41.rész*Átkozott város

Megkönnyebbülten, kissé talán nyugodtabb állapotban hagytuk már el a zuhanykabint. Harry körém tekert egy törülközőt, majd szorosan még egyszer karjaiba vont. Közelsége melengette szívem, bár a gond még mindig közöttünk lebegett. Ajkaimat bekebelezte egy pár pillanatig, felültetett a pultra, elengedett, s a tükör felé fordult, hogy gyorsan arcszőrzetét eltüntesse. Figyeltem minden egyes, biztos, gyors mozdulatát, amellyel az arcára felvitt habot tüntette el az éles penge segítségével. Ajkát széles mosolyra húzta, amikor is észrevette figyelő tekintetem. Odahajolt, ajkát enyémére nyomta, mellyel nevetést váltott ki belőlem.

- Nagyon vicces – nyúltam egy törülközőért, s arcomról eltüntettem a fehér habot.

- Hát, legalább nevetsz – szorította meg combom kissé, s tovább folytatta tevékenységét, amellyel pár perc elteltével végzett is. Megtörölte arcát, majd bekente, s lábaim közé furakodott. Felemelt, majd amint nyaka köré fonta kezem, már ki is vitt a szobába. – Menjünk el reggelizni, vagy maradjunk a hotelben?

- Menjünk el – feleltem minden megfontolás nélkül, mire letett, és készülődni kezdett, ahogyan én is.

Hajamat simán, lágy hullámaiban hagytam, míg sminket sem tettem fel, mindössze szempilláimat pödörtem át fekete festékkel. Azt követően a táskámhoz léptem, s kiszedtem egylaza, kényelmes szettet. Nem vittem túlzásba, hiszen semmi kedvem nem volt kiöltözni, szinte már életkedvem sem volt, így ez is nagy teljesítménynek számított nálam.

Amint elkészültünk már el is hagytuk szobánkat. Napszemüveget azonnal arcunk elé vettük, amikor elhagytuk a hotelnek épületét.

- Mikor szeretnél visszamenni? – kérdezte szorosan kezemet fogva.

- Szerintem nem kellene.. – motyogtam halkan.

- Miről beszélsz? – döbbent meg, s egy kávézóba rántott be maga után. 

Behúzott egy bokszba, ahol is mellettem telepedett le, s kérdően nézett rám továbbra is. Kezét combomra helyezte, s várta, hogy megmagyarázzam kételyeimet.

- Térre lenne szükségünk – nyögöm is fájdalmas nehézséggel.

- Hogy mire? – kiált fel szinte, egyáltalán nem korához méltóan. – Te megőrültél, lány.

- Elnézést, hozhatok valamit? – szakítja félbe a pincérnő párbeszédünket.

- Egy kávé és narancslé lesz rántottával és pirítóssal – adta le a rendelés.

- Mást esetleg? – kérdezte a lány.

- Nem – förmedt rá barátom, mire fülét-farkát behúzva már el is hagyta asztalunkat a fiatal pincérnő.

- Lehetnél kedvesebb is az emberekkel – motyogtam, s hátra dőltem, a kényelem érdekében.

- Kibaszottul nem érdekel, mit gondolnak mások, amikor a barátnőm éppen szünetre akarja tenni a kapcsolatunkat – sziszegte. – Kibaszottul ne baszakodj velem, Nina.

- Harry, az a gyerek a tiéd, és szüksége van rád – néztem mélyen szemeibe.

- Még távolról sem biztos, hogy én vagyok az apja. Senkit nem dugtam meg rajtad kívül óvszer nélkül, érted, hogy miért is vagyok annyira biztos abban, hogy megpróbálnak átbaszni?

- A szádat kicsit kordában tudnád tartani? – szaladt ráncba homlokom. – Káromkodással semmire sem fogsz menni.

- Ne idegesíts fel még jobban – sóhajtott fel. – Reméltem, hogy erős vagy, hogy kitartasz mellettem, és nem fogod hagyni, hogy anyám nyavalyái beskatulyázzanak, de tévedtem. Mindent elhiszel neki, és amennyire csak lehet, menekülőre fogod. Tudod, ha szeretnél, mellettem maradnál.. – nézett rám. – Bíztam abban, hogy a szerelmünk erős, mindent túlél. Tudod, amikor elhagytál, a poklot jártam meg, és csak, hogy tudd, ha újra megteszed, biztosan állíthatom, hogy visszakerülök oda, mert nélküled az életem mit sem én, Nina.

- Harry, teljes szívemből, őszintén szeretlek – könnyes szemekkel szinte suttogtam a szavakat. – Kételkedsz bennem?

Elhallgattam, s tekintetemet leszegtem. Könnyeimet minden erőmmel igyekeztem visszatartani, és csalódottságomat magamban tartani. A lány letette lénk a reggelinket, mire Harry leintette az újabb kérdését követően. Elhagyta asztalunk, én pedig belekortyoltam narancslevembe.

- Nem hagysz más lehetőséget – felelte.

- Hogy én nem hagyok? – horkantam fel. – Harry, hallod magad? Nem én nekem lesz gyerekem egy olyan személytől, akit megvetek.

Azonnal rám kapta tekintetét, s összeszűkült szemekkel vizslatott.

- Együk meg a reggelinket és menjünk vissza a szobába – hajolt közel, és ajkaimra lehelte szavait.

- Nem söpörheted a szőnyeg alá a problémát – mutattam rá.

- Semmi probléma sincs – felelte. – Van egy gyerek, akinek nem is biztos, hogy én vagyok az apja. De, ha bebizonyosodik, hogy még is én voltam a szerencsétlen, amiről persze a gyerek nem tehet, akkor támogatni fogom őket anyagilag, úgy is csak azért tartja meg. Most kavarognak bennem az érzelmek és benned is. Tisztafejjel, ha minden kiderül, újra átbeszéljük, rendben? – pillantott rám.

- Rendben – adtam be derekamat végül.

Bólintott, s elkezdte már is befalni a még gőzölgő reggelijét. Lassan én magam is nekikezdtem, s lassan, csendben el is fogyasztottunk mindent. A téma nem jött fel többé, bár a hangulat továbbra is feszült maradt kettőnk között.

****

- Csomagolj! – adta ki parancsba Harry, amikor beléptünk a szobánk ajtaján.

- Miért is? – szaladt ráncba homlokom-értetlenségem tükrözéseképpen.

- Egy percet sem maradok ebben a városban. Esélyt sem adok annak, hogy rosszabbra forduljanak a dolgok közöttünk – rám sem nézett, mindössze közölte, miközben a táskáját kezdte el összerakni, már amennyire azt normális pakolásnak, s nem pedig kapkodásnak lehetett nevezni.

- Nem egy átkozott város miatt fogsz elveszíteni – néztem rá komolyan, mire ő is felnézett rám.

- Sohasem… - szüntette meg a közöttünk lévő távolságot másodpercek töredéke alatt. – Nem hagyom, hogy elhagyj – rántott magához, és nyakamba temette arcát. – Ne is ijesztgess ilyen őrültséggel.

- Harry, meg kell nyugodnod – suttogtam, és szorosan magamhoz öleltem.

- Eddig én voltam a nyugodt, de úgy tűnik, hogy átjött rám a para – nevette el magát, majd arcomra csókot hintett. – De akkor is elmegyünk, és csatlakozunk a versenyhez. Nem bírom már a benzin illata nélkül.

- Féltékenynek kellene lennem? – tettem fel nevetve a kérdést.

- A kicsikémet nehéz felülmúlni, de ha jobban megnézlek – mért végig merengő tekintettel, majd fenekemet megmarkolta. – A te karosszériád jobb – kacsintott rám, mire csak hangosan felnevettem. Egy utolsó csókot hagyott számon, és már ment is tovább pakolni, majd én magam is neki álltam összeszedni a cuccaim.

Szinte fél órán belül voltunk, amikor is végeztünk mindennel, bár tény, hogy azt az egy estét megsínylette a lakosztály. Londinerrel levitette csomagjainkat Harry egy taxiba, míg a számlát rendezte a recepción, amely után könnyedén ragadta meg kezemet, és vezetett az autóhoz, amely ránk várt, hogy a reptérre szállítson bennünket.

A járműben vállának dőltem, ujjainkat egybefonta, halántékomra puszit hintett, mire el is szenderültem a gondtalan világomba.