15.rész*Melanie

Feszülten szántottam végig nedves hajamon, miközben az előttem álló lányokra vezettem tekintetem, a becsukott ajtóról. Keservesen felnevettem magamban, amikor is tekintetem találkozott a hosszú, szőke hajú lány. Gemma értetlenül, komoly arccal kapkodta tekintetét az ajtó, s köztem. Egyértelműen semmit sem értett, amiért egyáltalán nem hibáztathattam, hiszen már én magam is összezavarodottan álltam a történtek előtt.

- Elmagyaráznád, hogy mi is volt ez Ninával? – találta meg elsőként Gemma a hangját.

- Húgi, majd később, kérlek – mormogtam. – Melanie, mit keresel itt? – fordultam a lány felé, akinek arcán még mindig a mosoly volt, amely teljesen hidegen hagyott.

- Hallottam, hogy itt vagy, és gondoltam, hogy meglátogatlak – közölte teljesen könnyedén.

- Attól, hogy itt vagyok, nem azt jelenti, hogy ide kell jönnöd – förmedtem rá.

- Harry, ne legyél ennyire udvariatlan.

- Gem, kérlek, ne avatkozz bele – förmedtem húgomra.

- Inkább megnézem Ninát – emelte fel védekezően kezeit, s indult a lány szobájának irányába.

Figyeltem húgom távolodó alakját, és amikor Nina nagy nehezen beengedte a lányt, visszafordultam dühödt tekintettel az előttem álló cicára, aki igen kitett magáért. Karcsú alakját egy igen mini sort takarta, és egy mély dekoltázsú lenge, nyári blúz. Mű testrészei mindenhol tökéletesen, már túl tökéletesen is kerekedtek. Hosszú haja dereka közepét verdeste egy szoros copfba megkötve. Hosszú, vörös színű műkörme csípőjébe vájt, ahogyan ott tartotta kezeit. Mű, fekete igen méretes szempilláival elképedve nézett rám, s mosolya már nem volt jelen arcán.

- Mit keresel itt, Mel? – néztem rá komolyan, miközben megismételtem kérdésem. – És nem a faszságaidra vagyok kíváncsi!

- Hívtalak a minap, nem reagáltál – förmedt rám. – Ez nem rád vall, Harry.

- Eszedbe se jutott, hogy esetleg nem vagyok kíváncsi rád?

- Ugyan már – lépett közelebb lassan. – Te is tisztában vagy azzal, hogy mennyire is oda voltunk egymásért.

- Régen volt, miért kell bolygatni a múltat?

- Sajnálom, őszintén sajnálom, ami történt – simította csupasz, enyhén még nedves mellkasomra. – Harry, te is tudod, hogy mennyire jók voltunk együtt.

- Akarod mondani, hogy akkor, amikor még messze nem voltál ennyire mű?

- Nézőpont kérdése az egész – dorombolta. – Tudom, hogy neked így is megfelelek. Mindig is megfeleltem. Olyan szép volt minden, Harry.

- Mel, semmi sem volt szép abban – vettem le kezemet mellkasomról.

Hátat fordítottam neki, és a saját hálóm felé indultam. Összevoltam zavarodva. Pár pillanattal ezelőtt, még Ninában temetkeztem el mélyen, most pedig ezzel veszekszem. Melanie, valóban csodás lány volt, valamikor, amikor még egyáltalán nem az irányította, hogy az aktuális leggazdagabb agglegényt megszerezze magának Amerikán belül.

- Harry, kérlek – jött utánam, mire hirtelen megfordultam.

- Menj el, most ehhez a baromsághoz nincs kedvem – hangom éles, kemény volt. – Adj időt, menj, majd beszélünk.

- Ígérd meg – mormolta.

- Ígérem, csak menj – biccentettem a kijárat felé.

- Rendben van, most elmegyek, de még visszajövök – állt lábujjhegyre, s csókolta meg ajkaimat.

- Mel – húzódtam el tőle.

- Haz, olyan szép párost alkottunk, ne rontsd el – pislogott fel rám nagyokat. – Most elmegyek, de még találkozunk – simított végig arcomon.

Hátat fordított, táskáját menet közben felvette a kanapéról, hátrapillantott rám, s ajkaival csücsöríteni kezdett, majd kacsintott egyet, és továbbhaladt. Szerencsére pár pillanat leforgása alatt, már el is tűnt lakosztályunk ajtaja mögött.

Hangosan fújtam ki a levegőt, s megvetően, undorral arcomon csaptam be magam után a hálómnak ajtaját. Senkire sem voltam kíváncsi. Törülköző anyagát hanyagul téptem le magamról, s nyúltam végig ágyamon.

Nem állt szándékomban megadni azt az örömet Harrynek, és a kis barátnőjének, hogy síni lássanak, így amilyen gyorsan csak tehettem, szobámba iszkoltam. Talán túl hangosan csuktam be a kelleténél, de egyáltalán nem érdekelt már semmi. A zárat elfordítottam, s az ágyamra ülve fogtam fel a helyzetet.

Odaadtam magam egy olyan embernek, akinek nincs szíve, aki csak kihasználta a lányokat, akinek semmit sem jelentett egy együttlét.

Tenyereimbe temettem arcomat, s könnyeimnek utat engedtem, amelyek minden erőfeszítés nélkül szántottak végig arcom felületén. Nem zokogtam, csupán sírtam, miközben magamat átkoztam amiatt, hogy ismételten elhittem egyetlen egy szép szavát is. Esztelen voltam, s csak a vágy hajtott, semmi más. Elérte a célját, innentől kihúzott képzeletbeli listájáról, ennyi volt a mi el sem kezdett történetünk.

Kopogás törte meg szobámnak csendjét, amelyre azonnal fel is kaptam tekintetemet. Bármennyire is gondoltam bele, tudtam, hogy az ajtó közvetlen túloldalán nem Harry van.

- Én vagyok az, Gemma – hallottam meg a sajnálattal telt lány hangját. – Kérlek, engedj be.

Felálltam, nem foglalkozva azzal, hogy még mindig csupán a lenge anyag fedte testem, míg arcomon továbbra is könnyeim voltak jelen. Elfordítottam a zárat, mire a lány be is lépett rajta. Visszahanyatlottam ágyamra, s onnan figyeltem sajnálkozó arcát.

- Hé – ült le mellém. – Ne sírj, Ni – húzott magához. – A bátyám egy faszkalap, mindig is ilyen volt, nem érdemli meg egyetlen könnyedet sem.

- Gem, tudom – szipogtam.

- Fogalmam sem volt, hogy ennyire közel kerültetek egymáshoz – simogatta nyugtatóan hátam. – Azt hittem, hogy ellenségek vagytok.

Felnevettem erőtlenül, mielőtt is megszólaltam volna: - Szó sincs arról, hogy most másképp állnának a dolgok. Megtörtént ez közöttünk, de mit sem változtat a múlton, a jelenen vagy éppen a jövőn.

- Ha tudtam volna, nem engedem be őt – rázta nemlegesen fejét.

- Ez nem a te hibád, Gem – mondtam őszintén, mivel ez valóban így volt. – A bátyád … a bátyád egyszerűen csak élvezi, hogy bárkit bármikor megkaphat, és most már engem is kipipálhat. Még annak ellenére is, hogy megfogadtam magamnak: „Sohasem fog hozzámérni semmilyen formában.”

- Az érzéseidet nem irányíthatod.

- Érzések? – töröltem le arcom. – Semmilyen érzések nincsenek.

- Magadnak ezt bebeszélheted, de nekem nem – sóhajtott fel. – Látom, amit látok, vak nem vagyok, és hülye sem. Ismerem a bátyám, és kissé már kiismertelek téged is. Egyértelmű, hogy van valami közöttetek.

- Őrültségeket beszélsz.

- Próbálhatjátok tagadni, de a végletekig ez sem mehet majd.

- Ki ő? – néztem rá kérlelően, mire csak elhúzta száját.

- Ezt Harrynek kellene elmondania, Ni.

- Eszem ágában sincs szóba állni vele a pályán kívül, és ott is csak akkor, ha nagyon muszáj – horkantam fel.

- Ne legyél gyerekes – nevetett fel. – Azért legyünk őszinték, neked is bele kellett egyezned az egészbe. Azért azt nehezen tudom elképzelni, hogy megerőszakolt.

- Természetesen erőszakról szó sincs – álltam fel, s léptem szekrényemhez.

- Beszélgetettek?

- Még is miről? – pillantottam rá. – Nem érdekelnek az alkalmi kapcsolatai, még, ha ez hihetetlen is számodra.

- Arra céloztam, hogy kettőtökről beszéltetek-e.

- Semmi sincs közöttünk – vettem elő pár ruhadarabot. – Megkapott, letudott, itt a barátnője, pont.

- Makacs vagy – állt fel, s az ajtóhoz lépett. – Megértem, hogy rosszul esett, amit tett, de ne ítéld el, hiszen nem ígért életre szóló hűséget. Arról pedig, hogy Melanie ki is, majd ő mesél, ha akar. Nyugodj meg, és ne sírj miatta.

Apró mosoly árnyékával arcomon bólintottam, mire elhagyta szobámat. Hajamat felkötöttem egy laza kontyba, majd felöltöztem egy könnyed otthoni viseletbe. Telefonomat felvettem, s kisétáltam a konyhai részlegre, ahol töltöttem magamnak egy pohár narancslevet. Megkönnyebbültem, hogy már nem volt a lakosztályunk előterében az a szőke lány, Melanie. Kanapén felhúzott lábakkal helyeztem magam kényelembe, s tettem a televíziót egy zenecsatornára, miközben telefonomon kezdtem el üzenetet váltani számomra fontos személlyel.