32.rész*Magyarság

Felébredtem, s szám mosolyra húzódott. Meleg átjárta a testem, amelyet a nap okozott az ablakon keresztül. Friss szelő is társult hozzá, a nyitott erkélyajtónak köszönhetően. Pár lusta pislogásra telt tőlem, mielőtt is a mellkasom előtt pihenő kézen végigsimítottam. Lassan ajkaimhoz emeltem, csókot hintettem rá, s óvatosan lefejtettem magamról. Óvatosan megfordult, kis puszit nyomtam elnyílt ajkaira, és már ki is másztam csendesen a göndör srác mellől, kinek reakciója annyi volt, hogy hátat fordított.

Amint sikeresen eljutottam a csomagomig, magamhoz vettem egy fehérnemű szettet, és már el is hagytam a hálót. Fürdőben megengedtem a zuhanyt, megszabadult minden ruhámtól, s beálltam a meleg vízsugár alá.

Tenyerembe a narancsos tusfürdőmből nyomtam egy keveset, majd elkezdtem a mosakodást, miközben egy dallam járta át testem. Dúdolni kezdtem, majd hangomat bátran ki is engedtem.

„Nem akarom csak addig… még zajos a lelkem csak addig… még lobog a szívem, hitesd el… jó nagyon, nagyon ma éjjel!”

Csípőmet mozgattam az ütemre, s szinte teljesen átadom magam a dal forróságának, amelyet minden egyes alkalommal magából áraszt.

„Felkopog a szomszéd e percben… én vagyok a gyengéd, csak mondd, hogy én vagyok a minden. Te jó ég! Én bolond, bolond hagyom, hogy játssz még…”

Leöblítettem magamról a finom illatú habalapú tusfürdőt, s újabb adagot nyomtam tenyerembe. Arcomat a vízsugár felé fordítottam. Pár pillanatig úgy tartottam, majd arrább álltam, s deréktól lefelé kezdtem el mosni magam, mire a dalolászás újra feltört belőlem.

„Itt toporog bennem egy elszánt… vad szerelemállat, fogamtól… felhasad a vállad. Te jó ég! Jó nagyon, nagyon a világ még várhat..”

Megfogtam a zuhanyfejet, s magamra irányítottam, ám éppen hogy elkezdtem lemosni magamról a habot, egy kéz fonódott körém. Tudtam, hogy csak is Harry lehet az, így minden ijedtség nélkül hunytam le pilláim. Nyakamba csókolt, a zuhanyt kivette kezemből, s helyére tette.

- Milyen nyelven énekeltél? – kérdezte kíváncsian, oldalamat cirógatva.

- Magyarul – adom meg a választ.

- Nem is tudtam, hogy beszélsz más nyelvet.

- Minden ember beszél valamilyen idegen nyelvet – elgyengülten közöltem vele.

- Valóban – ölelt át szorosan. Meztelen teste enyéméhez simult. – Jártál már ott?

- Még nem – feleltem. – Na és te?

- Én sem. Viszont eléggé túlfűtött dalnak tűnt – jegyezte meg.

Felkuncogtam enyhén piros arccal, mielőtt is válaszoltam volna; - Mert az is.

****

- Kész vagy? – lépett be a szobába Harry, amikor is ruhám cipzárját próbáltam felhúzni.

- Segítenél? – néztem rá a tükrön keresztül.

- Persze – lépett mögém, s vállamon kis csókot hagyott. – Csodás vagy.

- Köszönöm – mosolyogtam rá hálálkodva. – Mit szeretnél ma csinálni?

- Esetleg kimehetnénk a pályára – ennek hallatán azonnal szembefordultam vele. Értetlenül nézett rám, s látszott rajta, hogy fogalma sem volt arról, hova is tegye a hirtelen reakcióm.

- Harry, én nem megyek vissza a pályára – ellenkeztem azonnal.

- Miről beszélsz? – vonta össze értetlenül szemöldökét.

- Vissza jöttem, itt vagyok melletted, de a társad újra nem leszek – magyaráztam meg. – Sajnálom. Amúgy, két hétig te sem ülhetsz még autóba – adtam tudtára.

- Az lehetetlen – rázta nemlegesen fejét. – Te vagy a tökéletes társam, akinek a finálén a sivatagban mellettem kell ülnie. Te is ezt akartad, bébi – kapkodta a levegőt, s felkarjaimat fogta erőteljesen.

- Még te sem lehetsz annyira biztos abban, hogy te jutsz be – fontam nyaka köré kezeim.

- Tudod, hogy a legjobb vagyok, még ha most két versenyt ki is hagyok – kacsintott rám, majd ajakit váratlanul enyéimre nyomta.

Nevetve szakadt el tőle, és szemeibe nézve így szóltam; - Még a te egód, sem lehet ekkora.

- Semmit se becsülj alá – kacsintott. – De legalább kimegyünk most? Semmi kedvem még egy napot a falak között tölteni.

- Pár perc és indulhatunk – léptem el mellette, és bújtam színes cipőmbe.

- Erre már nincsenek szavak – mosolyogva hagyta el a szobát.

Gyönyörű lánnyal az oldalamon sétálhattam végig a bokszutcán, ahol is a versenyzők, az ellenfeleim, kíváncsi tekintetekkel fürkésztek bennünket. Mind a ketten vidáman, hatalmas mosollyal arcunkon haladtunk előre. Ujjaink egybe voltak fonódva és egy másodpercre sem akartam elengedni őt. Csodás mosolyával mindent beragyogott, a boldogság szinte kézzelfogható volt.

- El sem hiszem – sietett elénk Ellie. – Köszönöm – ölelte meg szorosan Anit, aki egy kezével viszonozta a váratlan, kedves gesztust. – Harry, jó újra látni az igazi éned.

- Ne örülj annyira – vigyorogtam rá.

- Igen, erről beszélek – nevetett. – Remélem tisztában vagy azzal, hogy nem ülhetsz autóba.

- Mindent elmondott Nina, semmi okod az aggodalomra – nyugtattam meg. – Bár nem ígérhetek semmit – ezzel már húztam is magam után barátnőmet, faképnél hagyva Elt.

- Azért visszafoghatnád még magad – mormogta mellőlem Ani.

- Senki kedvéért sem változom meg.

- Igen, most már biztosan állíthatom, hogy betépve sokkal normálisabb vagy – nyomott puszit arcomra.

Nemlegesen, még is nevetve ráztam meg fejem, és vezettem a tribünökhöz a lányt. Elfoglaltunk két széket, amelyek szabadok voltak, s kényelembe helyeztük magunkat. Furcsa volt az érzés, még is kellemes. Jó volt, hogy újra mellettem ül a lány, aki elrabolta szívemet, még is a pillanatot az múlhatta csak volna fel, ha az autómban lehettünk volna.

Még is hálásan pillantottam mosolygós arcára, amellyel a pályát figyelte árgus szemekkel. Karomat átvetettem vállá, közelebb húztam magamhoz, ajkaimat puha arcbőrére nyomtam, majd orrommal megcirógattam, s figyelmem újra visszafordítottam a pályán nagy sebességet diktáló versenyautókra.