6.rész*Osztozkodás

Átnéztem még egyszer a bőröndömet, hogy minden fontosat el tettem-e. Újra, s újra leellenőriztem, hiszen jó pár hónapig nem fogok hazatérni. Fogalmam sincs, hogyan is fogom kibírni azzal a féleszűvel, de abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy még egyszer nem fog annyira közel kerülni hozzám, mint pár nappal ezelőtt.
Amint végeztem, s még az utolsó pár apró dolgot eltettem, a már kikészített szettemhez léptem, amely a székemen pihent. Nedves törülközőt kiterítettem, miután már vettem is magamra a lenge darabokat. Napszemüvegem is megkapta a helyét, amit követően már bőröndömet magam után húzva mentem le a bejárathoz.
- Mindent elpakoltál? - jött ki a nappaliból apám.
- Igen, apu, ne aggódj már, kérlek - néztem rá komolyan.
- Ezt sose kérd tőlem - nézett rám komolyan. - Azzal a gyerekkel leszel összezárva, úgy, hogy én ott sem leszek.
- Késő bánat, te ajánlottál be - vontam vállat. - Tényleg nincs szükség arra, hogy aggódj miattam. Eddig is a helyén kezeltem a dolgokat.
- A múltkori eset után nehéz aggodalom nélkül elengednem.
- Ugyan már - nevettem. - Tudod, hogy lerendeztem. Viszont, most indulnom kell, mert itt vannak - nyitottam ki a bejárati ajtót. - Amint megérkeztünk a hotelbe, hívlak.
- Rendben. Amint tudtok megyek utánad én is - ölelt meg szorosan.
Most először volt, hogy külön mentünk versenyre. Eddigi évek során mindig együtt utaztunk, így teljesen új helyzet volt mind a kettőnk számára. Eleinte erőltette, hogy ő is velünk tart, de mind David, mint pedig én, lebeszéltük róla. Egyáltalán nem éreztem szükségét annak, hogy Harry minden mocskos beszólásának fültanúja legyen. Amikor tudomására jutott göndör fiú illetlen viselkedése, azonnal felkereste David-et, hogy tegyen valamit. Őrültségnek tartottam e lépését, hiszen kislány már nem vagyok, s tökéletesen el tudom intézni a magam problémáját.
Elbúcsúztam apámtól, végül magam után húzva bőröndömet mentem a fekete autóhoz, amiből egy nagy darab fickó, Mac szállt ki. Szívélyesen üdvözöltem, majd elvette táskám, s a csomagtartóba helyezte, míg én beültem.
- Apucitól könnyes búcsút vettél? - szólalt meg egyből az illető, amint csatlakoztam mellé. Mivel nem szóltam semmit, így folytatta. - Könnyes búcsút vettetek? Hallottam, hogy ő neki kellett a szárnyai alá vennie téged, és David-hez szaladnia.
- Szerintem tökéletesen megmutattam, hogy meg tudom védeni magam - sziszegtem.
- Harry, muszáj már most ennyire féregként viselkedned? - hallottam meg egy női hangot, amely Ellie-hez tartozott. - Legalább pár napig kíméld.
- Ugyan már, ismer - horkant fel. - Apuci most nincs itt, hogy megvédje - fordult felém, s szinte behatolt már a magánszférámba is. Keze már combomon kalandozott, amire azonnal rá is csaptam.
- Takarodj a közelemből - néztem rá határozottan, mire csak elnevette magát.
- Komolyan, két óra. Ennyit kérek tőletek - nézett ránk komolyan El. - Azt követően pedig nem fog érdekelni, hogy mit is tesztek egymással, de amíg ebben az autóban vagytok, emberként szóljatok a másikhoz.
- Hallottad a főnök asszony utasítását - suttogta, majd kacsintott, s a telefonjával kezdett el foglalkozni.
Sejtésem már is beigazolódott. Minden percet megragadja, amikor csak teheti, hogy a véremet szívja, s megkeserítse életemet. Bármennyire is érzem magam erősnek, határaim nekem is vannak, hiszen érző emberből vagyok, méghozzá nőből. Próbálom tartani magam, s éles nyelvemet megfelelően ellene használni, ám olykor valóban nehéz feladat elé állít.
Mivel a társalgás El-el nem jött össze, Harry-vel pedig egyértelműen kerültem, így előkeresve fülhallgatómat, telefonomba helyeztem, s a lejátszási-listát elejére téve már át is adtam magam a zenének.

****

Oldalamat többszörös bökdösés érte, amely álmaim világából térített vissza a zord való életbe. Pilláim fájdalmasan rebbentem meg. Azonnal összébb húztam szemeim, amikor is a nap sugarai a sötétített üvegen keresztül is minden gond nélkül áthatoltak. Hangosan felnyögtem, mikor is valaki kirántotta fülemből az egyik apró fülhallgatót.
- Ideje, hogy befejezd a horkolást - motyogott fülembe.
- Takarodj innen - löktem el magamtól.
- Ugyan már, Ani - nevetett fel öntelten. - Rémes volt. Figyelmeztethettél volna, mielőtt elalszol.
- Cseszd meg - sziszegve szálltam ki.
Táskámba tettem a készüléket a tartozékával együtt, miközben a csomagtartóhoz igyekeztem. Bele ütköztem valakibe, így azonnal hadarva elnézését kértem.
- Nyugi Nina - mosolygott rám kedvesen Ellie.
- Sajnálom, de teljesen kikészít - sóhajtottam fel, miután megköszöntem a csomagom kivételét. - Imádkozom, hogy a hotel két legtávolabbik pontján legyen a szobánk.
- El kell, hogy rontsam a kedved, ugyanis, még közelebb lesz, mint azt hinnéd - lépdelt mellettem. - Na de, majd benn megtudtok mindent. David itt van, és itt is marad pár napra.
Szívem szinte torkomban dobogott őrült gyorsasággal, ahogyan Ellie szavai újra, s újra megismétlődtek bennem. Reménykedtem benne, hogy csak szívatni próbált, s a határaimat felmérni. Abban biztos voltam, hogy egy szobába nem raknak, hiszen Markt-tól tudom, hogy ilyen eshetőség nincs.
Belépve a hatalmas, csillogó előtérbe David-hez mentem, akivel kölcsönös örömmel köszöntöttük a másikat. Váltottunk pár szót, míg lassan beballagó Harry is megérkezett körünkbe. Mormogott valami köszöntésnek egyáltalán nem nevezhető szót, s hanyagul a kanapéra levágódott, mint valami tizenéves, vad tinédzser.
- Megtisztelnél bennünket? - köszörülte meg igen erőteljesen torkát D.
- Itt vagyok, legyen ez elég - vágta oda.
- Harry ...
- Osszuk ki a szobákat, és menjünk, kérlek - néztem rá könyörgően.
Hitetlenkedve meredt rám. Szerintem ő maga sem hitte, hogy normálisan kértem valamit tőle. Valóban fáradt voltam, s egyáltalán nem akartam órák hosszát állni a recepció előtt, teljesen feleslegesen. Nehezen, de végül feltápászkodott helyéről, s szemeit megforgatva biccentéssel jelezte, hogy várja a rövidke beszédet a menetrendről, amibe szerencsére bele is kezdett David.
- Tehát, akkor mindenki tudja a dolgát? - nézett Harry-re, majd rám.
- Holnap hánykor kezdünk? - kérdeztem a számomra legfontosabbra rá.
- Reggel nyolc. Hétre itt lesz egy autó értetek, amely elvisz a pályára - közölte. - A késést nem tolerálom - szögezte kijelentését Harry-nek, aki csak felhorkant az egészen. - Itt a kulcsotok, ez pedig a tiéd - nyújtott át egyet nekem, egyet pedig Ellie-nek.
- Várj, David - szóltam utána mielőtt elsétált volna. - Harry miért is nem kapott kulcsot?
- Egy lakosztályotok van, amelyben két háló található - adta meg a rövid választ, s már hátat is fordított nekünk.
El-re pillantottam, aki sajnálkozva elmosolyodott, majd a lift felé biccentett. Feladva minden reményemet húztam magam után táskámat, s nyomtam be a felvonó hívógombját. Hallottam, ahogyan mögém megérkezett az a személy, akinek a társaságára egyáltalán nem vágytam. El mellettem állt, s amint megérkezett a lift, mögöttem lépett be a kis szerkezetbe, s csak utána következett Harry. Leghátsó sarokba húzódtam, hogy még véletlenül se kerüljek bármilyen kontaktusba vele. Tudtam, hogy amint kettesben leszünk, visszafogni már nem fogja magát. Gondolatait konkrét szavakká fogja formálni, amelyeket én nagyon nem szeretnék hallani. Tudomásom szerint El előtt is igen merészen beszél, így ennek okaként értetlenségem teljesen jogos volt, hiszen csupán csendesen a fém falnak dőlve állt, s bámult maga elé. Mélyen magamban, utolsó reménységként kántáltam, hogy legyen kulcsom a hálómhoz. Már csak az hiányzott, hogy az éjszaka közepén valamilyen megnyilvánulására ébredjek.
Torkomban dübörgő szívemmel léptem ki a kis szerelvényből, s a kártyára lepillantva indultam el megkeresni a megfelelő számmal ellátott lakosztályt. Ellie tovább ment, biztató mosollyal arcán, míg én a megfelelő helyre csúsztattam a fém kártyalapot, amely által kitárult a fa ajtó. Beljebb léptem, tekintetemmel körbelesve nagyjából, érdeklődve.
Hangos csattanással jelezte Harry, hogy ő is csatlakozott hozzám, s már csak ketten vagyunk. Felé fordultam míg ő elhaladt mellettem szélsebesen.
- Melyik hálót akarod? - kérdeztem tőle, mire azonnal megtorpant.
- Te melyiket szeretnéd? - nézett egy pillanatra a tárt hálószobák ajtaja felé. Közelebb lépett, mire még levegőt is elfelejtettem venni. - Véleményem szerint, esetleg osztozhatnánk is, ezzel megkímélnénk a takarítók dolgát - kacsintott rám.
- Undorító vagy - néztem mélyen szemeimbe, miközben közöltem vele az első gondolatom.
Felnevetett hangosan, fejét hátra vetette jókedvébe. Nevetése az egész teret betöltötte, míg én csak összevont szemöldökkel figyeltem a jelenetet. Táskámat határozottan megfogva húztam magam után az egyik szobába siettem.

Ps.: rövid, unalmas, eseménytelen. SAJNÁLOM...