetett fel. – Mel, széplány volt, amíg teljesen el nem torzította magát.

- Harry fizette neki?

- Mondjuk úgy, hogy mindig is tudta, hogyan kell a férfiakat rávenni bármire. Harryvel való kapcsolata alatt esett át az első műtéten, amelyet Harry ellenzett, de hajthatatlan volt a lány – húzta el száját.

- És ezt tűrte Harry?

- Egy ideig, majd elgondolkodott pár dolgon, de szíve vezérelte, így nem tette meg, hogy …

- Hé, Ani – lépett be az említett személy a helyiségbe. – Nem tudtam, hogy ide utaztál, El – lépett menedzseréhez. – Hogy vagy?

- Úgy sem érdekel, minek kérded – mosolygott rá bájosan a nő.

- Ismersz – kacsintott rá Harry. – Viszont hozzád jöttem – fordult felém. – Le kell adni a listát az estével kapcsolatban, mivel most ez egy zártabb körű estély lesz, szóval eljössz?

- Nem – feleltem szűkszavúan.

- Ezt nekem kell intéznem, és nem neked – sandított rá El. – Mi van, elvette az eszed a szilikon csodád?

- Pofa be – sziszegte.

- Nem fogsz bevágódni nála Harry, ha ennyire mogorva vagy, nem hinném, hogy egy körre megkaphatnád – állt fel Ellie.

- És, ha azt mondom, hogy célba értem? – vonta fel egyik szemöldökét a férfi, mire én csak lesütöttem tekintetem a kopár padlóra.

- Remélem már mindenkinek elújságoltad – kaptam fel táskám, amint felálltam, s kisiettem az öltözőből.

Meg sem álltam a parkolóig, ahol is egy taxiba szálltam volna, ha valaki vissza nem ránt a felkaromnál fogva. Kérdően, dühösen néztem a srácra, aki zöld szemeivel igen mélyrehatóan nézett az én szemembe.

- Engedj el – sziszegtem.

- Nina – suttogta halkan, s közelebb lépett.

- Takarodj a közelemből – rántottam meg karom, amelyet szerencsére azonnal el is engedett. – Az autón kívül nem szeretnélek a közelemben tudni – néztem komolyan rá, majd beszálltam az autóba, s hangosan becsaptam annak ajtaját.

****

Ágyamon kényelmes ruhában terültem el, s egyik kedvenc könyvemnek mocskos sorait olvastam, amikor is telefonom hívást jelzett. Elcsúsztattam a zöld kis ikont, s fülemhez emeltem a készüléket.

- Mi a helyzet, törpilla? – vidám hang hallatszott a vonal túlsó feléről.

- Olvasok – feleltem.

- Akkor ideje, hogy összeszedd magad – jelentette ki.

- Miért is? – értetlenkedtem.

- Tudod, hogy futamok után a bulik jönnek, és, ha esetleg elfelejtetted volna, a mai nap is ilyen – nevetett fel. – Tedd le azt a könyvet, készülj, és fél óra múlva a halban találkozunk.

- Mark, ne haragudj, de semmi hangulatom, amúgy sem vagyok a listán.

- Milyen listán? – nevetett. – Ni, te versenyző vagy, neked nem kell semmilyen listán szerepelned. Nincs kifogás, huszonnyolc és fél perced maradt – ezzel bontotta is a vonalat.

Könyvemet egy jelölővel letettem az éjjeliszekrényre, s elgondolkoztam. Azért, mert naiv voltam, s hagytam, hogy Harry megkaparintsa testem, nem jelenti azt, hogy a szobámnak négy fala között kell a következő napjaimat leélnem.

Lemásztam az ágyamról, s bőröndöm elé térdeltem, hogy valami könnyű szettet állítsak össze. Amint sikeresen kiválasztottam egy szoknyát, s felsőt, a fürdőbe vonultam. Mivel a zuhanyzáson túl voltam, így hajamat egyenesre vasaltam, míg egy halvány sminket tettem fel, vörös, enyhén csillogó rúzzsal.

Ruhámat magamra öltöttem, cipőmbe belebújtam, végül pedig parfümömből fújtam nyakamra, majd a jobb csuklómra, amelyet össze is dörzsöltem a másikkal. Kistáskámba dobáltam a legfontosabb dolgaim, majd utoljára villanyt leoltottam, az ajtómat bezártam, s a lakosztályból távoztam.

- Milyen csinos valaki – lépett elém Mark, amikor kiléptem a liftnek ajtaján.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, s megöleltem.

- Indulhatunk? – kérdezte, mire bólintottam.

Csípőmre simította kezét, majd saját társaságához vezetett, akik a hotel ajtaja előtt vártak ránk. Beszálltunk az autóba, és indultunk is a szórakozóhely felé. Mellettem az egyik srác, pontosabban Mark navigátora, Ian, kibontott egy üveg jó minőségű rumot.

- Hölgyeké az elsőbbség – nyújtotta felém.

- Nem hiszem, hogy innom kellene – utasítottam finoman vissza.

- Csak egy keveset, törpilla – simította fedetlen combomra kezét Mark, s kissé megszorította.

- De csak egy kortyot – feleltem szigorúan, mire bólintottak. 

Kristálypohárral kezemben, amely jeges whiskyvel volt félig töltve, álltam, oldalamon Melanieval, aki a vodkás narancsát nyalogatta. Pár sráccal beszélgettem, akik hasonlóan olyan agykapacitású lányokkal álltak, akik csak azt tudták, hogyan is működik az a bizonyos mélytorkozás. Néha fel-fel vihogtak, mondhatni, hogy már idegesítően, ám tűrtük, mind, hisz tudtuk, hogy éjjel csak is a mi kedvünkre fognak tenni.

Felhajtottam italomnak maradékát, s a pultra helyeztem, még egyet rendelve. Tekintetemmel gyorsan végignéztem a tömeget, ezzel ellenőrizve az éppen táncoló húgomat, aki a kelleténél kicsit jobban is érezte magát.

Amint visszatértem volna a srácokhoz, megakadtak szemeim egy lányon. Testét alig takarta valamicske ruha, arcát pedig rikító vörös rúzsos mosoly díszítette. Látszott, hogy jókedve túlzottan is a tetőfokán volt.

Mögötte megjelentek azok a személyek, akiket ki nem állhatok egy jó ideje. Kezét a lány karcsú derekán tartotta, aki a tömeg felé indult, s hamar szembe is fordult a sráccal.

- Nézd, Harry, az ott nem Mark? – lelkesen kérdezte a mellettem álló lány. – Olyan rég láttam.

- Mel, kurvára maradj nyugton – rántottam vissza magamhoz.

- Harry, bébi – simított végig arcomon, majd mellkasomon. – Tudod, hogy tévedés volt – pislogott nagy műszempilláival rám, s ajkait éhesen enyéimre nyomta.

Kezeimmel szorosan markoltam derekát, ezzel még közelebb is vontam magamhoz. Nyelve akaratosan hatolt enyémhez, ám őt bármennyire is beindította az egész, engem teljesen hidegen hagyott. Csókja üres volt, ahogyan ő maga is.