61.rész*Testvéri féltés

Mindenki meglátogatott minket a délutáni órákban. Körülrajongták Nathanielt, aki egészen jól bírta azt, hogyan kézről-kézre járt. Harry féltékenyen pislogott körbe, miközben mellettem ült, és ölelt. Fiúnk csak nézelődött, és ismerkedett a jelenlévőkkel, akik gügyögtek neki. Ezt Harry nem igen nézte jó szemmel, mert minden alkalommal megjegyezte, hogy értelmesen beszéljenek a fiához.

Szerencsére nem kellett sok időt eltöltenünk a kórházban. Harry már kora reggeli órában megérkezett, és hozott a picinek és nekem is ruhákat.

- Köszönöm – csúsztam le ágyamról.

- Egy puszi elég lesz – mosolyodott el, és szájával csücsörített.

Nevetve hajoltam felé, és csókoltam meg lágyan. A táskámhoz fordultam és pár ruhadarabot magamhoz vettem, majd a fürdőbe vonultam. Nem akartam a zuhannyal és egyéb dolgokkal szenvedni, amelyeket otthon, kényelmesen is el tudok végezni, így mindösszecsak átöltöztem, hajamat kontyba fogtam, és visszamentem a szobába. Harry fiúnkat babusgatta.

- Átöltöztetem – mondtam, és a táskából előszedtem vastagabb rugdalózóját. – Add ide, otthon annyit tarthatod, amennyit csak szeretnéd – néztem rá.

- Olyan tökéletes – mondta és a pufók arcát simogatta Nathanielnek.

- Igen, az – mosolyogtam. – Otthon is tökéletes lesz, bébi.

Átadta kezeimbe a fiúnkat, én pedig lefektettem az ágyra, és elkezdtem átöltöztetni. Amint kis sapkáját, és a ruháját is megkapta Nathaniel, egy kék kisméretű takarót is tettem rá, és úgy vettem fel. Harry a táskát ragadta meg, majd még egyszer körbepillantottunk, és már el is hagytuk a kórtermet.

Kinn sütött a nap, még is féltettem a picit. Harry szerencsére nem kinevetett, hanem hasonlóan egyetértett velem. A kocsihoz érkezve, Harry kitárta előttem a hátsó ajtót, én pedig óvatosan a hordozóba fektettem kisfiúnkat. Azonnal mozgolódni kezdett. Becsuktam az ajtót, megkerültem a járművet és beültem mellé. Megcirógattam arcát, mire kicsi ujjaival megszorította mutatóujjamat.

Harry beszállt előre, és már indultunk is. Harry halk dúdolása töltötte csak meg a teret. Én kisbabánkkal foglalkoztam, míg vőlegényem meg nem ragadta a figyelmemet.

- Arra gondoltam, hogy esetleg egy kisagyat szerezhetnénk a mi szobánkba is – felkaptam fejem a felvetésre.

- Van már ágya és saját szobája is, Harry.

- Igen, de beteszed ezt a pici babát, egy szobába egyedül? – hangja fájdalmas volt.

Elnevettem magam.

- Harry, nekünk is kell egy kis pihenés – érveltem.

- El akarod szakítani tőlünk, még csak most született – próbált tovább győzködni. – Ani, kérlek, gondold át. – Ne legyél ennyire szívtelen – szaladt ki száján, mire én megfeszültem. – Bébi, sajnálom.. én ..

Megráztam a fejem és csak kifelé kezdtem bambulni, miközben szavai visszhangoztak elmémben. Szavai fájtak, mert egyáltalán nem voltak jogosak. A fák gyorsan haladtak el mellettünk, a feszültség kézen fogható volt. És kisbabámmal foglalatoskodtam, aki megint álmaiba merült. Szerettem, teljes szívemből szerettem már akkor, amikor megtudtam, hogy a szívem alatt hordtam. Viszont, amikor a mellkasomra fektették születése után, még jobban nőtt a szeretet érzete bennem. Piciny testével, hatalmas kék szemeivel, rózsaszín ajkával.

- Ani, nem úgy gondoltam, csak kiszaladt a számon – mentegetőzött tovább, amikor már a házunk előtt parkolt le.

Kiszálltam az autóból, és lassan meg is kerültem azt, ám mielőtt kinyithattam volna fiúnk oldalán az ajtót, megragadva szembefordított magával.

- Bébi, kérlek – simított végig arcomon. – Most jött a világra a gyermekünk, ne gyötörjük magunkkal mindenféle butasággal, rendben?

Bólintottam, és kiszabadultam a gyengén fogó karjai közül. Kivettem fiamat, és magamhoz ölelve mentem be a házba, amelyben már csak Gemma és Liam tartózkodott. Maireéknak haza kellett menniük, így a reggel folyamán el is hagyták Los Angelest.

- Hát hol az én imádnivaló unokaöcsém – pattant fel Gemma a kanapéról, amikor beléptem karjaimban a picivel a házba.

- Gem, kérlek, ne nyaggasd szegényt, még csak most jött a világra – Harry jelent meg, és tette le a táskát.

- Ha most nem haragszotok, felmennék. Meg kellene etetnem, és át is szeretnék öltözni – néztem a lányra, aki gyanakvóan pillantott rám.

Kisfiammal együtt az emeletre tartottam, amikor Gemma kérdőre vonta a bátyát, hogy mit is mondott nekem. A választ már nem hallottam, mert felértem, és egyenesen Nathaniel szobájába mentem, ahol is azonnal a pelenkázóra fektettem. Hatalmas szemeivel felpillantott rám, mire szélesen elmosolyodtam.

- Haza értünk, ez lesz a szobád – mondtam neki. – Remélem, hogy tetszik. Apa, Gemma nagynénéd és Liam bácsikád csinálta.

Miközben hozzá beszéltem, megszabadítottam a plédtől, a meleg rugdalózótól és át is pelenkáztam. Visszaöltöztettem, és a hálónkba vittem magammal. Lefektettem az ágyunkra, majd egy-egy párnát tettem mellé, és sietve átöltöztem egy kényelmes viseletbe. Hajamat kontyba hagytam, és úgy mentem vissza fiam mellé, aki az új környezetet vizslatta. A díszpárnákat, eltettem az ágy előtt lévő ládába, s ölembe vettem Nathanielt. Arcára csókot nyomtam, mire ajkait mosolyra húzta.

Elhelyeztem kezemben és elkezdtem etetni. Kis kezei mellemen volt, míg ajkait körém zárta és kissé mohón enni kezdett.

- Lassan – simítottam végig arcán.

Felpillantottam, amikor az ajtó nyitódott. Harry lépett be, s maga mögött szinte azonnal be is zárta az ajtót, attól tartva, hogy a vendégeink a kis intim pillanatban bejöhetnének.

Megközelítette az ágyat, és leült mellém. Teljesen közel húzódott, és onnan figyeltet, ahogyan fia enyhítette éhségét.

- Sajnálom – csókolta meg vállam. – Csak szeretném közel tudni magunkhoz, amennyire csak lehet.

- Én is, elhiheted, de nem egészséges, ha egy párral alszik a baba, Harry. Neki is nyugodtan kell aludnia. És van babafigyelőnk, ami azonnal jelez.

- Tudom, csak abban a szobában egyedül – szinte fájdalmasan nyögött fel.

- Itt van mellettünk közvetlenül. Szeretem, teljes szívemből szeretem – néztem könnyes szemekkel Harryébe. 

- Egy pillanatra sem kérdőjelezném meg ezt, édesem. Sajnálom, amiért kiszaladt a számon az a bizonyos mondat. Már most csodálatos anyuka vagy.

Amint megetettem gyermekünket, Harry egy anyagpelenkát tett vállára, és ráfektette a picit. Én elvonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam, miután vissza is mentem az ágyhoz, ahol már teli pocakkal szundikált apja mellkasán.

- Nem vagy éhes? – suttogta.

- De – vallottam be.

- Liamék rendeltek kaját – ült fel lassan. – Lefektetem, aztán lemegyünk, oké?

Bólintottam és én is felálltam. Együtt mentünk át a kicsi szobájába, ahol Harry az ágyába fektette. Magához húzott, és úgy figyeltük a hátán alvó gyermekünket.

- Szeretlek – suttogta. – Mindennél jobban szeretlek benneteket – fordultam felé szavai hallatán. – Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a kis csodával.

Ajkai lassan az enyéméhez értek. Finoman csókolt, de mindössze csupán az ajkaink értek egybe. Pár pillanat múlva el is szakadtunk egymástól és lementünk a földszintre. A vacsora már megérkezett, desszerttel együtt. Leültünk az asztalhoz, és enni kezdtünk.

- Van egy bejelentésünk – szólalt meg Gem, mire ránéztünk. – Összeházasodunk.

- Micsoda? – nyelt félre Harry.

- Liam tegnap megkérte a kezem – lelkendezett a lány.

- Ez nem korai? – Harry megtörölte a száját. – Még csak tegnap jöttetek össze!

- Fél éve bátyus – nyögött fel Gemma.

- Akkor is, ez örültség.

- Harry, kérlek – néztem rá. – Boldogok, és szerelmesek. Amúgy, mi is hamar eljegyeztük egymást, és már gyermekünk is van. Én gratulálok nektek – álltam fel és megöleltem az újdonsült jegyeseket. – Mikor lesz a nagy nap?

- Karácsony után, egy kisszabású, nagyon közeli ismerősökkel csak, itt LA-ben.

- Tehát maradtok még? – boldog voltam a hír hallatán, hiszen ez a ház még mindig olyan nagy volt számunkra.

- Hát a szemben lévő házat megvettük – szólt közbe Liam. – Még átalakításra szorul pár helyem, mert Gemmának nem tetszett úgy, de amint kész már nem is zavarunk benneteket.

- Ne hülyéskedj, nem zavartok! – mondtam azonnal.

- Terhes vagy? – jött az asztal másik feléről a kérdés. Mindenki Harryre kapta a tekintetét.

- Harry! – szóltam rá. – Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Valami oka csak van annak, hogy a húgom fejét bekötik.

- Nem vagyok terhes – nyugodt hangon közölte Gem. Liam megfeszült mellette, amelyet szerencsére Harry nem látott. – Szeretjük egymást, ahogyan ti is. Bátyus, kérlek – lépett Harryhez a lány.

- De ha megbánt valaha is, megbánja – motyogta, és magához ölelte Gemmat, míg én Liam hátán simítottam végig.

- Amíg lehet, tartsátok titokban, de beszélek majd vele – mosolyogtam fel a férfira, aki csak elmosolyodott hálásan. Harry Liamet is megölelte, elmondta a jó báty szerepéhez szóló monológot, majd beszélgetve folytattuk a vacsorát.