63.rész*Elvonási tünetek

- Szóval te is itt vagy, és támogatod őket – csattan fel Anne, amikor beléptem a nappaliba. – És megérkezett az istenített Nina is. Mi az a kezedben? – arcára a döbbenet ült ki, ám Harry mellém lépett, és derekamra tette a kezét.

- A fiam – büszke hangon jelentette ki Harry.

- Teherbe ejtettél egy ilyen… - nem fejezte be Anne a mondatot, mindössze csak megvetően végigmérte a melegítőbe bújtatott fáradt testem. – Az apád gratulálni fog neked, ha ezt megtudja.

- Mit keresel itt? – szólt közbe Gemma. – Nem veszed észre, hogy te vagy itt a nem szívesen látott személy?

Liam, Gem mellé lépett, derekára simította kezét, és nyugtatni próbálta a feldühödött lányt.

- Látom neked is sikerült összeszedned valakit. Komolyan, ha apátok ez látná – sóhajtott fel drámaian.

- Mindenkiben hibát találsz – nevetett fel Gemma. – Esetleg magadba nézz előbb, és utána ítélkezz. Amúgy Liam a vőlegényem, úgyhogy ne úgy beszélj róla, mint egy utolsó senkivel – kiáltott fel Gem, mire Melanie kezében tartott hordozóban fekvő kislány felsírt hangosan.

- Még az unokámat is megsiratjátok – vette magához a kislányt.

- Milyen csendes lettél, Mel – szólalt fel ismételten Gem. – Vagy az anyám már azt is megtiltja, hogy beszélhess?

- Ostobaságokat beszélsz, Gemma – nézett rá a nő dühödt pillantással. – Melanie csupán meg van illetődve. Tudod, nem mindenkinek adatik meg, hogy egy ilyen csodát hozzon a világra… És, akkor az apa egy szajha oldalán áll. Akitől egy fattyú gyereke is született.

- Ne beszélj így a gyerekemről és a menyasszonyomról se! – kelt ki magából Harry.

- A menyasszonyodról? – kerekedtek ki Melanie szemei. – Megkérted a kezét, azok után, hogy teherbe ejtettél?

- Valaki látna már tisztán? – sóhajtott fel Harry szinte már fájdalmasan. – Nem is hasonlít rám a kislány! Nem lehetek az apja.

- Kisfiam, a felelőtlenségeidért vállalnod kell a következményeket! – csattant fel Anne.

- Nem vagyok felelőtlen – szűrte fogai között a szavakat. – Kibaszottul nem nevezhetsz felelőtlennek!

- Egyszerre két nőnek sikerült gyereket csinálnod – mutatott rá a dologra An.

- Melanie lánya nem az enyém!

Teljes őrület, ami a házunk falai között zajlott. Nathaniel is sírni kezdett a karomba, mire nyugtatni próbáltam, ám a folyamatos kiabálás egyáltalán nem tett jót neki. Szívem szerint az emeletre vonultam volna, és mindent magam mögött hagytam volna, csakhogy kis csendben lehessek a fiammal, még is magamhoz szorítva őt, álltam és vártam arra, hogy mi is fog történni. Bíztam Harryben. Azt mondta, hogy nem az ő gyermeke, és én hittem neki. Látva a kicsit, nekem is megingott a hitem abban, hogy nem az ő gyermeke. Hasonlóságot sem véltem felfedezni Harry és közte, de még Melaniera sem hasonlított igazán.

- Soha az életben nem dugtam meg gumi nélkül Melaniet! – kiáltott fel fájdalmasan Harry. – Hiába voltam részeg, akkor is volt annyi eszem, hogy egy óvszert magamra vegyek.

- Úgy látszik, hogy a megfelelő estén még sem vigyáztál kellően – mért végig engem Anne újra.

- Tudjátok mit, holnap a kórházban egy apasági tesztet csináltatunk, és minden kiderül! – mondta ki a végső döntését Harry. – De előre szólok – merev arccal bökött Melanie felé. – Ha kiderül, hogy az én lányom, nem fogom hagyni, hogy egy drogos anyja legyen!

- Micsoda? – kiáltott fel.

- A terhesség alatt is szedted azokat a szarokat, nekem nem kell itt a szentet adnod! Ismerlek, bár néha azt kívánom, hogy bárcsak ne ismernélek.

- Hogy képzeled, ezt fiam?

- Felelősséget akartatok. Azt, hogy vállaljam a következményeket. Rendben! Ha az én gyerekem, akkor én fogom nevelni, a fiammal együtt.

Kijelentése még engem is meglepett. Szóhoz sem jutottam, bár azt egyáltalán nem is bántam, hiszen nem akartam annál jobban belekeveredni a dologba.

- Nem fogom hagyni, hogy az unokámat egy ilyen nő nevelje fel! – Anne megvetően szólalt fel ismételten.

- Ne felejtsd el, hogy van már egy unokád, akit Nina nevel. De most elegem van, takarodjatok a házamból – mutatott az ajtó irányába. – Reggel a kórházban találkozunk. Mielőbb essünk túl rajta!

Végül emelt fővel bólintottak és az ajtó felé indultak. Gemma ment utánuk, és engedte ki őket végül. Én a kanapéra ültem le és fiamat nyugtattam, aki szerencsére lassan meg is nyugodott, és elaludt.

- Sajnálom – ült le mellém Harry. – Fogalmam sincs, honnan tudják a címünket.

- Semmi baj – feleltem.

- El sem hiszem, hogy ide merték tolni a mocskos képüket – ült le a fotelbe Gemma.

- Kérlek, Gem, elég – nézett rá Harry. – Liam, sajnálom, hogy így ismerted meg az anyánkat.

- Gemma már mesélt róla, úgyhogy nem igazán lepett meg a dolog – felelte őszintén. – Bár ennyire rosszra még én sem számítottam.

- Őrültek – horkant fel Gem. – Gyere, csináljuk meg a reggelit, hagyjuk magukra őket – mosolygott vőlegényére a lány.

Elindultak a konyhába, Harry pedig még közelebb csúszott hozzám. Vállamra nyomta ajkait, a fiúnknak arcát pedig megsimogatta.

- Sajnálom, kicsim – suttogta nyakamba, és csókot hintett rá.

- Nem a te hibád – őszintén néztem szemeibe.

- De igen, egyértelműen. Nem kellett volna azzal a libával kezdenem – döntötte hátra fejét a kanapéra. – Sohasem kellett volna annyira őröltnek lennem, hogy megdugjam.

- Ne ostorozd magad, kérlek – fogtam meg a kezét. – Lefektetem, utána menjünk reggelizni.

Ajkaimra gyors csókot lehelt, majd felálltunk. Én az emeletre, Harry a konyhába ment. A gondolataim folyamatosan pörögtek, ám Nathaniel azonnal el is zavarta őket, amikor mozgolódni kezdett karomban.

Beléptem a szobájába és leültem a fotelbe. Lassan kezdtem el ringatni és halkan dúdoltam is neki. Pislogott, majd újra álmaiba szenderült. Csókot hintettem arcára, és az ágyába fektettem. A babafigyelő másik része Harrynél volt, így üres kézzel hagytam el a szobát.

- Micsoda hangok – csókolt arcon Harry.

- Fogd be – mondtam neki, és a gőzölgő teámat kezdtem el szürcsölgetni.

Nem voltam nyugodt, sőt, túlságosan is aggodalmas voltak. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz a következő.

*

Az egész napunk a semmittevésből állt. A nappaliban beszélgettünk, filmeztünk és persze Harry és Gemma felváltva csókolgatták a picit, aki édesen tűrte a Stylesok szeretetét.

Estére Gemma és én készítettünk vacsorát, míg a három fiú a nappaliban szórakozott továbbra is. Gemmával a közelgő esküvőről beszéltünk. Eleinte felmerült Melanie is, de megkértem, hogy hagyjuk, mert Harryvel még úgy is egy hosszú beszélgetés vár ránk ezzel kapcsolatban.

A vacsorát követően elpakoltam, majd az emeletre mentem a hálóba. Hangokat hallottam a fürdőnk felől, így azonnal bementem. Mosolyogva figyeltem, ahogyan Harry a gyermekünket fürdette. 

- Nézd, ki van itt – mondta Nathanielnek. – Megjött anya is. Gyere ide bébi – nyújtotta felém a vizes kezét.

Megfogtam, és mellé léptem. Halántékomra csókot nyomott. Nathaniel élvezte a kellemes meleg vizet, amelyben apja fürdette az esti órákban. Megsimogattam pocakját, majd magamhoz vettem az apró törülközőt a törülköző melegítőről, és kitárva vártam, hogy Harry karjaimba helyezze a picit.

Visszasétáltam az ágyunkhoz, és a már kikészített pizsamájába bújtattam. Kis öklét folyamatosan szájába vette, miközben rugdalózott is. Leültem, s magamhoz vettem, majd elkezdtem megetetni. Harry az idő alatt lezuhanyozott. Mire a fiúnk jóllakott, Harry is visszaért hozzánk. Elvette tőlem, és magára vállalta az elaltatást is, amíg én foglaltam el a fürdőszobánkat.

Nem sokat akartam időzni, így a zuhanykabint vettem használatba. Hamar megmosakodtam, miután a fogaimat mostam meg, a hajamat pedig kiengedtem. Leoltottam a villanyt, s csak azután hagytam el a fürdőszobát. Bebújtam az ágyba, Harry mellé, aki már félig a takaró alatt feküdt.

- Eljössz velem holnap, igaz? – törte meg ő a közöttünk lévő csendet.

- Szeretnéd?

- Igen, szükségem van rád – sóhajtott fel, és közelebb bújt. – Gemmáék addig vigyáznak Nathanre.

- Komolyan gondolod? – fordultam felé, de csak értetlenül meredt rám, így folytattam. – Hogy te fogod nevelni a kislányt, ha tényleg a tiéd.

- Nem szeretném, hogy drogos legyen – felelte. – Most is folyamatosan sírt. A terhesség alatt is használt szereket. Nem csodálkoznék, ha elvonási tünetei lennének a kislánynak.

- Ne mondj ilyeneket, kérlek – néztem rá. – Minden rendben lesz vele. Holnap, ha már úgy is a kórházban vagyunk, egy orvos meg is vizsgálhatná.

- Igen, ez jó ötlet – bólintott rá.

- Aludjunk, hosszú volt ez a nap – nyomtam csókot ajkaira, és visszabújtam karjai közé.

Leoltotta az éjjeli lámpát, majd átölelt, és homlokon csókolt.

- Édesem, ha esetleg kiderül, hogy az enyém, akkor felnevelnéd, mint a saját lányodat? – suttogva kérdezte fel a kérdést.

- Persze, édesem.

csoport: https://www.facebook.com/groups/177281909142492/