1.rész*Zöldfülű

Az utolsó napom amelyet nyugalomban, lustán tölthetem el, mielőtt megkezdődne a szezon. Legalább is ezzel a tudattal dőltem be éjszaka utoljára a saját ágyamba. Amint elkezdődik az őrült hajsza, már is mindennek vége szakad, s csak annak élek. Nem mintha, annyira ellenem lenne, hiszen ez az életem. Mióta eszemet tudom, azóta szerettem volna idáig jutni, s két éve sikerült, a saját, a családom és még a menedzserem örömére is. 

Másik oldalamra fordultam, s fejemet mélyebben fúrtam a párnába, hogy mielőbb visszaaludjak. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mennyire is járhatott az idő, de, hogy őszinte legyek, teljesen hidegen is hagyott. Kipihenni szerettem volna magam, hogy holnaptól teljes erőbedobással léphessek a pályára, s véglegesen tesztelhessem le az autóm.
Az előző napokban folyamatos papírmunka, megbeszélés, autószerelés, ruha és bukósisak megtervezése, s legyártása. Mindenki hiheti, hogy ezek a feladatok a menedzserre, és a többi emberre tartoznak, de nem. Mindenhol jelen kellett lennem, és ez rengeteg időmbe került, amit persze egyáltalán nem sajnálok, csak én is emberből vagyok, akinek néhanapján egy szabadnap megjárna.
Bármennyire is reménykedtem abban, hogy végre nyugtom lehet, tévedtem. Lakásom ajtaján súlyos kopogás hallatszott, amelyet próbáltam megmagyarázni, hogy csak beképzelek, ám amikor már társult hozzá menedzserem hangja, nem tagadhattam meg tovább a valóságot. Párnába ordítottam, s oldalra fordulva nyögtem egyet, ahogyan megpillantottam a hét óra harminc percet telefonom.
- Harry, azonnal nyisd ki! - ordította.
Csodálkoztam, hogy a szomszédaim egyike nem zavarta el a kora reggeli ünneprontót. Lábaimat kibújtattam a takaró alól, s úgy ahogyan voltam, indultam is kifelé a szobából, hogy ajtót nyithassak a hívatlan vendégemnek. A tágas nappalin végigsétálva megcsapott a hatalmas üvegablakokon beáramló nap sugara. Szerettem a lakásom. Többen kérdezték, hogy miért nem vidékre költöztem, hiszen amikor hazajövök, akkor sohasem kell dolgoznom, így pihenhetnék emberibb környezetben is. Ám ezeknek az embereknek mindig azt felelem, hogy a penthouse a számomra legemberibb környezet, amit el tudok képzelni. Számomra elég, hiszen egyedül élek. Egy háló, egy fürdő, s egy hatalmas konyha, nappalival egybe építve, amelyet egy sziget választ el. Imádom. Több cikkben is megjelent, hogy túl finom az ízlésem, amelyet mind a lakásomra, mind pedig az általam kiválasztott lányokra is kivetítettek. Felreppent a hír homoszexualitásom felől, amikor pedig egy lánnyal láttak, a biszexualitásomról is híreket szőttek. Mindegyiken csak nevettem, hiszen mi mást is tehet ilyen helyzetben az ember? Egyszerűen csak szeretem a letisztult dolgokat, ahogyan a dekoratív lányokat is.
Nőnemű édesanyámon, s húgomon kívül soha nem tette be a lábát. És persze a menedzseremen kívül, aki folyamatosan a véremet szívja. Mindig hotelszobát béreltem, amiért persze oda volt mindegyik hölgyemény is. Senkit sem engedek a lakásomba, ez egy alap szabályom, s mindig be is tartom. Tipikus legénylakás, és ez így is fog maradni.
- Harold! - hangzott teljes nevem, mire csak szemeimet megforgatva közelebb léptem az ajtóhoz, s amint a zárat kioldottam, fel is tártam azt. - Végre, azt hittem már soha nem érsz ide.
- Neked is szép jó reggelt, Ellie - dünnyögtem, s a konyhámba vonultam.
- Mi a fészkes fenét keresel még pizsamába? - csapta be maga után az ajtót.
- Kibaszottul nem wc ajtó - szóltam rá.
Természetemből adódóan utasítom el az ilyen jellegű megnyilvánulásokat. Amikor pedig ez felém irányul, csak még jobban elpattan az agyamban valami. Egyszerűen véleményem szerint, becsüljük meg más tulajdonát, még ha annyi pénze is van, mint a szemét.
- Aki itt kiakadhat, az csak én vagyok - állt meg a pult másik oldalán.
- Tudomásom szerint te jöttél ide, és keltettél fel engem - mondtam, miközben az erős kávémat töltöttem ki. - Mi a fenét keresel itt?
- Jöttem kirángatni a seggedet a lakásodból, ugyanis ... - nézett órájára. - Húsz perce kellett volna kezdődnie a megbeszélésnek, ahol is te még nem vagy jelen.
- El, semmilyen megbeszélésről nem tudok.
- Hol voltál az éjszaka?
- Mi közöd hozzá? - kérdeztem egyből vissza.
- Mindenről tudnom kell - mondta nemes egyszerűséggel. - Szóval halljam, merre jártál az éjszaka folyamán, hogy üzenetrögzítőre kellett mondanom egy halaszthatatlan dolgot?
- Egy bárban voltam.
- Ed-el?
- Ehhez komolyan semmi közöd - mordultam rá. - A lényeg, hogy az üzenetet még nem volt időm lehallgatni. Szóval, milyen megbeszélésről maradtam le?
- Semmilyenről, ugyanis felöltözöl, és indulunk.
- Legalább beavatnál?
- A idei nyári bikinikollekcióhoz keresnek modelleket - tolt be a szobámba.
- Mi van? - fordultam felé elkerekedett szemekkel.
- Harry, komolyan ... - szorította meg ujjaival orrnyergét. - Autóversenyző vagy, a NASCAR keresett versenyzője. Mindenki milliókat adna azért, hogy az ő logója díszítse az autód - amit persze sohasem kímélsz meg -, szerinted milyen megbeszélésre kellene menned?
- Úgy tudtam, csak holnap kezdődik minden.
- Ezt késő délután tudatták velem a vezetőségtől.
- Igazán remek - dünnyögve kaptam az első kezembe akadó ruhát magamra. Kalapomat fejemre húztam, s zsebembe süllyesztettem minden fontos dolgot. - Indulhatunk - dobtam fel a slusszkulcsot, s kaptam el.
- Oh, nem, nem és nem - jött utánam El. - Taxival jöttem, azzal is megyünk.
- Tedd már le a jogsit, komolyan szánalom, hogy taxizgatsz mindig - értem utol a liftnél. - Legalább most mehetünk az én autómmal.
- Persze, hogy megint a sitten köss ki gyorshajtásért, és rendőr bántalmazásáért - dőlt a lift falának.
- Hé, nem tehetek róla, hogy mindenki lassabban ment.
- Talán mert az a normális sebesség a városban?!
- Akkor is, komolyan, kicsit haladhatna a társadalom. Arról pedig nem tehetek, hogy érzékeny volt a lelke a tisztnek.
- Hagyjuk, akkor is taxival megyünk. Még egyszer miattad sem fogok a rendőrségen délelőtt rohadni - felelte szitkozódva. - Taxival megyünk, és kész.
- Soha nem fogunk odaérni - léptem ki a liftből.
- De legalább élve maradunk - ezzel le is zárta a témát, s az út széléhez igyekezett, hogy leintsen egy sárga járművet.
Sóhajtva adtam meg magam a lánynak, s ültem be mellé a hátsó ülésre. Elhadarta a címet, majd hozzá is tette, hogy sietünk, így a sofőr már indított is.
- Mire jó, hogy gazdag vagyok, van autóm és mégsem vezethetem?
- Harry, fejezd be - sóhajtott fájdalmasan. - Komolyan, elgondolkoztál már azon, hogy esetleg a korodnak megfelelően kellene viselkednek?
- Valóban? - néztem rá. - Akkor te miért is viselkedsz, így Ed-el?
- Ez nem tartozik rád - nézett ki az ablakon.
- A legjobb haverom - horkantam fel. - El, attól, hogy elváltatok, még beszélhetnétek.
- Nincs miről - zárta le, én pedig hagytam neki.

****

- Viselkedj normális ember módjára - hadarta nekem El, amikor is befordultunk az utcába.
- Volt már részem pár megbeszélésen.
- Éppen ezért mondom - lökte ki az üveg ajtót, s már át is viharzott az előcsarnokon.
Lépteimet hosszabbra vettem, így sikerült a liftbe még becsúsznom mellé. Kifújta a levegőt, majd ismételten magyarázni kezdte nekem az etikettet.
- Komolyan, én autóversenyző vagyok, akik mindig bunkók - néztem le rá. - Szerinted minek is kellene jó fejnek lennem, amikor lényegében mind nekem dolgoznak?
- Azért, mert ők azok, akik tartják a hátukat a nagyfőnök előtt, amikor szarba kerülsz.
- Azt hittem, az te vagy.
Szemeit megforgatta, s elhagyta a liftet. Követtem, át a hosszú folyosón, amely tele volt tárgyaló termekkel. Több ember is megbámult minket, de hidegen hagyott, ahogyan eddig is minden alkalommal. Utolsó terem ajtaját kitárta, én pedig udvariasan megfogtam, s biccentettem. Beljebb lépett, s elfoglalta helyét, majd mellette én is.
- Elnézésüket kérjük a késért, családi vészhelyzet volt - mindig is jól hazudott, így könnyedén nézett vele az asztalt körülvevő emberek szemébe. - Kezdjük is.
- Szóval, mint az minden jelenlevő tudja, Harold mellé keresünk egy embert, aki segíti.
- Mi történt Rob-al? - szóltam közbe, lazán leszarva az etikett szabályait.
- Harry .. - sziszegte el, de csak leintettem.
- Rob felmondott a tegnapi nap folyamán. Jobb ajánlatot kapott - közölte velem egy számomra igen jelentéktelen személy. - Tehát Mr.Styles mellé keresünk egy navigátort. Mivel az idő szorított, így pár gyors telefont ejtettünk, hiszen holnap már teszthétvége kezdődik.
- Még is, hogy dönthetném el ennyi idő alatt, hogy mennyire képes is a maguk kiszemeltje? - álltam fel. - Bassza meg, miért nem ajánlottak neki többet. Tudjuk, itt mindenki tudja, hogy megtehetjük. Remek szezont mentünk, és az ideit is úgy terveztem, de a maguk balfaszsága miatt, cseszhetem. Idehoznak nekem egy zöldfülűt.
- Végighallgatnád őket? - fogta meg a kezem Ellie. - Kérlek, ülj vissza a seggedre, és fogd be.
Nehezen, de teljesítettem a kérést. Hanyagul levágtam magam a székembe, lábamat feldobtam másik lábamra, s figyeltem. Az éppen beszélő pasas egy hálamosolyt küldött El felé, mielőtt ismételten feleslegesen beszélni kezdett volna.
- Tehát, sikerült megtalálnunk a személyt, aki megfelelő. Biztosíthatom róla, hogy tehetséges személyről beszélünk.
- Hol van? Látni akarom? Nem engedek mindenkit az autóm közelébe, nem még bele - nevettem fel arrogánsan.
- Hívják be őket - adta ki a parancsot a kopasz, így egy férfi azonnal ki is ment.
Pár percet vártunk, amikor is újra nyílt az ajtó, én pedig hangosan felröhögtem, aminek köszönhetően a helységben jelenlévő összes személy tekintetét magamra is vonzottam.